Thaiföldön nem tolerálják, ha egy jó fotó kedvéért korallokra hever valaki.

A mai Facebook-instagram-univerzumban mindent megteszünk a lájkokért. Születnek a képek életveszélyes helyzetekben, pusztán azért, hogy nagyobb figyelem irányuljon a készítőkre. Akadnak olyanok, akik magasból tesznek a helyi törvényekre, vallásra, csak hogy "jópofább" fotókat tudjanak lőni. És olyan is előfordul, amikor azzal nem törődnek, a természetet károsítják fotózás közben.

Víz alatti fotózás közben egyébként komoly kihívás úgy mozogni, hogy az ember ne érjen hozzá semmihez, ne okozzon kárt. Egyrészt ezért fontos, hogy csak rutinos búvár kezdjen fotózni, akinek a lebegés, a mozgás már nem okoz semmilyen gondot. Másrészt mindig dönthetünk úgy, bármennyire csábító a téma, hogy inkább keresünk mást, ha az jobban megközelíthető. 

Ha aztán mégis felkerül egy olyan kép, amin az látható, hogy valaki a korallokat, állatokat fogdossa, búvárkörökben gyakran felháborodnak- de ez még épp nem tragikus. Ám amikor a hatóság kezébe kerülnek az önlebuktató bizonyítékok, akkor már nagyobb a baj. 

Thaiföldön két ügyben is eljártak mostanában. Az egyik búvárbázis vendégei a hajón dolgozó hivatásosok tudtával úgy ünnepelték egy búvártársuk 200. merülését, hogy koralltömbre feszítettek ki egy molinót- a bázis engedélyét felfüggesztették, ami azért elég kemény szankció a csúcsszezonban.

A másik fotósorozaton pedig turisták voltak láthatóak, akik a korallokon ülve pózoltak. Ők bírságot kaptak, mert elismerték a vétséget. Azt állították, nem tudták, hogy nem sziklán ülnek hanem kőkorallon- de ez nem ad felmentést a számukra.

A hatóságok tisztában vannak vele, hogy nem tudnak minden egyes turista mellé környezetvédelmi őrt adni, főleg nem a víz alatt. Pedig meg kellene érteni, ahol ennyi látogató van, ott a sok apró érintés összességében komoly korallrombolássá válik. Az ilyen büntetések, a felröppenő hírek pedig visszatartó erőt jelenthetnek, mert mind többen értik meg, a korallzátony élő, sérülékeny világ- meg kell tanulni úgy megnézni, fotózni, pózolni előtte, hogy ne essen semmi baja.