A víz alatti ökörködések mindig is szép szeletet hasítottak ki a merülésekből. Persze sokszor a helyzet adja magát- egy hajó például sok wc-csészével a fedélzetén süllyedt el, naná, hogy a búvárok szeretnek pózolni a tenger fenekén szétszórt szaniterrel.

Máskor viszont nagyon is tudatosan készülnek valami víz alatti mutatványra. Persze a pihent agy mellett ehhez gyakran az is kell, hogy maga a merülőhely ne legyen annyira érdekes, a tavi merüléseket például gyakrabban dobják fel az efféle produkciókkal, mint a pompás élővilágú Sipadan környéki vizeket.

Pár éve az extrém vasalás talán népszerűbb volt, mint mostanság, és értelemszerűen ebből a hullámból a búvárok sem akartak kimaradni. Volt ebben mélységi rekord, meg olyan is, amikor egyszerre többen "vasaltak". Szerintem a stílusos az lett volna, ha neoprénruhákat lehetett volna vasalni, bár ezt erősen megnehezítette volna az a tény, hogy azok azonnal a felszínre lebegtek volna. De így lett volna az igazi kihívás!

No mindegy, egy hétköznapi inggel éppen olyan értelmetlen a víz alatt próbálkozni, mint a normál búvárruhákkal. Azt persze mondani sem kell, ha a vasalót bedugják a konnektorba, igazi megrázó élmény lenne a móka, de azt azért megnézném, ha valaki egy ősrégi, parázzsal töltött vasalót vinne le a víz alá...

Azt meg kell jegyezzem, a búvárok számára nem is olyan könnyű ez a mutatvány. A tenger feneke egyáltalán nem olyan hely, ahol könnyű stabilan felállítani a vasalódeszkát, gyakran plusz súlyt is kell rá szerelni. De inkább nem untatok senkit a technikai részletekkel, inkább beszúrok pár videót. Köztük van az is, ami megörökíti a brit Louise Trewavast, aki 137(!) méter mélyen vasalt egy keveset. Ez már sima merülésként is megsüvegelendő teljesítmény lenne, így meg pláne...

Értelmet senki ne keressen ezekben a produkciókban, az egész nem erről szól. Az a jellemző, hogy búvárklubok, baráti társaságok szórakoztatják magukat ilyesmivel- ez is része annak a fajta közös élménynek, ami a búvárkodásra egyébként is jellemző. Az összetartás ugyanis tényleg minden szinten tetten érhető, a búvárok körében mindig családias a hangulat, kortól, nemzetiségtől függetlenül. Ebbe meg belefér az, hogy ilyen közösségi programokat hoznak tető alá a merülés szerelmesei. Vasalás ide vagy oda, ekkor is víz alatt lehetünk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!