Egy gyakorlott búvár speciális felszerelésével merülve alig két méteres mélységben vesztette életét.

A történet igazán tragikus: a liverpooli Martin Dash egy teljesen átlagos családi nyaraláson volt szeretteivel Cipruson. A rutinos technikai búvár az előző napokon már merült párat nagyobb mélységben a híres Zenobia roncs mellett, aztán elkísérte két gyerekét egy sekély öbölbe.

16 éves, alapszintű képzettséggel rendelkező lánya és 11 éves, teljesen kezdő fia egy helyi oktatók felügyeletével merültek. Dash is a vízben volt velük egy darabig, nézte ahogy gyakorolnak, lánya szerint még jelezte is a víz alatt hogy minden rendben, mielőtt egyedül indult el nézelődni. A férfit ekkor látták utoljára életben.

Dash élettársa a felszínen maradt, a vízben úszkált, amikor látta, ahogy egy eszméletlen búvárt segítenek ki a partra. Mivel sokan voltak a víz alatt, nem gondolta, hogy pont az ő társáról van szó. A férfi életéért 40 percen át küzdöttek, majd kórházba szállították, de nem lehetett segíteni rajta.

Két halottkémi vizsgálatra is sor került Cipruson, majd az Egyesült Királyságban is megvizsgálták az áldozatot. Egyértelműnek látszik, hogy Dash megfulladt, de a tüdejében nem volt víz. Így aztán most a figyelem középpontjába a férfi viszonylag újnak számító újralégző készüléke került.

Hasonlóval merült éveken át, megvolt a tapasztalata és háttere az akár száz méter mélységű merülésekhez is, így nehéz magyarázatot tartani arra, mi történt. Ugyanezt a felszerelést használta az előző napok sokkal komolyabb merülései során is, és ugyan nem volt maradéktalanul elégedettt, nyilván nem megy vízbe ha megbízhatatlannak találja azt. 

Ami az egész történetben elgondolkodtató, az a baleset egyik fontos tényezője: Martin Dash egyedül volt, amikor bajba került. Hiába volt nagyon sekélyen, amikor elvesztette az eszméletét, akkor nem volt aki azonnal segíthetett volna rajta. Egy ilyen rutinnal rendelkező, képzett búvár esetében nem szokatlan a magányos merülés, de mégis érdekes, hogy akár a kezdő gyerekei is képesek lehettek volna megmenteni őt, ha észreveszik mi történik vele...