Újból pénzes amatőröket várnak egy expedícióra.

2018 májusában kerül sor egy mélytengeri merüléssorozatra a Titanic roncsához. A nagy mélység miatt természetesen csak különleges tengeralattjáróval mehetnek a vendégek az óceánjáró maradványainak közelébe, s ennek igen borsos költségei vannak.

Nem ez az első alkalom, hogy jól fizető vendégeknek kínálják fel a lehetőséget arra, hogy megnézzék a világ egyik leghíresebb roncsát. Bár az egy merülést magában foglaló program több, mint százezer dolláros ára nem kevés, de ha úgy nézzük, az a harminc millió forint nem megfizethetetlen egy közepesen vagyonos rajongónak. Mivel a roncs a nagy mélységben állítólag közel áll az összeroskadáshoz, aki meg akarja nézni, annak ki kell használnia minden kínálkozó lehetőséget.

A különleges helyszín miatt hosszú ideig nem is láthatta senki a Titanicot. Csak 1985-ben jelentette be Dr Robert Ballard a roncs felfedezését, azóta nagyjából 200 ember merülhetett alá tengeralattjáróval, hogy saját szemével lássa az 1912-ben elsüllyedt hajólegendát. Bár a Titanic híres hajó volt mindig is, a hollywoodi filmsikertől kezdve megint újból rengetegen beszélni kezdtek róla.

Szóval biztos akad majd ember, aki befizeti az egészen pontosan 105,129 dolláros díjat- ez állítólag a Titanic első osztályú jegyének inflációval növelt ára. Igazán stílusos!

S hogy megéri-e? Akinek futja rá, annak biztosan. Én mondjuk a saját szemmel láthattam már több tucat roncsot, volt köztük hatalmas is, híres is, meg persze kevésbé fontos is. Búvárkodni lényegesen olcsóbb, egyszerűbb, és általában közelebb is kerülhetünk a roncsokhoz, be is kukkanthatunk és így tovább. A Titanic is beférne a sorba- de abból a pénzből inkább elmennék sok-sok búvártúrára, a világ több pontjára, és káprótolnám magam rengeteg egyéb víz alatti látnivalóval.