Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A roncs neve: Z12

A Narvik előtt nyugvó második világháborús roncsok egyike ez a német romboló.

roncs

A történelem iránt érdeklődők számára lehet ismertebb tény, hogy a második világháború idején nagyon komoly csaták zajlottak Norvégia partvidékén. A stratégiai jelentőségű ország lerohanásáról 1940 elején döntött a német hadvezetés, és hamarosan el is indultak a megszálló csapatok. 

Az északi Narvik különös fontos városnak számított, ugyanis a télen is hajózható kikötőből lehetett volna a svédországi Kiruna vasércét elszállítani. A világháború legsúlyosabb tengeri összecsapásai közé tartozó harcok 1940 áprilisában zajlottak, s a brit haditengerészet győzelmével zárultak, noha később a szövetségesek kivonták erőiket az országból, így az német kézre került.

roncs

A súlyos csapást elszenvedett Kriegsmarine hajói közül tucatnyi veszett oda pár nap alatt. Azoknak az időknek a ma is látható tanúja a Z12 Erich Giese nevű romboló. Az 1939-ben szolgálatba állított, 119 méter hosszú hajóval elsősorban aknákat fektettek, majd decemberben a Z12 egy torpedóval megrongálta a HMS Jersey rombolót. 

Később a hajót beosztották a Norvégiát megtámadó flottába, de csak némi lemaradással követte a többi hajót. Április 9-én ért Narvik közelébe, és 10-én is a helyszínen volt, amikor a britek váratlanul megtámadták a németeket, komoly veszteségeket okozva. Ezt még megúszta az Erich Giese, de amikor 13-án a britek újból lecsaptak, már komoly bajba került.

roncs

A meghibásodott kazán miatt mogásképtelen hajót megtámadták, ám a németek keményen védekeztek, és megrongálták ellenfeleiket, miközben a legénység kétségbeesetten dolgozott, hogy kijuthasson a kikötőből. Végül a romboló lassan elindult, de már nem volt számára menekülés: a brit rombolók találatai olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy a kikötő közvetlen közelében elsüllyedt. A német hajó legénységéből 83-an vesztek oda, a túlélők állítása szerint még akkor is lőttek rájuk, amikor a segítségre várva a vízben küzdöttek az életükért.

roncs

A Z12 Erich Giese jelenleg 60-70 méteres mélységben nyugszik Narvik előtt, de ez a mélység sem akadályozta meg a fosztogatókat, akik a hatvanas években illegálisan kiemelték a hajó harangját. Egy 150 kilogrammos birodalmi sast viszont 2011-ben már hivatalos expedíció során hoztak a felszínre róla, hogy múzeumban állíthassák ki.

roncs

Noha a víz hideg, ezzel együtt meglehetősen tiszta is Norvégia északi részén, így a búvárok számára jó lehetőség a merülés ennél a roncsnál. Megnézhető a felépítmény, a fegyverek vagy akár a hatalmas hajócsavar is. A békés felszínen körbenézve nem is hinné az ember, hogy a várostól egy ugrásnyira egykor fegyverekkel megpakolt hajók néztek farkasszemet majd támadtak egymásra, s nem csak a hajók, de számos tengerész is odaveszett a harcok során.

0 Tovább

Délosz titkai

Ókori romokat és roncsokat vizsgáltak a régészek a görög sziget közelében.

roncs

Az embernek olyan érzése van, hogy görög vizekben szinte bármelyik ponton van esély ókori roncsok megtalálására. Én magam is merültem már amforamezőnél Kréta mellett, szóval tudom, milyen izgalmas élmény egy olyan helyen nézelődni, ahol két évezrede süllyedt el egy hajó- hát az még mennyire különleges lehet, amikor valaki az első ember lehet ennyi idő után a roncsnál!

roncs

Idén májusban Délosz szigete mellett több ponton is vizsgálódtak a szakemberek. Egyrészt az egykori kikötő maradványainál merültek, a hullámtörőt vizsgálták meg alaposabban.

roncs

A sziget az időszámításunk előtt egy évszázaddal fontos állomása volt a földközi-tengeri kereskedelemnek, így a kikötő védelmére is figyelmet fordítottak. A 160 méter hosszú és 40 méter széles hullámtörő igazán komoly építmény volt. Az építés pontos időpontját eddig még nem sikerült meghatározni.

roncs

Három, az időszámításunk előttről származó roncsnál merültek a búvárrégészek, és számos amforát találtak. Ezekben nyugatról származó olajat és bort szállítottak. A kormeghatározás után többet tudnak majd a déloszi kereskedelemről, hiszen a korábbi leletekből nyert információkkal kiegészülve megtudhatják, melyik időszakban honnan és mit szállítottak ebbe a kikötőbe. 

roncs

A feltárást a görög régészeti hatóság és francia partnerük végzi, és természetesen visszatérnek még, hogy tovább vizsgálódjanak a sziget vizeiben.

0 Tovább

Roncskutatás az űrből

Egy asztronauta által rajzolt térkép vezetett nagy felfedezéshez.

roncs

Néhány hete izgalmas roncsról készített filmet mutatott be a Discovery Channel. A Cooper's Treasure arról szól, hogy egy Darrell Miklos nevű roncsvadász hogy próbálja felkutatni a Karib-tenger mélyén nyugvó hajókat. Az egyik epizódban egy feltehetően Kolumbusz Kristóf korából származó horgonyra bukkantak- de hogy miért pont ott kutakodtak, annak különös oka volt.

Az amerikai űrkutatás hőskorának jól ismert arca volt Gordon Cooper, aki a havanas években 122 órás űrrepülésével rekordot állított fel. Már akkor sem csak a tudomány motiválta az expedíciókat: vélhetően titkos nukleáris bázisokra próbált bukkanni a megfigyelések során. (Az ötlet egyébként bevált, csak manapság már műholdak készítik a nagy felbontású felvételeket a Föld minden pontjáról.)

roncs

Coopert viszont nem csak a katonai célpontok érdekelték. Végigfotózta küldetése közben a Karib-tenger déli részét, mert kíváncsi volt rá, az égből esetleg felfedezhetőek-e még nem ismert roncslelőhelyek. A képek alapján pedig egy olyan "kincstérképet" rajzolt, amin az általa esélyesnek gondolt pontokat bejelölte. Ezt a térképet osztotta meg az űrhajós 2004-es halála előtt barátjával, Darrell Miklossal. 

Utóbbi pedig neki is vágott a helyszíni kutatásnak. A logikája egyszerű: ha valahol van egy horgony, ott lennie kell egy roncsnak, és ahol roncs van, ott lehet kincs is. De nem csak kincsvadász van az expedícióban, régészt is felkértek a munkára. Szükség is van a szakértelemre, hiszen ők tudják megállapítani, tulajdonképpen mit is találtak.

Egy két tonnás horgony lett a "zsákmány" Turks és Caicos közelében, ami kialakítása alapján egy 300 tonnás spanyol hajóé lehetett. Ez már mindenképpen jó jel volt, emellett pedig találtak olyan edényeket is, amik abból a korszakból származtak. A helyszín megegyezik azzal, amit egy spanyol feldező, Vicente Pinzon írt le hajótörésük történetében.

roncs

Pinzon jelentős alakja a korai spanyol expedícióknak. Ő volt a Nina kapitánya, azé a hajóé, ami Kolumbusz flottájának részeként 1492-ben eljutott Amerikába. Később Pinzon újból visszatért az Újvilágba, ezúttal a mai Brazília környékére, illetve az Amazonashoz jutott el. 1500 tavaszán Haitin találkozott az akkor éppen expedíción levő Kolumbusszal és mesélt neki felfedezéseiről. Utána indult volna Pinzon vissza Spanyolországba, ám júliusban egy hurrikánban két hajója odaveszett Turks és Caicos mellett.

Miklos és társai hisznek benne, ezek nyomára bukkantak Gordon Cooper térképének köszönhetően- és természetesen folytatják a merüléseket azokon a pontokon, amit még bejelölt. 

0 Tovább

Időkapszula a mélyben

Norvég vizekben nyugszik a V 1605 Mosel roncsa.

roncs

A Vorpostenboote nevű hajókategória egyik tagjáról már írtam a blogon, a V 308 roncsa kapcsán. Ezek a kisebb járőrhajók eredetileg polgári feladatot láttak el, halászhajók vagy bálnavadász-hajók voltak, amelyeket besoroztak és hadi célra alakítottak át. Noha kicsinek számítottak, némelyik komoly fegyverzetet kapott, és jól beváltak olyan feladatkörökben mint a konvojkíséret vagy az aknaszedés.

A V 1605 szintén halászhajó volt. Az 50 méteres hajót 1937-ben építették, majd a Mosel a többi társához hasonlóan a második világháború kitörése után került a német haditengerészet állományába. Kiel volt a honos kikötője az aknaszedővé alakított hajónak, ami akkor az M 1903 jelet kapta. 

roncs

A Balti-tengeren szolgált, majd Norvégia lerohanása idején kapott feladatokat, teherhajókat kísért. Később is sok bevetésen vett részt az egykori halászhajó. Ám 1943. október 8-án feloszlatták a 19. Minensuchflottille egységet, és a Moselt ekkortájt osztották be a 16. Vorpostenbootflottille állományába. Ekkor kapta új számát, a V 1605-öt is. Innentől pedig a ma Dániához tartozó Fredrikshavn kikötője lett az otthona. Innen indulva elsősorban konvojokat kísért a 88, 37 és 20 mm-es légelhárító ágyúkkal és mélységi bombákkal felszerelt hajó.

1944. október 15-én indult el a hajó, hogy a norvég Inger Johanne tankert kísérje Oslóból Kristiansandba. A távolság nem volt túl nagy, de ezen a rövid úton is bajba került a konvoj: egy brit-kanadai vadászbombázó raj fedezte fel a hajókat. Nem is akármilyen erejű kötelékről volt szó: 21 Bristol Beaufighter és 12 De Havilland Mosquito támadott a németekre.

roncs

A Beaufighter gépek támadták a tankert, és hamarosan el is sülyesztették azt. A V 1605 legénysége keményen védekezett, de ők sem kerülhették el a végzetüket: egy nem irányított rakéta felrobbantotta a gépházat. A hajó mozgásképtelenné vált, majd a további találatok lángra lobbantották. 21 ember vesztette életét a legénységből, de csak ötük maradványait találták meg.

A roncsot manapság inkább Mosel néven emlegetik a búvárok. A maradványokat 2001-ben találták meg Lyngholmen közelében. A hajótest egyben van, így jól bejárható mindmáig. A roncs kicsit mélyen van, 35 és 50 méter között nyugszik, ezért inkább technikai búvárok merülik.

Az orr a horgonyokkal még mindig felismerhető, és ott van az aknakeresésre használt eszköz is. A 88 mm-es légvédelmi ágyú is ott van a helyén, az ég felé irányozva- a süllyedés előtt még ezzel tüzeltek a támadókra. A megrongálódott hídra szintén be lehet nézni. A taton felszerelt ágyú is látható, körbeúszható. Még a fedélzeten vannak a lőszerrel teli ládák is. A fegyverek és a hajót ért sérülések mesélnek arról, milyen elkeseredett küzdelem után veszett oda a V 1605, így egyfajta időkapszulaként mesél a norvég vizekben zajló harcokról.

0 Tovább

Megtalált bombázó

Hét évtized után került el Pápua Új-Guinea közelében egy B-25-ös.

roncs

A Project Recover célkitűzése az, hogy a második világháború idején eltűnt amerikai katonák nyomára bukkanjon. Olyan elveszett repülőket keresnek a tenger mélyén, amelyek legénysége soha nem került elő, így családjaik sem tudhattak semmit a sorsukról.

A Csendes-óceán hatalmas harcmező volt annak idején, és ugyan rengeteg roncsot felfedeztek már, még mindig rengeteg fel nem fedezett maradvány nyugszik a felszín alatt. Pápua Új-Guinea 1942 és 1945 között között folyamatosan hadi terep volt, így sok repülő zuhant le arrafelé. Ezek közül találtak meg most kettőt.

roncs

A B-25 jelű repülő igazi világháborús legendának számít: a kétmotoros, Mitchell néven ismert közepes bombázókból nagyjából tízezer darab készült, és ezekkel hajtották végre 1942 áprilisában a Tokió elleni légi támadást. A háború minden frontján, több ország seregében bevetésre kerültek.

roncs

A két amerikai egyetem és egy nonprofit szervezet közös projektjének számító munka során nem csak merülnek. Az egyik, régebben ismert B-25-ös roncs közelében vizsgálódtak, megkérdezték a helyieket is, hiszen ők azok akik esetleg még felidézhetnek történeteket lezuhant gépekről. A csapat pedig tíz négyzetkilométernyi terület átfésülése után rá is talán egy 70 éve eltűnt B-25-ösre, aminek hat fős legénysége is odaveszett.

A kutatók munkáját nem egyszerűsítette, hogy a gép valószínűleg nagy sebességgel csapódott a tengerbe, így darabokra szakadva süllyedt el, a tenger fenekét alkatrészek borították. Ezeket egy időt után beborítják a korallok, szivacsok, gyakorlott szem kell hozzá hogy felismerje, mit is lát.

roncs

Meglepő lehet, de igazán alaposan nem csak ennek az eddig nem ismert B-25-ösnek a maradványait nem vizsgálták meg, de a másik gépét sem. Így aztán most mind a kettő esetén próbálják kideríteni, pontosan melyik gépekről van szó. Ezek után pedig az egykori feljegyzésekből megállapítható, kik utaztak rajtuk- a bevetés közben eltűnt repülők elhunytának a körülményeiről pedig értesítik a családokat is. Az amerikai hadsereg ugyanis ennyi év távlatából is megadja a tiszteletet a hősi halottaknak. 

Mivel még sok eltűnt gépet tartanak számon, így a Project Recover sok évig folytatódhat még.

0 Tovább

A partraszállás roncsai

Normandia előtt nem kevés egykori harci eszköz nyugszik a tenger mélyén.

roncs

Az LST-523 nevű hajó egyike volt a sok utánpótlást szállító teherhajónak, amiket ontottak az Egyesült Államok hadiüzemei. 1943-ban kezdték meg az építését, 1944 februárjában bocsátották vízre, s egy konvojjal kelt át az Atlanti-óceánon- pont időben a normandiai partraszálláshoz. 

roncs

Ezek a hajók nem éppen a szépségükről a híresek. Ám így is rettentő fontos szerepük volt, hiszen többször fordulva szállították a katonákat és az utánpótlást a partra, ahol minden talpalatnyi földért keményen meg kell harcolni a csapatoknak. De ahogy a szárazföldön harcolók közül is sokan vesztek oda, a hajókra is számtalan veszély leselkedett: az LST-523-as például aknára futott. Süllyedésekor pedig sok embert is magával rántott a hullámsírba.

roncs

Megfelelő időpontban merülve érdekes szétnézni a roncsok közt. Az tény, hogy az eleve nem túl látványos hajó maradványaitól nem esik le az ember álla, de a történelmi jelentőség vitathatatlan. S ráadásként nem csak a hajót lehet alaposan megnézni, egy Sherman típusú harckocsi is roncsa is ott van a tenger fenekén.

Ezek a kicsi, de mozgékony harckocsik az amerikai hadseregben szolgálva több fronton bevetésre kerültek. Annak idején közel ötvenezer darabot gyártottak belőlük, van belőlük bőven múzeumokban is, hiszen híres típusról van szó, de a víz alatt megnézni mégiscsak más. Ez a darab akár az egész kontinenset végig harcolhatta volna, aztán a partig sem jutott el- ilyen a háború...

roncs

roncs

0 Tovább

Mindenki vesztes

Egy mélyben nyugvó német aknaszedő roncsa a háborúról mesél.

roncs

A roncsmerülés szerelmeseinek igen nagy része nem csak a búvárélmény miatt szereti a víz alatti maradványok felfedezését- fontos számukra a történet is. Tipikus, hogy utánajárunk a megnézett roncsok sztorijának, érdekel minket a roncsok sorsa. S emiatt úgy is érdekes lehet egy roncsról készült videó, ha mi nem is láttuk a saját szemünkkel, mert így is ki lehet egészíteni az élményt a történelmi tények elolvasásával.

A mostani történet 1943-ba visz minket. Az M483 tipikus német aknaszedő volt, amilyenből rengeteg szolgált a második világháború idején. A mindenféle szerepben, sok harctéren szerepet kapó hajók a flotta "igáslovai" voltak, melyek közül sok veszett oda.

roncs

1943. június 15-én az M483 egy hasonló hajókból álló konvojt vezetett Normandia környékén. Cherbourg felé haladtak, hogy védett kikötőben vészeljék át a nappalt. Nem volt életbiztosítás a brit partoktól nem messze hajózni, ugyanis az angolok rendszeresen támadták a levegőből a német hadihajókat, amik csak a sötétség leple alatt mozogtak. 

A németek óvatossága nem volt indokolatlan, de ezúttal az éjszaka sem jelentett biztonságot. Angol Spitfire Mk VI vadászgépek és kétmotoros Westland Whirlind vadászbombázók köteléke portyázott ugyanis a közelben. Valószínűleg nem volt véletlen, hogy pont ott voltak, ahol az M483 vezette konvoj is, a francia ellenállás gyakran adott hírt hajómozgásokról a britek számára. 

roncs

A repülőkről hajnali hatkor vették észre a német hajóköteléket. Ám az M483 kemény ellenfél volt: a 62 méter hosszú hajót 105 mm-es ágyúval, 20 mm-es légelhárító géppuskákkal és 37 mm-es légvédelmi ágyúval is felszerelték a mélységi bombák mellett. A Spitfire vadászok késlekedés nélkül a hajókra rontottak, hogy célba vegyék a légvédelmi fegyvereket, a Whirlwindek pedig felkészültek a bombázásra. 

Utóbbiak közül a Max Cotton által vezetett gép az M483-at vette célba. A hajó felé zuhanva a pilóta szinte a nagy hajóágyúval nézett szembe, és a fedélzettől pár méterre oldotta a bombákat. Azok nem is tévesztettek célt, súlyos sérüléseket okoztak a hajó tatján. Ám a németek nem adták olcsón a bőrüket, Cotton gépe telitalálatot kapott, és az M483-tól 100 méterre a tengerbe zuhant.

Nem sokkal később viszont az aknaszedő is követte a hullámsírba, ugyanis a bombák végzetesen megrongálták. A negyedórás összecsapás végére az összes többi német hajó is találatokat kapott, de ezek nem vesztek oda. A britek gépei közül még egy zuhant le, a Robert Sim által vezetett Spitfire vadász. 

Ma az 51 méteres mélységben nyugvó M483 roncsán nézhető meg, hol találta telibe a Whirlwind bombája. A helyükön vannak az ágyúk, a bombák, körbeúszható a hajócsavar is. A felépítményből is látható valami, és a be lehet hatolni a motortérbe is. A víz a csatornában meglehetősen hideg, a látótávolság sem mindig ideális, de ha megfelelőek a körülmények, látványos a merülés- és persze a mind két fél odaveszésével járó csata története miatt tanulságos is.

0 Tovább

A Johannes Russ roncsa

Az első világháború idején küldték a tenger fenekére ezt a kis hajót.

roncs

Az 1914 és 1918 között zajló nagy háború iszonyú véráldozattal járt, és a tengereken is újféle csaták dúltak. A felszín alatt lopakodó tengeralattjárók például alaposan megtizedelték az ellenséges flottákat, és ez a pár évtizede még csak nem is létező hajóosztály döntő tényezővé vált.

roncs

Bár általában a német búvárhajókat emlegetik sokan, a többi fél is bevetett ilyen hadihajókat. A brit E-9 jelű tengeralattjáró és parancsnoka, Max Horton például 1915-ben két nap leforgása alatt négy hajót is elsüllyesztett a Balti-tengeren, Svédország közelében. Ezek egyike volt a Johaness Russ nevű tehergőzös, ami szenet szállított.

roncs

A megtorpedózott teherhajó nem süllyedt el azonnal, a legénységnek volt ideje elmenekülni, és az embereket a svéd Wale romboló vette a fedélzetére. A sodródó Johaness Russt a sorsára hagyták, mert eközben az E-9 már a negyedik áldozatát támadta. A Wale távol maradt a csatától, ismét csak az embereket mentette ki, majd visszatértek a még a felszínen levő Johannes Russhoz. Egy svéd vontatóhajó is érkezett, és megpróbálták a partra vinni a gőzös, ám az váratlanul felrobbant és elsüllyedt.

roncs

A maradványait 70 évvel később fedezték fel, 58 méteres mélységben. A tapasztalt technikai búvárok számára érdekes merülésnek számít a sejtelmes félhomályban nyugvó gőzös kifejezetten jó állapotban megmaradt roncsa. Ennek a videónak köszönhetően pedig mi is megnézhetjük, hogy fest mostanában a Johannes Russ.

0 Tovább

Az U-711 roncsa

Csak pár napot kellett volna még kihúznia a háború végéig ennek a német tengeralattjárónak.

roncs

Az U-711 egy VIIC típusú tengeralattjárót 1942-ben bocsátották vízre. A 67 méter hosszú hajó, a hasonló célra bevetett többi tengeralattjáróval együtt, sok bevetést teljesített. Az egyik általa elsüllyesztett hajó a HMS Bluebell korvett volt.

Mint ahogy a német tengeralattjáróknál az megszokott volt, az U-711 sokfelé felbukkant a nagyvilágon. A háború végefelé már talán a legénység is elsősorban a túlélésre játszott, és talán nem is hitték, Norvégiában, a sarkkörön túl csaphat le rájuk az ellenség 1945. május 4-én. Épp a Black Watch nevű hajó mellett álltak, amikor brit repülőgépek csaptak le a németekre, és mind a két hajót elsüllyesztették. Az U-711 legénységéből 40 fő veszett oda, csak 12 tengerész élte túl a katasztrófát. 

roncs

A Black Watch roncsának jelentős részét kiemelték, már csak a hajóorr van a víz alatt. A 45-55 méteres mélységben nyugvó U-711 megfelelően képzett búvárok számára jelenthet érdekes látványosságot. A hideg víz sem könnyíti meg a merülést Harstad környékén, bár valószínűleg a norvég búvárokat kicsit sem lepi meg a hőmérséklet.

Cserében egy olyan hajó maradványait nézhetik meg, amitől karnyújtásnyira volt a háború vége- ám a sors máshogy intézkedett, és sok emberrel együtt odaveszett azon a borús napon.

0 Tovább

A Barnard Castle roncsa

Erősen megváltozik egy tenger mélyén nyugvó hajó 130 év alatt.

roncs

A búvárkodásban nem csak a "nagy és fontos" roncsok számítanak. Természetesen vannak olyan legendás hajók, mint a Thistlegorm, a Zenobia, a Yongala amit mindenki látni akar, de a jóval kisebb vagy történelmi jelentőséggel nem bíró bárkáknak is lehet vonzereje. Izgalmas látni azt, milyen élővilág népesíti be őket, ezeknek is lehet érdekes a sztorija- vagy egyszerűen csak ott vannak a búvár közvetlen közelében, és ezért kezdő koruktól arra merülve afféle hazai pálya lesz belőlük.  

A kanadai Brit Kolumbia déli részén, az Egyesült Államoktól egy ugrásnyira található a Bentinck Island. Itt süllyedt el 1886-ban a Barnard Castle.1878-ban Angliában bocsátották vízre a 79 méter hosszú, vasból épült gőzhajót, amit már hajócsavar hajtott.

roncs

A teherhajó elsősorban ömlesztett árut, szenet és búzát szállított, de 1879-ben Chile számára vitt ellátmányt, amikor az ország Peruval háborúzott. 1881-ben került Kanadába, 1886. november 2-án rohant bele a Rosedale zátonyba, majd a sérült hajó elvergődött a közeli sziget egyik öblébe, ahol elsüllyedt. A többszöri kiemelési próbálkozások sikertelenek voltak, így ma is a Pilot Bay-ben nyugszik.

A Barnard Castle kifejezetten könnyű merülőhelynek számít, hiszen a víz alig 12 méter mély. Az öböl is védett, tehát van idő lassú tempóban nézelődni, ismerkedni a hűvös kanadai vizek élővilágával. És ugyan több mint évszázada süllyedt, még mindig jól felismerhetők a részei. Ráadásul a víz alatti régészeti hivatal néhány táblát is elhelyezett a hajótest bizonyos pontjain, így egyfajta búvároknak szánt múzeummá vált a roncs.

A manapság a roncson élő halak bebújnak az egykori hajótest üregeibe, vagy rajokban úsznak a maradványokat körülvevő kelp erdőben, de fóka is jöhet éppenséggel szembe- nem éppen utolsó kaland az ilyesmi. A Brit Kolumbiában élő búvároknak nem kell messze távol utazniuk, ha egy kellemes kis roncsmerülésre vágynak...

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog