A Moosehead Lake titkairól készítenek dokumentumfilmet.

Az Egyesült Államok északkeleti részén, Maine államban található Moosehead tó környékén korán megtelepedtek az újvilágba érkező európaiak. A hegyi tóban több, mint 80 sziget található, és a 19. századtól népszerű kirándulóhelynek számított természeti szépségei miatt.

A rendszeres gőzhajóközlekedés 1836-ban kezdődött meg, és egy évszázadon át több tucatnyi hajó szelte a tó habjait. Ezekkel utaztak a kirándulók, és ezek szállították az árukat a hotelekbe, üdülőhelyekre. Aztán ahogy változott a világ, úgy állították le a hajókat, mert új utak épültek, és egyre inkább saját autókkal érkeztek a látogatók.

A feleslegessé vált hajók egy részét egyszerűen elsüllyesztették, de nyilván az évek alatt olyan is akadt, ami balesetben veszett oda. Ami tény, manapság a felszín alatt nem kevés kiváló állapotú gőzhajó-roncsot nézhetnek meg a búvárok. 

Közéjük tartozik Ryan Robbins és Matt Kane, akik nem egyszerűen csak saját kedvükre merülnek: dokumentálni is szeretnék a roncsokat. Ehhez már pénzügyi támogatást is kaptak. Nem csak a víz alatt forgatnak, meg szeretnék szólaltatni azokat az embereket, akik még emlékezhetnek a gőzhajózás korszakára.

A roncsok egy részének még a neve sem ismert, ezek története is érdekes lehet. Aztán vannak olyanok, amelyekről feljegyzések is vannak, mint a Twilight II, a Kineo és a Priscilla. A Twilight II 1910-ben épült, egyike volt az utolsó üzemelő gőzhajóknak a Moosehead Lake-en. 1943 telén süllyedt el, talán a fedélzetet áttörő jég ütött rajta léket. Miután a tó fenekére került, testvérhajója, a Kathadin II maradt az egyedüli túlélő. 

A helyiek által The Kate-nek becézett gőzös értékét felismerve úgy döntöttek, megpróbálják felújítani azt.  A Kathadin jópár éve szolgál múzeumhajóként, így a tó mai látogatói is megnézhetik, mivel utaztak az egykori nyaralók. A víz alatt megörződött maradványok bemutatásával pedig a búvárok is szeretnének hozzájárulni a kulturális örökség dokumentálásához. A Sunken Steamboats of Moosehead Lake című film bemutatója 2019-ben várható.