Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A nagy találkozás

Fókás merülés Írországban.

Azt hiszem, kevés búvár bakancslistáján szerepelhet Írország, pedig ez a rövid videó igencsak meggyőző. A barátságos, érdeklődő fókákkal sokan szeretnénk találkozni, de ezeknek a szerencséseknek sikerült is, nem is akárhogyan!

0 Tovább

Hadsereg a tengerfenéken

Jordániában új mesterséges zátonyt avattak.

jordánia mutazás

A Vörös-tengerre vágyó búvárok kegyeiért versengő országok igyekeznek új ötletekkel vonzani a turistákat. A mesterséges zátonyok kialakítása az egyik tipikus lehetőség- ha nincs elég sok természetes korallzátony, majd a roncsok kecsegtetik a vendégeket. Főleg az olyan, rövidke vörös-tengeri partszakasszal rendelkező helyek járnak ebben élen, mint Izrael és Jordánia. Előbbi országban Eilat, utóbbiban Aqaba város környéke ezek miatt a merülőhelyek miatt számít jól ismertnek a búvárok körében.

jordánia mutazás

A jordániai Aqabában éppen tavaly jártam, ahol merülhettem a két régebbi mesterséges zátonynál, a Cedar Pride hajó illetve a légvédelmi löveg roncsánál. Emellett pedig felkerestem az újnak számító, de máris igencsak népszerű repülőgéproncsot, a C130 Herculesről sok-sok képet osztanak meg.

jordánia mutazás

A helyi idegenforgali szakemberek rájöttek, ez a vonal bizony működik, így aztán folytatták a roncsok telepítését. Most viszont nagyobb fába vágták a fejszéjüket, mert nem csak egyetlen hajóról vagy repülőről van szó, hanem gyakorlatilag egy teljes "alakulat" költözött a tenger fenekére. Löveg, tank és helikopter is van a tengerfenéki kötelékben, amit a napokban süllyesztettek el. Hamarosan pedig minden bizonnyal jönnek az első profi képek is, ám addig jöjjön a videó arról, hogy kerültek a tenger fenekére a harci eszközök.

A látvány, bár a roncsok nagyon frissek, már a süllyesztéskor készült videókon is ígéretes. Persze tény, ez azért nem a korallzátonyok békés világa, de hát annyiféle arca van a búvárkodásnak, ez ugyanúgy lehet élmény, csak másféle- akit nem vonz, merül máshol. (Érdekes, hogy persze fegyvereket süllyesztettek, ami vissztetsző lehet, ám legalább ezekkel már soha senki nem fog lőni sehol...) Megjegyzendő, továbbra is el lehet jutni a környékre olcsó fapadossal (Jordániában a fővárosba, a szomszédos Eilat városba pedig két cég is repül), tehát egy kellemes őszi búvárkiránduláson immáron új merülőhelyet is programba lehet iktatni.

jordánia mutazás

0 Tovább

A nagy csapat

Delfin és cetcápa, békés kötelékben. 

Mostanában sűrűn látni remek felvételeket a mexikói Socorróból. Manta és delfinek, kicsit cápák és óriásiak- a tenger igazi nagyvadjai vonulnak itt fel a búvárok szemei előtt.

Sok kommentár ezekhez nem is nagyon szükséges. Persze, ezek a búvárszafarik nem olcsók, de azt azért nem lehet mondani, hogy ne érnék meg az árukat, ha valaki ezekkel a különleges, izgalmas lényekkel akar szemtől szemben találkozni. Az pedig külön nagy szám, hogy azok egymással sem törődve állnak össze ilyen hihetetlen csapatokba...

0 Tovább

Merülés a Jumbo Jetnél

Víz alá került az óriási repülőgép Bahreinben.

mutazás roncs

Igazi pünkösdi királyság volt a törökök elsősége a legnagyobb merülhető repülőronccsal: a Boeing 747 Jumbo Jet elsüllyesztése pár nappal később a Perzsa-öbölre irányítja a búvárok figyelmét. Igaz, a bahreinek már jóval korábban bejelentették a tervet, és ők egy teljes komplex mesterséges zátony rendszert, afféle víz alatti vidámparkot terveznek, aminek az óriási utasszállító csak az egyik eleme.

mutazás roncs

Azt nem tudni természetesen még, mennyire lesz érdekes búvárszemszögből ez a projekt, lesz-e olyan, aki csak ezért utazik el arra. Mindenesetre a helyiek már közzé is tettek egy ízelítő videót arról, milyen a 747-esnél merülni: kívülről még teljesen "tiszta", a belső terek pedig hatalmasak. Egy merülés alatt talán még normálisan körbe se lehet úszni- de akkor lesz igazán érdekes, ha megtelepedik rajta a tenger élővilága.

Mindenesetre tény, a gép az égbolt igazi legendája, és akiknek egyszerre szenvedélye a búvárkodás és a repülés, az biztosan elgondolkodik egy bahreini kiruccanáson.

mutazás roncs

0 Tovább

Airbus búvároknak

Ezúttal törökök süllyesztettek repülőt mesterséges zátonynak.

Ez a téma kimeríthetetlen hírforrás, mert mostanában mindenki új roncsokkal akarja búvárok tömegét vonzani egy-egy régióba. Általában hajókat küldenek a víz alá, de újabban a repülő is "divatos", és persze minél nagyobb, annál jobb.

Számomra azért az ilyen projekteknél mindig felmerül pár kérdés. Az első: úgy általában van-e búvárélet a környéken, elfogadható merülőhelyekkel, jó látótávolsággal? Egyetlen új roncs nem csinál a halott tengerből víz alatti csodabirodalmat. Ha van pár természetes merülőhely, amik izgalmasak is, szépek is, akkor pluszt jelenthet. 

Azt is vizsgálni kell, a roncs nem okoz-e kárt. Ha a kevéske természetes látnivalót tesszük tönkre a tetejükre dobott hajóval vagy repülővel, aligha érünk el sok eredményt. Ráadásul a sajtója is rossz lenne egy ilyen projektnek, pont ellentétes hatást érne el.

A fentiekre én még nem tudom a választ. Ami tény: Törökország északnyugati csücskén, Ibrice kikötőjében keltett nagy feltűnést, amikor egy hatalmas Airbus A330-as gépet úsztattak a tengerre, majd a parttól bő kilométerre el is süllyesztették azt. Ellentétben más mesterséges zátony-tervekkel, erről korábban nem hallottam, de a törökök titokban az egyik legnagyobb (pontosabban e pillanatban a legnagyobb) merülhető repülőronccsal büszkélkedő országgá váltak.

Az már egy másik kérdés, ugyan ki az, akinek ismerős Ibrice környéke, valaha merült itt vagy tervezett volna itt merülni? Görögország és Bulgária közelebb van, mint a 200 kilométerre található Isztambul, fogalmam nincs, hogy lehet vagy érdemes ide elutazni. A repülőgéproncsokkal pedig az a baj, hogy egy ilyen nagy utasszállító alapvetően nem más, mint egy hosszú cső, nincsenek benne látványos terek, vagy érdekes kis zugok mint egy tipikus hajóban, nincs történelmi múltja se.

Egy-két merülést nyilván megér, de én személy szerint biztosan utánanéznék, mi mást tud kínálni a környék. Ha se a víz alatt, se felette nincs túl sok más csalogató, Airbus ide vagy oda, nem ez lesz az első számú úti tervem mostanában. Természetesen minden ilyen hír után körbenézek, de a híres első világháborús helyszín, Gallipoli közelében nyugvó roncsok valamivel odébb vannak például.

Ha megjelennek az első fotók, videók a merülésekről, majd jobban látjuk, mit kínálhat a hely. A környékbeliek nyilván arra számítanak, hogy az Ibricébe özönlő búvárturistáknak köszönhetően fellendül az üzlet. Ami tény: én ennek a roncsnak köszönhetően hallottam először a helyről, írtam is róla. Ahhoz képest, hogy eddig nulla százalék volt az esélye hogy ide menjek búvárkodni, ez most már akár 2-3 is lehet, ami ugrásszerű fejlődés...

0 Tovább

Roncsmerülés Fujairahban

Az Egyesült Arab Emírségekben is van búvárélet.

Dubaj és Abu Dzabi, az Egyesült Arab Emírségek talán két legismertebb városa. Fényűzés a sivatagban, mesterséges szigetek, elképesztő építkezések és szórakoztató parkok- ezekről már mindenki hallott. A bökkenő az ilyen merész építkezésekkel az, hogy természeti látnivalókat azért jóval nehezebb felhúzni, mint felhőkarcolókat. Így aztán Dubajba is több embert vonzanak a bevásárlóközpontok, mint a tenger alatti élővilág szépsége, az izgalmas búvárkalandok.

Az ország kevéssé ismert része Fujairah, ahol viszont szoktak merülgetni. Ennek az emírségnek a partszakasza nem arra az öbölre néz, mint Dubajé, talán emiatt jobb egy kicsit a látótávolság és látványosabb a merülés. Ez a videó legalábbis elég érdekes ahhoz, hogy kedvet csináljon: a kis roncson van élet, vannak halrajok, színes korallok. Csak egy lámpa kell, és máris előbukkannak a színek. Lehet, hogy létezik különlegesebb búvárhely a világon, de azért ha arra járnék, nem hagynám ki.

0 Tovább

Sydney búvárszemmel

Cápák, ráják, tintahalak, halrajok és különleges hangulatú víz alatti táj.

Ez a remek kis videó szép képet ad arról, mi van a tenger mélyén Sydney északi részén. Az ember pedig eltöprenghet, a szerencsés ausztrál búvároknak nem kell elutazni a Nagy korallzátonyig, vagy a Ningaloo-zátonyhoz, ha érdekes helyen szeretnének merülni...

0 Tovább

Grönland jege alatt

Szenzációs búvárvideó a fagyos szigetről.

mutazás

Igazán lenyűgöző víz alatti és víz feletti felvételeket vonultat fel ez a rövidfilm Grönlandról. Az égen sarki fény kápráztat el, a jég alatt pedig hideg, de kristálytiszta víz vár a búvárokra, akik kellően felkészültek egy ilyen merülésre.

Ki hinné, hogy a mélyben is van élet az ilyen körülmények között. Persze nem sokan juthatnak el Grönlandra búvárkodni, ezért jó, hogy vannak, akik megosztják az élményeiket ilyen látványos formában.

mutazás

0 Tovább

Rákinvázió

Az évnek ebben a szakaszában "életre kel" a tenger feneke Ausztáliában.

Egyszerűen elképesztő az ezerszámra tolakodó, birkózó, masírozó rákok látványa, akik Victoria államban ilyenkot szállják meg a tengert. Ez a videó azért tetszik, mert nem csak a nagy halomba tömörülő rákokat mutatja meg, hanem közelképet is láthatunk arról, hogy is néz ki ez az állat.

Egyébként az emberre egyáltalán nem veszélyes fajról van szó, bármennyire riasztónak tűnhet a látvány. A helyi búvárok mindenesetre nem hagynák ki ilyenkor a merülést, mert ehhez hasonlót csak itt lehet megfigyelni.

0 Tovább

Roncsmúzeum a tengerben

A görögök is számítanak a búvárturistákra.

mutazás roncs

Görögország éveken át szinte mindenhol tiltotta a kedvtelési búvárkodást. A helyi búvárközpontok csak pár ponton merültettek, nem is nagyon érkezett kifejezetten merülni senki. Persze ez valahol érthető, hiszen annyi értékes roncs, különleges ókori maradvány volt (és van) a mélyben, hogy azok védelme indokolt.

2005 óta viszont minden más, mert onnan kezdve változtak az arányok: sokkal több helyen lehetett merülni, mint ahány ponton tiltották. Persze a védett roncsokat így sem lehetett megnézni, de most ebben lehet majd változás. 

Az ország északi részén található Alonisszosz szigete mellett felfedezett ókori kereskedelmi hajó roncsa lehet az első, amiből egyfajta víz alatti múzeum lesz. Az izgalmas roncs sokat mesélt a régészeknek az egykori hajóépítésről, de már jó ideje tart a feltárás, itt az ideje hát, hogy a történelem iránt érdeklődő amatőrök is rácsodálkozzanak. 

A hírek szerint újabb ókori roncsokat tesznek majd szabadon merülhetővé, és ez máris nagyon izgalmassá teszi a görögországi búvárkodást. Akadt már így is pár érdekes, többek között második világháborús roncs, de ha ezek mellett több ezer éves maradványokat is megnézhetünk, az már csábító lehetőség.

A fent említett hajó rengeteg, több ezer amforával a fedélzetén süllyedt a tenger fenekére, s most ezeket meg lehet csodálni- hiszen a fa alkatrészek rég elporladtak már a mélyben.  látvány így is lenyűgöző, hiszen az edények többsége ép, és beborítják az aljzatot. Olyan izgalmas hely ez, ami még a sokat látott búvárrégészeket is meglepi. 

És ez nem egy hagyományos múzeum steril környezete, hanem a tenger fenekén levő "múzeum", ahol úgy vannak ott az amforák, ahogy azok 2000-2500 éve elmerültek. A régészek még dolgoznak azért, mert néhány kérdésre választ keresnek. A korszakból származó roncsok legnagyobbikaként sok titkot rejt a hajó. Úgy tartották, ilyen méretű kereskedelmi hajók csak jóval később épültek, így aztán mindenkit meglepett az i.e. 5. évszázadból származó lelet.

A szakemberek maguk is örülnek, hogy kedvtelési búvárok is megnézhetik, s ők is átélhetik egy kicsit a víz alatti régészet kalandját. Két évtizede még az ötlet is szentségtörésnek számított, de mára sokat változott a felfogás. A könnyen elérhető, 22-28 méteres mélységben nyugvó roncshoz természetesen kicsi, vezetett csoportokban lehet majd merülni, de ez a kedvtelési búvárkodásban máshol is megszokott. Ha ezt kiegészíti egy kis előzetes eligazítás, beszélgetés a roncs jelentőségéről, sok búvárt vonzhat a hely. A roncs mellett is lesznek magyarázó táblák.

Aki már részt vehetett az első ilyen merüléseken, nagyon lelkesen mesélt az élményeiről. Mintha a történelembe merültek volna, mondták el. Hamarosan újabb roncsokat tesznek elérhetővé az EU-s finanszírozású projektben, és állítólag a továbbiakban azt kiterjestik Olaszországra és Horvátországra is. Így válhat közös kulturális örökségünk valóban mindannyiunké. Az majd a tapasztalatok után derül ki, hogyan kell pontosan a merüléseket szervezni, hogy a roncsok állapota hosszú távon is ép maradjon.

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog