Vajon ez az ijesztőbb, vagy egy steril rendelő a fúró sivításával?

A tisztítóhalak a tenger szorgos napszámosai közé tartoznak: egy adott helyen szoktak tanyázni, ez a "rendelő", ahova a páciensek szép sorban érkeznek. Az apró halacskák bátran beúszkálnak a nagy ragadozók szájába is, hiszen nem félnek, a nagyok számára ugyanis létfontosságú hogy az apró élősködőktól megszabadítsák őket.

Ha merülés közben meglátom a jellegzetes, csíkos kis halacskákat, ahogy várnak a vendégekre, általában egy pár percig elidőzök a környéken. Ilyenkor ugyanis gyakran jönnek olyan nagyobb halak, akik rám ügyet sem vetve veszik igénybe a szolgáltatásaikat, és igazán jó móka megfigyelni őket, ahogy tátott szájjal, türelmesen várakoznak.

Ez az orosz búvár viszont még tovább ment, mert a saját száját kinyitva nézte meg, a kis fogászok elég bátrak-e az ő kezeléséhez. És bizony azok! Azt hiszem, vannak, akik szerint legalább akkora bátorság kell a víz alá merüléshez, mint a fogorvos felkereséséhez- de a jelek szerint ennek a búvárnak az előbbi megoldás szimpatikusabb, mert legalább addig is víz alatt van, amíg a fogait tisztítják...