A viktoriánius korban épült búvárhajó roncsát 1995-ben fedezték fel.

roncs

A Resurgam igazán különleges tengeralattjárónak számít. A 19. század második felében kezdtek el azon töprengeni, hogyan lehetne a víz felszíne alatt, észrevétlenül megközelítve megtámadni az ellenséges hajókat, de a kísérletek gyakran balul végződtek. A brit George Garrett első hajója alig öt méteres, egyszemélyes tengeralattjáró volt, amit kézzel lehetett volna meghajtani. Nem meglepő módon ez a kialakítás nem vált be.

roncs

Az 1879. novemberében tengerre bocsátott Resurgam már sokkal komolyabb szerkezet volt: 14 méter hosszú és 3 méter átmérőjű törzsében gőzgép volt. A három fős legénységet szállító, úszóképesnek tervezett hajó merülését egy szerkezettel lehetett szabályozni. Akkoriban elég drágának számított a maga 1500 fontos költségével.

roncs

Dokkban végezték el az első sikeres próbákat vele, aztán úgy döntöttek, a hajó saját erejéből jusson el Portsmouth-ba, ahol bemutathatják a brit királyi haditengerészet képviselőinek. Ám már az út elején, Rhyl kikötőjében meg kellett állni hogy kijavítsák a felmerült hibákat. Egy másik hajó vontatta volna tovább a tengeralattjárót 1880. februárjában, ám a rossz időben a vontató is bajba került. A Resurgam legénysége átszállt a hajóra, a tengeralattjáró ajtaját viszont kívülről nem lehetett rendesen lezárni, így az erős hullámzásban egyre több víz került a hajótestbe, és a Resurgam végül a víz fenekén kötött ki.

roncs

Több mint egy évszázadon át senki nem tudta, hol nyugszik a gőzhajtású tengeralattjáró. 1995-ben sekély vízben próbált beakadt halászhálókat eltávolítani egy búvár, amikor rábukkant a roncsra. Az természetesen mára védett helynek számít, a Resurgam történelmi jelentősége miatt. Így csak engedéllyel lehet merülni rajta, elsősorban szakemberek vizsgálták meg alaposabban a hajótestet.

Azoknak a búvárkluboknak a tagjai, amiknek engedélye van a merülésre, készítettek fotókat és videókat, így mindenki megnézheti a tengeri élőlények által belakott roncsot. Noha nincs mélyen, a tenger mozgása miatt nem mindig egyszerű itt a merülés, gyakran rossz a látótávolság is. Ám aki megnézheti, az a hajózás történetének izgalmas viktoriánus emlékét láthatja testközelből.