A Földközi-tenger mélyén számos roncsot megtaláltak már, de még több van, ami felfedezésre vár. És még az sem feltétlenül elég, ha valaki rábukkan pár amforára a víz alatt- a módszeres, alapos feltárásra gyakran hosszú ideig nem kerül sor, mert nincs rá se pénz, se erőforrás.

Ez azért jelent problémát, mert előbb-utóbb híre megy különlegesebb lelőhelynek, és a tenger mélyén nehéz kerítést emelni. Bár láttam már ráccsal elzárt amforamezőt is, ezt a megoldást kevesen szeretik. Ha az amforák és más tárgyak nincsenek túl mélyen, meg fognak jelenni az amatőr búvárok szétnézni, szerencsés esetében semmihez nem érnek hozzá, csak kíváncsiskodnak.

De előfordulhat, hogy óvatlanul kárt tesznek valamiben, vagy nagyon is tudatosan cselekednek és elemelnek ezt-azt. Lehet, azt hiszik, amit magukkal visznek, az csak egy "jelentéktelen apróság", ám a régészek számára minden kis tárgy fontos lehet. Az érmék mesélnek az elsüllyedés koráról, a hajó származási helyéről, a kis használati tárgyak a korabeli tengerészek életéről árulnak el titkokat, míg a hajóból származó alkatrészekből lehet következtetni annak típusára, építési módjára.

Szóval nincs felesleges vagy nélkülözhető lelet egy víz alatt nyugvó roncs esetén. És ezért lenne jó, ha a feltárásokat még azelőtt be tudnák fejezni, hogy megjelennének a szuvenírvadászok. Cipruson már évtizedekkel előtt rábukkantak egy maradványra, amit csak felületesen néztek meg a szakemberek, miután 1992-ben bejelentést kaptak róla. 2004-ben egy magáncég kutakodott itt német partnerek bevonásával.

Feltételezhetően ottomán időszakból származó hajó roncsai ezek, és ebből a korból más maradványokat nem ismernek Ciprus közelében, tehát a felfedezés fontosnak számít. Alig 28 méter mélyen van Paralimni előtt a hajó, sok búvár megfordulhatott itt, és a visszatérő régészek ennek egyértelmű jeleit is látták. Nem lehetett tehát késlekedni a feltárással, ezért az év elején két héten át dolgoztak a búvárrégészek.

A munka eredményes volt, még bőven találtak érdekes tárgyakat a maradványokban, és alaposabban meg tudták nézni a hajótestből maradt részeket. Lövedékek, kerámiatárgyak, üvegek kerültek elő, és még egy kis ágyút is a felszínre hoztak. A homok által betemetett faanyag nem korhad, így az árkokat újból betemették a kutatások első szakasza után.

A Nissia Shipwreck Project keretén belül még folyatják a feltárást, egyrészt a hajótest darabjainak kiemelését is tervezik, másrészt meg szeretnék oldani azt is, hogy ami a víz alatt maradt, azt se tudják bolygatni a búvárok. A lehetőséget viszont meg kellene teremteni a történelem iránt érdkelődő búvárok számára, hogy szétnézhessenek a maradványoknál, mert nem csak a modern, acéltestű hajóknak van vonzereje. Sőt, a búvárok jelentős része megérti, miért van jelentősége annak, hogy szakemberek vizsgálhassák meg a leleteket, így amikor a régészek megtaláltak pár búvárt, akik korábban sokat merültek a helyszínen, még az általuk elvitt tárgyakat is vissza tudták szerezni.

A víz alatti kulturális örökség védelmének tehát csak az egyik része a búvárok által végzett munka, a másik feladat az, hogy a közösséget is meggyőzzék arról, ez fontos. Meglehet, merülni jóval könnyebb, mint tájékoztatni, de hosszú távon mind a kettő ugyanolyan jelentőségű.