Valószínűleg nagyon ritkán van olyan vérfagyasztó élményben része egy mentőbúvárnak, ami egy kicsivel később máris élete nagy pillanatává válik.
Idén májusban süllyedt el a Jascon 4 nevű hajó 15 kilométerre a nigériai partoktól. A rossz időben éppen egy tanker közelében dolgozott, amikor bajba került, és a tenger fenekére rántotta magával a teljes legénységet. Három nappal később érkezett oda a Lewek Toucan egy búvárcsapattal a fedélzetén, az ő feladatuk volt az áldozatok testének a felszínre hozatala a 30 méteres mélységből.
Amikor az egyik búvár, Nico van Heerden beúszott a roncsba, váratlanul megragadta valaki a karját. Nem tudom elképzelni, mit érezhetett ebben a pillanatban. Már írtam arról, hogy az ilyen feladatokat végző búvárok munkája milyen nehéz, fel vannak készülve arra, hogy emberi holttesteket keressenek, tudják, hogy nem menthetnek meg senkit- ehhez képest ott van valaki életben, akin segíteni lehet.
A hajó szakácsa, Harrison Okene ugyanis a roncsban rekedt levegőnek köszönhetően túlélte a hajó elsüllyedését. Ha már a búvár fejében kavargó gondolatokat szóba hoztam, nos, a túlélő is brutális 60 órát tölthetett a tenger fenekén. Nyilván reménykedett a csodás menekülésben, kitartott amíg csak bírt, de a vízben lebegni, várni az esetlegesen megérkező mentőket meglehetősen idegörlő lehetett. A roncsban rekedt többi ember meghalt, a jéghideg vízben teljes sötétség vette körül, és hallotta, ahogy körülötte a halak esznek, csipegetik a maradványokat. Neki pedig nem volt se ruhája, se vize, se ennivalója.
Teltek az órák, a napok, és ekkor felbukkant a búvár, a reménysugár a mélyben. A megtalálást a búvár sisakjára erősített kamera rögzítette, és ezt a közelmúltban tették közzé. (Nagyjából 5'40"-nél látszik, ahogy a búvár felé nyúl Okene keze, és felhangzik a "He's alive!" kiáltás.)
Ám ezzel még messze nem volt vége a mentőakciónak. A szakács olyan hosszú időt töltött ebben a mélységben, hogy lehetetlen volt egyből a felszínre juttatni. A mélység számít ilyen esetben, és hiába nem felszereléssel volt odalenn, gyakorlatilag egy szélsőségesen hosszú dekompressziós merülésnek számított ez a 60 óra. Így aztán amikor kapott egy búvársisakot, először olyan helyre kellett vinni, ahol lassan és biztonságosan végrehajtható volt a fokozatos dekompresszió. Csak akkor lehetett biztos a megmenekülésében Okene, amikor a dekompressziós kamra ajtaja kinyílt, és ő viszonylagos épségben kiléphetett belőle.
Utólag szakértők számolták, egyáltalán hogy maradhatott életben. A kihűlést valószínűleg úgy kerülhette el, hogy talált olyan dolgokat, amire felkapaszkodhatott, így nem a vízben töltötte a teljes időt. A kis légtérben levő oxigén mennyisége pedig pont elegendőnek bizonyult erre a két és fél napra, miközben az általa kilélegzett széndioxid egy jelentős része a vízben oldódott. Sok olyan tényező szerencsés együttállásán múlt tehát a megmenekülése, amelyek közül akár egyetlennek a megváltozása is végzetes lehetett volna. És végül aztán felbukkant valaki a víz alól...
Nem tudom, létezhet-e ennél drámaibb merülés egy búvár életében. Ám az biztos, hogy egyetlen ember megmentése felér bármilyen különleges merüléssel, nagy felfedezéssel...
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
