Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Menekülés a hullámsírból

Egy hihetetlen megmenekülés történetét csak több évtizeddel később igazolták a búvárok, miután megtaláltak egy rég elveszett második világháborús roncsot.

Kefalonia a Jón-tenger egyik nagyobb szigete Korfutól délre, Magyarországtól nagyjából másfél órányi repülőútra. A szép öbleiről is ismert szigeten természetesen merülésre is van lehetőség, akad pár kisebb hajómaradvány, beúszható, tágas barlang, amforamező.

Az igazi érdekesség azonban a HMS Perseus brit tengeralattjáró roncsa. A 79 méter hosszú hajó legmélyebb pontja 52 méteren van, de a merülhető rész 34 méteren kezdődik és jellemzően 40 méteres mélységben ússzák körbe a tapasztaltabb búvárok. Mivel Görögországot inkább turisták keresik fel, akik maximum intrómerülésig jutnak, kevesen ismerhetik ezt a roncsot, pedig a teljesen egyben lévő hajó még rutinos roncsbúvárok számára is érdekes lehet.

Még izgalmasabbá válik a merülés, ha megismerkedünk az egyetlen túlélő hihetetlen történetével is. Az akkor 31 esztendős John Capes nem a HMS Perseus 60 fős legénységének tagja volt, hanem utasként csatlakozott. A hajó 1941. december 6. éjszakáján a Jón-tengeren hajózott amikor váratlanul nagy erejű robbanás rázta meg a hajótestet. Vélhetően aknára futott a Perseus, ami után azonnal több tonnányi víz tört be és kiáltozás töltötte be a tengeralattjárót. A Perseus pillanatok alatt elsüllyedt, de meglepő módon a hátsó rész ahol Capes volt nem telt meg vízzel.

Minden sötétségbe borult, az életben maradt férfi viszont szerencséjére megtalálta a mindig kéznél levő zseblámpáját. Elindult és egy ajtóig jutott, amit a víz nyomása tartott zárva, ennek köszönhette életben maradását- a hajóorrban levő emberek ekkor már mind halottak voltak. A hátsó félben rekedtek közül is sokan vesztették életüket, összesen három sérült túlélőt talált Capes. A jéghideg vízben elgémberedtek, Capes megosztotta velük rumosüvegjének tartalmát, és aztán elindult a hátsó menekülőnyílás felé, hogy kiutat keressen. Ahhoz, hogy ezt az ajtót kinyithassa, ki kellett egyenlítenie a nyomást a hajó és az azt körülvevő tenger között.

Capes talált néhány Davis mentőkészüléket, ezeket társaira adta és maga is felvett egyet. A terv szerint a beáramló tengervíz kiegyenlítette volna a nyomást, ekkor oda tudtak volna úszni a menekülőnyíláshoz és el tudtak volna jutni a felszínig. A létfontosságú szelep azonban megsérült, más módot kellett hát keresnia víz beeresztésére. Egy víz alatti ágyú szelepének megnyitása lett a megoldás.

Ezek után már képes volt kinyitni a menekülőnyílás ajtaját, ami alól a maradék levegő így el is szökött. Capes visszaúszott a többi tengerészért, a menekülőnyílás felé irányította őket, aztán maga is elindult a felszín felé. A műszerek 82 méteres mélységet mutattak, de senki nem tudta, nem tudhatta, valóban ebben a mélységben vannak-e. Több, mint kétségesnek tűnt a siker, hiszen a Davis készülék tiszta oxigénnel működött, minden egyes lélegzetvétel fájdalmas volt a túlélő férfi számára. Ám nem volt választási lehetőség, vagy így próbálják meg, vagy valamennyien a már halott társaik sorsára jutnak.

A többiektől elszakadt Capes kétségbeesetten küszködve próbálta meg az emelkedést lassítani, kevés sikerrel, aztán egy aknát látott maga mellett, szerencséjére az sem lépett működésbe. Úgy érezte ezek után, hogy az égiek szerint is életben kell maradnia, és váratlanul el is érte a felszínt. Az éjszakai ég volt felette, tüdejében nagy fájdalmat érzett és szédült, és senkit nem látott maga körül az erősen hullámzó, hideg tengerben. Rájött, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen túlélő.

Szétnézve próbált tájékozódási pontot keresni, végül észrevette egy nem túl távoli parton a hófehér sziklákat. Több órányi úszás után, kínlódva, teljesen kimerülten érte el Kefalonia szigetét, amit akkoriban az olaszok tartottak megszállva. Szerencséjére nem ők, hanem a helyi görögök találták meg, és náluk bújkált 18 hónapon át. John Capes túlélte a háborút, 1985-ben hunyt el.

Sokan kételkedtek abban, hogy Capes valóban úgy menekült meg ahogy mesélte. A HMS Perseus roncsának nyughelye nem volt ismert egészen a kilencvenes évekig, amikor egy görög búvár, Kostas Thoctarides rá nem talált a halászoktól származó információ alapján. A roncs legmélyebb pontja 52 méteres mélységben volt, a hajó hossza és alakja pedig megegyezett a Perseuséval.

A roncs ma is egyben van, az orrészén látható az akna által ütött hatalmas lyuk, más sérülés viszont nem fedezhető fel. Ami igazán meglepte a búvárokat, az az volt, hogy a hátsó menekülőnyílás ajtaját nyitva találták, és itt mindent úgy találtak ahogy azt Capes elmondta. Megvolt az üveg, a Davis-készülékek, a cipők.

Most már a tenger élőlényei népesítik be a háborús sírhelyként tisztelt Perseust, ahonnan a búvárok semmit nem hoztak el, csak filmeket és képeket készítettek róla. Azok akik napjainkban merülnek a roncshoz egy tragikus sorsú hajót úszhatnak körbe, miközben felidézhetik magukban egy ember hihetetlen megmenekülésének történetét.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Búvárkaland Koh Taón

Thaiföld keleti részén található Koh Tao szigete. A Thai-öböl is népszerű az ország andamán-tengeri partszakaszához hasonlóan, de a búvárkodás némileg más. A látótávolság a vízben nem mindig jó, ám bőven van érdekesség a mélyben.

thaifold utazás egzotikus video

thaifold utazás egzotikus video

thaifold utazás egzotikus video

thaifold utazás egzotikus video

Mint ahogy minden egzotikus utazás esetén, úgy itt is igaz, oda kell rá figyelni, mikorra tervezzük a búvártúrát, hiszen ha rossz az idő, a parton ücsörögve nem nagyon fogunk örülni annak, hogy spóroltunk egy keveset a rossz szezonban utazva. Koh Tao július és szeptember között számít a legjobbnak, ekkor érkezik ide a legtöbb búvár.

Az alábbi igazán jól sikerült videóban látható, hogy van errefele mozgalmas korallzátony, nagy halraj, több roncs- unatkozni senki nem fog, és még a víz is jó meleg...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Kilenc hosszú óra

Nem hogy átlagember, de átlagbúvár sem tudja elképzelni, micsoda előkészületek szükségesek egy extrém barlangi merüléshez.

Már ahhoz is komoly felkészülés, tanfolyamok sora kell, hogy valaki barlangba merészkedhessen. Eleinte az is nagy érzés, hogy alig pár ember által látott üregben úszhat valaki, de akadnak, akik ezek sem elég. Ők olyan helyre vágynak, amit még soha, senki nem fedezhetett fel előttük.

Ahogy sok barlangot járnak be a búvárok, egyre kevesebb olyan marad, ahol még senki nem merült. A már ismertek közül viszont többnek még nem találták meg a végét, pedig bizonyára az egyik csúcs ebben a műfajban, amikor valaki elér egy falhoz, ahonnan nincs tovább. 

A franciaországi Ressel barlang is olyan hely, ahol bőven akad felfedeznivaló. Egy 2012-es filmet illesztek be róla, ami azért jó, mert egy kicsit felvillant abból is, mennyi munka és előkészület szükséges egy ilyen különleges merüléshez: kilenc órán át tartott és két és fél kilométernyi távolságra hatoltak be! Néhol elromlott a látótávolság, máshol viszont kristálytiszta vízben úszhattak a felfedezők. 

Ha megkérdeznénk őket, megérte-e ez a sok ráfordított idő és pénz, miközben komoly veszélynek teszik magukat, nyilván azonnal rávágnák, hogy megérte- hiszen nyilván a felszínre emelkedés után rögvest elkezdték szervezni a következő merülést.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A polipok éjszakája

A lábasfejűek megunhatatlanok, ezt búvárként egészen bizton állíthatom. Még a rejtőzködésükben is annyi fantázia, ötletesség van időnként, hogy az is hosszú időre le tud kötni.

Persze már a polipok megtalálása is külön mutavány időnként. Melyik hasadékban rejtőznek, hol halmoznak fel maguk elé kis köveket, kavicsokat, melyik kagylóhéj mögé bújva próbálnak eltűnni a szemünk elől- jó kis játék ez, aminek nincs vesztese, hiszen én nem bántom őt, "nyereményem" a találkozás, és esetleg egy-két jó fotó.

Dustin Adamson a Fülöp-szigeteken merülve örökítette meg, ahogy "lakásukat" építgetik a polipok az éj leple alatt. Az elvileg igencsak sebezhető puhatestűeknek szüksége van egy jó menedékre, de ki ilyen, ki olyan házat választ...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Korallkertészek

Az alábbi videóban látható egy kis útmutató a korallokat tenyészteni szándékozó légzőkészülékes hobbikertészeknek.

Tudom, furán hangzik az ötlet, hogy a víz alatt alakítsanak ki ültetvényeket korallok számára, de ez ma már több helyen létező gyakorlat. Arról már sokan hallottak, hogy az emberi tevékenység, a tenger melegedése hatására az óceánokban pusztulnak a korallzátonyok. Ennek következményei beláthatatlanok, a halódó zátonyokról eltűnnek a halak, a helyiek nem tudnak halászni, a turizmusra is nagy csapást mér ez a jelenség és persze eleve nem lehet ölbe tett kézzel nézni, ahogy az élővilág pusztul a tenger mélyén.

Többféle megoldást találtak már ki arra, hogy lehet újjáéleszteni egy zátonyt. Gyakran segít a nagyobb védelem, a halászat vagy a turizmus végleges vagy ideiglenes tiltása. Szoktak kialakítani mesterséges élőhelyeket, nagy betongömbökkel vagy fémkeretekkel, amin megtelepedhetnek a korallivadékok.

De az is jó megoldás lehet, hogy a letört, apró koralldarabokat összegyűjtik, azokat egy nagy keretre rögzítik addig, amíg megerősödnek, nagyobbak nem lesznek, végül visszaviszik őket a zátonyra, ahol végleges helyükre telepítik őket. Ehhez bizony türelem kell és odafigyelés. 

Azt hiszem, belátható, az óceánt ilyen kézműves módszerekkel megmenteni legalábbis nehézkes. Mégis, kis területeken szép eredményeket lehet elérni, és ami még szebb, az ember megmutathatja, amit tönkretesz, azt ki is tudja javítani, munkával és összefogással. Aki látja a videót erről, az pedig elgondolkodhat azon, legközelebb jobban vigyáz merülés közben, ne okozzon kárt semmiben, és persze az is eszébe juthat, mit tehet még a tenger élővilágának megóvásáért.

Szóval a film lényege a példamutatás, nem pedig az, hogy mostantól aztán mi, búvárok, mindannyian essünk neki a korallkertészkedésnek. A jó az lenne, ha el se kéne odáig jutni, hogy szükség legyen újratelepítésre, ilyen aprólékos kis munkára, és aki víz alá megy, az csak az élmények kedvéért tehetné. De ettől azért még igen messze vagyunk...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Egy év a tengerben

A híres búvárfilmes, Howard Hall pár éve egy látványos videót állított össze, amiben új kamerájával rögzített felvételek láthatók. Howard egy évnyi merülés során filmezett, de aligha panaszkodhatott unalmas búvárkodásra, mert dolgozott a Maldív-szigeteken, Alaszkában, Kaliforniában, Costa Ricában, Mexikóban...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

A teknősök világnapja

Megmondom őszintén, nem is tudtam idáig, hogy még a teknősöknek is jutott egy világnap, méghozzá május 23. Ez éppenséggel tegnap volt, de nem csúsztunk ki az időből, pár szót szólhatok a sokak által kedvelt hüllőkről.

A búvárok különösen örülnek az elegáns mozgású állatok feltűnésének. A teknős ugyanis a víz alatt könnyedén mozog, és ha nem zavarják meg, nem nagyon foglalkozik az emberrel, éli tovább a mindennapjait a legnagyobb nyugalommal. Szóval itt is igaz az, hogy nem szabad fogdosni, tapizni, és akkor tovább élvezhetjük a társaságukat. Ma már nagyon elítéljük azokat a búvárokat, akik belekapaszkodtak a teknősökbe, kipróbálták, tudja-e őket vontatni az állat. Szerencsére ilyesmit már nem is nagyon látni, és ez így van rendjén.

Több teknősfajjal lehet találkozni a víz alatt, bár a legtöbben általában csak annyi különbséget látnak elsőre, hogy kicsi vagy nagy példányokról van szó. Megmondom őszintén, én sem feltétlenül igazodok el a cserepesteknősök vagy álcserepesek között.

Arról viszont egy árnyalattal többet tudok, hogy aki teknősöket szeretne látni, merre mehet az átlagosnál biztosabbra. A Vörös-tengerre járók például egy túra alatt jó eséllyel látnak teknőst is, de az Abu Dabab öbölben szinte mindig ott vannak a hatalmas, tengeri füvet rágcsáló óriások.

A Malajziához tartozó Sipadan szigete mellett is gyakran bukkannak fel a teknősök. Sőt, itt még egy barlang is van, ahol sok teknős csontvázát láthatják a bemerészkedő búvárok- a többség azért persze inkább annak örül, ha élő példánnyal merülhet.

Az amerikai búvárok körében nagy népszerűségnek örvend a mexikói Cozumel sziget. A Karib-tenger vize meleg, sok a búvárbázis, és bármikor össze lehet futni a mélyben egy megtermett teknőssel. Ha nem zaklatják őket, az sem izgatja a derék jószágokat, ha egészen közelről készítenek róluk felvétel.

Ám a teknőssel merülni szándékozó búvároknak nem kell olyan messzire utazni: elég a Kanári-szigeteket becélozni. Tenerifén van egy hely, ahol mindig ott vannak ezek a hüllők, gyakran többen is. Persze gyanítom, etetik őket, van is ilyenről videó az interneten, no meg simogatásról, tapizásról, fogdosásról is épp elég. Gyanítom, az állatok ezt pár finom falat fejében tűrik el- ezt nehéz támogatni. Szóval ha valaki eljut oda, olyan bázist válasszon, akik nem etetik a teknősöket, és akik rászólnak a búvárra, ha fogdosni kezdi őket.

Szóval van bőven esély találkozni a teknősökkel, de igyekezzünk figyelni arra, hogy ne ártsunk nekik. Például vigyázzunk a műanyag zacskókkal, ne dobáljunk ilyet a tengerbe, mert az állat medúzának nézheti, és ha megeszi, bele is pusztulhat. Nekünk is tenni kell azért, hogy még sok szép búvárélményt okozhassanak nekünk a teknősök- erről szól a világnapjuk is.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

A világégés néma tanúi

A győzelem napját ünneplik a világ sok részén: a második világháború európai szakaszának a végét kötik a német fegyverletétel dátumához. Nyugat-Európában ez május 8-at, Oroszországban május 9-et jelent.

A háború éveiben rengeteg hajó, repülő és más harci eszköz került a tenger fenekére. Nagyon sokan életüket is vesztették ezekben a harcokban, így a mélyben levő roncsok olyanok, mintha óriási acél sírboltok lennének.

Ebben a kis összeállításban néhány fontos hajót illetve fontos helyszínt mutatok be, amelyek a tenger mélyén adnak betekintési lehetőséget a háború csatáiba.

Először a Bismarckról ejtek szót. A hatalmas és akkor nagyon korszerűnek számító német csatahajót 1941-ben óriási tengeri ütközetbe kezdett, aminek során elsüllyesztette az angol flotta büszkeségét, a HMS Hoodot, de a Bismarck is megsérült. A feldühödött britek több tucat hajó bevetésével indultak a németek üldözésére, végül a HMS Ark Royalról felszálló repülők mozgásképtelenné tették. Legénysége maga süllyesztette el a Bismarckot, de rengetegen odavesztek: a 2200 emberből csak 114-et mentettek ki.

A maradványokat 1989-ben Robert Ballard, a híres roncskutató fedezte fel 4791 méteres mélységben. Ez természetesen azt jelenti, hogy búvárkodni itt nem lehet, de a roncsról készült videó feltétlenül érdekes, hiszen a hajó még mindig nagyon látványos.

Az SS Thistlegorm egy felfegyverzett szállítóhajó volt, amit a németek 1941 októberében süllyesztettek el egyiptomi vizeken, a Sínai-félsziget közelében. A 128 méter hosszú hajó fontos utánpótlást szállított, de nem fontossága miatt vált legendássá. Először Cousteau búvárcsapata fedezte fel az ötvenes években, majd évtizedekkel később akadtak rá újra. Jelenleg az Egyiptomba járó roncsbúvárok kedvence a hajó, ahol számtalan hal él, a rakterében pedig máig ott van a szállítmány, autókkal, motorokkal.

A Vörös-tenger szudáni részén másik sokszor merült, híres máspdik világháborús roncs is akad. Az Umbria olasz hajó volt, aminek kapitány 1940-ben meghallva azt, hogy országa hadat üzent az angoloknak, maga döntött a süllyesztésről, ne kerüljön az értékes rakomány az ellenség kezébe. A hajó ugyanis döbbenetes mennyiségű lőszert és bombát vitt magával, a búvárok ma is ezek mellett úsznak a mélyben! Vigyázni kell, mihez ér az ember...

Az U-352 jelű német tengeralattjáró érdekessége az, hogy ez egyike volt azoknak a búvárhajóknak, amelyeket az Egyesült Államok keleti partjára küldtek portyázni. Ám 1942 májusában mélységi bombákkal súlyosan megrongálták Morehead City közelében, és elsüllyedt, a legénység 15 tagja veszett oda. Jelenleg Észak-Karolina egyik ismert merülőhelye, 35 méteres mélységével sok búvár számára elérhető.

A B17 jelű "Repülő erődök" feltűnhettek egész Európa egén óriási kötelékekben, ami általában nagyon rosszat jelentett a célba vett városok számára. A hatalmas bombázók nagyon jól védettek voltak a sok géppuskájukkal, de azért jópárat így is lelőttek a német vadászgépek és a légvédelem. Az egyik remek állapotban megmaradt B17 Korzika közelében merülhető.

A sort még nagyon-nagyon hosszan lehetne folytatni. Zárásként egy olyan helyszínre kalauzolom a roncsok szerelmeseit, ahol számtalan maradványnál lehet búvárkodni. A Chuuk-lagúna (avagy régi nevén Truk-lagúna) a II. világháborúban a japán császári flotta egyik fontos bázisa volt. 1944-ban a háború egyik legfontosabb tengeri ütközetében az amerikaiak 13 hadihajót, 32 szállítóhajót és 275 repülőgépet pusztítottak el, így a lagúna a világ egyik legnagyobb hajótemetőjévé vált. 

A búvárok még ma is a világ sok pontján nyerhetnek bepillantást a második világháború fontos ütközeteibe. A roncsoknál merülni izgalmas, de közben sosem felejthetjük el, ezekben a hajókban, repülőkben egykor fiatal emberek szolgáltak, és vesztették életüket. 

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Egy tágra nyitott száj

Majdnem elnyeltek két búvárt a bálnák. Ehhez persze az kell, hogy a víz felszínén lebegő emberek olyan halraj mellett akarják megfigyelni a hatalmas tengeri emlősöket, amiből azok falatozni akarnak. Szó se róla, a bálnák jöttek is. Csak kicsit túl közel és túl nagy lendülettel...

Hogy megijedtek-e a vízben levő emberek? Nos, amilyen sebességgel kijöttek a vízből, feltehetően egy picit berezeltek- megértem őket, engem is megrázna, ha egy pár tonnás állat bukkanna fel rakétaként mellettem.

De azért mégis jó lenne valami hasonlót átélni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

1 Tovább

Két atoll története

A National Geographic fotósa, a tengerbiológus Thomas Peschak megosztott néhány általa készített felvételt a Bassas de India és Europa térségéből. Ez a két, mindentől távol eső atoll Madagaszkár és Mozambik között található, hivatalosan a francia déli és antarktiszi területekhez tartozik, tehát nyelve is a francia.

A két atoll körüli tengeri élővilág fantasztikus gazdagságú, Peschak a víz alatt cápákat és teknősöket fotózhatott, megörökíthette életüket, szaporodásukat. Előbbiak az India nevű atoll vizeiben nyüzsögnek, míg a teknősök szaporodási helye az Europa atoll körül van. Az éjszaka viszont egyértelműen a ragadozókról szól, amik vadászatra indulnak. Peschak szerint a két atoll olyan, amilyen az Indiai-óceán pár száz éve, az emberi tevékenység károsító hatása előtt mindenhol lehetett...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog