A Karib-térség változatos merülőhelyei között külön kategóriát képviselnek a vízzel telt barlangok. A mexikói cenoték már nem csak a búvárok körében ismernek, a látványos üregekről annyi helyen lehet látni képeket és videókat. A bahamai barlangokról is hallhattak már páran.

Ám a szintén népszerű nyaralóhelynek számító Dominikai Köztársaságot ritkán említik, ha barlangi búvárkodás kerül szóba. Nyilván arrafelé elsősorban az all inclusive hotelek csodás homokos strandjain heverésző turisták fordulnak meg, méghozzá igen nagy számban, mert az ország az egyik legolcsóbb úti célnak számít a térségben. 

Akad merülési lehetőség is, ami nem meglepő, hiszen ahol tenger van, búvárkodni is szoktak. A víz meleg, az élővilág tipikus karibi, csak néhol kissé leharcolt, mert erre nem ügyelnek (még) annyira a orallzátonyok védelmére. 

Aki viszont igazi kalandot keres a mélyben, az a sziget belsejében levő barlangok felé veszi az irányt. Természetesen mint más ilyen zárt üregekben, úgy itt is életveszélyes a merülés a képzetlen, nem megfelelő felszereléssel rendelkező búvárok számára. A rutinosak viszont hosszú járatokat fedeztek már fel. 

A kristálytiszta vízben az igazi látványosság a sok gyönyörű cseppkő. Fantasztikus oszlopcsarnokként veszi körbe a barlangi búvárokat ez a sok természeti képződmény. Ezek még egy szárazföldön is lenyűgözik az embert, de átúszni közöttük hihetetlen élmény lehet...