Big Blue Búvár Blog

Nem akartam írni az új, fantasztikus, a Jedi-lovagok légzőkészülékét idéző "tervről", de mivel annyi helyen osztották meg a Triton nevű eszközről szóló hírt, úgy döntöttem, pár szót szólok róla.

Röviden: ez csak egy dizájnötlet, teljesen homályos műszaki alapokkal. Egyhamar nem fogjuk lecserélni a palackot és a nyomáscsökkentőt erre a kis műkopoltyús cuccra...

Az a helyzet, hogy a háromdimenziós nyomtatás térhódításával roppant egyszerűen lehet a tervekből pofás kis mintadarab. A Triton nevű szerkezet, ami azzal kecsegtet, hogy a nehéz felszerelések nélkül, a vízből közvetlenül előállított oxigénnel lehet merülni, és szinte halakká válva úszhatunk a mélyben, tényleg izgalmas lenne. Fantasztikus filmekben láttunk eddig hasonlót, tehát valahol megértem, hogy izgalmat keltett a megjelenése. De amit a képeken láthatunk, az nem egy működő, kipróbálható szerkezet, hanem csak egy megrajzolt terv, amivel nagyjából annyira lehet búvárkodni, mint egy zacskó cukros fánkkal. (Bocs a hülye hasonlatért, de ez így, ebben a formában tényleg ennyire nem jó semmire.)

Ha elolvassuk a leírást, alapja egy titokzatos koreai tudós titokzatos, újszerű találmánya, ami lehetővé teszi a műkopoltyú megalkotását. Ez így jelen pillanatban pont annyira megfogható, mint a vízmotor. Aztán szerepel ott említés szintjén szupertartós mikroelem, no meg a mini kompresszor, ami a beépített apró palackban tárolja a vízből kivont oxigént. 

Lássunk néhány "apró" problémát. Jelenleg mesterséges kopoltyúk nem léteznek. Elméletek vannak, tervek születtek, de nagyjából annyira működik a technológiák többsége, mint a Szalacsi Sándor által legendássá tett eszköz, ami "a vízbűl veszi ki az oxigént". Többféle koncepció létezik: ha utánaolvasunk, kiderül, a búvár számára szükséges percenként egy liternyi oxigén kinyeréséhez akár 200 liter vizet kéne átáramoltatni egy eszközön. Ez a kis szájba vehető eszköz biztosan nem alkalmas erre, esetleg olyan gyorsan (és folyamatosan) kéne úszni, mint egy olimpiai bajnoknak. Ha a mesterséges kopoltyú akkora lenne, mint egy kétajtós hűtőszekrény, az jelentősen csökkentené a vonzerejét. (A megvalósításhoz ma legközelebb eső technológia más elven működik: normál palack méretű lenne a tervek alapján, nagy akkumulátorral, és persze vészhelyzetben használható tartalék légzőgázzal is fel van szerelve a rendszer- de ennél az eszköznél is az a gond, hogy sok vizet kell hozzá mozgatni, ami sok energiát igényel.)

A szupertartós mikroelemmel kapcsolatos probléma az, hogy mi van, ha annyira mégsem tartós? A víz alatt cserélni, miközben a légzőkészülék éppen nem működik, mókás lenne. És az a roppant kicsi kompresszor is némileg homályos elképzelésnek látszik e pillanatban.

Aztán felmerülnek olyan részletkérdések is, hogy a tiszta oxigén (hihetetlen vagy sem) bizonyos mélységben már mérgezőnek számít, a biztonság kedvéért 6 méter alá nem merülnek vele. Vajon ezzel az eszközzel tiszta oxigént lélegezne a búvár? Ha igen, akkor mélymerülésre kevesen használnák...

Szóval kérdés jóval több van, mint válasz. Ami tény: a cucc frankón fest a képeken. De csak annyira kell komolyan venni e pillanatban, mint az autógyárak tizenhétkerekű, ufóformájú koncepcióautóit. Majd ha látunk egy videót arról, ahogy használják, ha már a sorozatgyártást tervezgetik, ha már ára is van, lehet beszélni róla. De azért ne adogassa még el senki a hagyományos búvárcuccát, hogy elkezdje a gyűjtést erre a csodakütyüre, belátható időn belül biztos nem lesz ilyen a boltokban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Régebben már írtam róla, hogy manapság egy szűk réteg körében divatos régi, klasszikus búvárfelszereléseket gyűjteni, majd azokat ki is próbálni. Persze az ritka eset, hogy az embernek tetőtől talpig sikerül retró cuccokkal felszerelkeznie, de a közelmúltban egy érdekes videosorozatba futottam bele, amit ennek szenteltek. Egy modell, Iara Mandyn több korszak klasszikus búvárfelszereléseivel tesz egy kört a medencében, és még kommentárt is fűz a merülésekhez.

Ami szinte egyből feltűnik, az az, hogy a mondhatni "őskori" cuccok ellenére gond nélkül úszik, lebeg a búvár, mert ez a régi felszerelésekkel éppen úgy nem volt probléma egy képzett búvár számára, mint manapság. A maszk, az uszony, a nyomáscsökkentő ugyan változott az évtizedek alatt, de az alapelv gyakorlatilag ugyanaz. 

A búvár merülése abból a szempontból viszont kényelmesebbé vált, hogy megjelentek az "egyenlítős" maszkok, aminek kialakítása révén sokkal könnyebbé vált az orr befogása, elterjedtek a neoprén búvárruhák, tehát nem kellett kifagyni a vízből, és sokat fejlődtek az uszonyok is.

A légzés nagyobb komfortját pedig a korszerűbb kétlépcsős légzőautomatáknak köszönhetjük. Iara a fenti videóban azt is demonstrálja, hogy egy rutinos búvár milyen könnyen boldogul a felszerelés felvételével a víz alatt. A merülés nem ördöngösség, még egy régi cuccal sem, viszont az jó érzés, ha az ember elmondhatja magáról, váratlan helyzetekben is képes nyugodtan cselekedni. Igazság szerint retró cuccokkal úgy érdemes vízbe menni, ha az ember tisztában van a korlátaival és a képességeivel, hiszen egy több évtizede gyártott alkalmatosság bármikor okozhat meglepetést. Okosan megszervezve viszont kifejezetten jó móka így búvárkodni, ami akár egy unalmas medencézést is feldobhat.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A búvárfotós lét egyik neuralgikus pontja a fényképezőgép beáztatásának lehetősége. A régi jó mondás úgy tartja, kétféle búvárfotós van: az egyik már áztatott be gépet, a másik pedig majd fog. (Én már az előbbi csoportba tartozok.)

Ehhez egyébként nem feltétlenül kell nagyon bénának lenni. Annak idején írtam arról, hogy merülés előtt érdemes még a hajó fedélzetén tesztelni a tokot, vannak mindenféle trükkök, de néha még csak nem is tudjuk az okát, miért ázott el a gép, csak a tokban lötyögő víz tűnik fel. Amikor a sós víz már jórészt ellepte a gépet, lehet éppen kiugrani a vízből, csak majdnem felesleges.

Ezért aztán nem szokatlan, hogy az embereknek a tokba való gépekből nem egy, hanem kettő is van. A beázás ugyanis a tokot nem teszi tönkre, maximum ki kell öblíteni édesvízzel, aztán lehet használni tovább. Pontosítok: lehetne, ha van bele gép. A probléma az, hogy villámgyorsan cserélődnek a fényképezőgép-generációk, a két éve vett modellből jó eséllyel már nincs egyetlen boltban sem. Szóval lehetne venni egyből két gépet- ezt meg azért nem szeretjük, mert lesz egy olyan tartalék, amit soha, sehol nem használunk semmire, csak úgy van.

A rafinált fényképezőgépgyártók (nyilván a mi érdekeinket maximálisan szem előtt tartva) úgy módosítgatják az újabb modelleket, hogy éppen csak 1-2 milliméterrel odébb kerüljön pár gomb, tehát a régi tokkal semmiképpen ne használhassuk azt. Szóval ha az ember vesz egy akármilyen kompakt vagy DSLR gépet meg egy tokot, akkor a teljes szettben kell gondolkodnia, nem lehet csak egy gépet cserélve fejleszteni- az egészet kell eladni, és az egészet kell megvenni.

Tehát még mindig ott tartunk, hogy az ember szeretne egy tartalék gépet, és ilyenkor jut el a használt gépek piacához. Időnként én is szétnézek a hirdetési oldalakon, mit árulnak. És meghökkenek: páran gyakorlatilag annyiért árulják a több éves kompakt gépet, mint amennyiért vették, nem törődve azzal, hogy hárommal újabb generációs utódmodellt lehet venni a boltban garanciálisan, vadonatújan, pontosan ugyanannyi pénzért. Az új modell nagyobb felbontású, jobb az érzékelője, nagyobb az optikai zoom tartománya, stb. Szóval méretes balek, aki megveszi a használtat ugyanannyiért. Istenem, erre mondta egy ismerős, amikor szóba került miért tesz fel mindent olcsón: "én eladni akarok, nem árulni".

Most lehet erre azt mondani, hogy valamikor az a gép sokba került, és az a hülye aki harmadáron elkótyavetyéli. Persze, mindig lehet balekot fogni, de a helyzet az, hogy ami csak úgy ott áll a polcon, porosodik, pár év múlva elfelejtődik, később még azt a harmadárat sem fogja megérni. Tessék tudomásul venni, ezek a kompaktok nem olyanok, mint a régi masszív fényképezőgépek, pár éves használatot bírnak, többet nem. A legtöbb gépben egy idő után akkut kell cserélni, a kis műanyag alkatrészek megkopnak, a kijelző karcos lesz, stb. Ez nem tragédia, csak tény, amihez alkalmazkodni kell. Ezért egy pár éves kompakt nem olyan mintha majdnem új lenne, hanem már valószínűleg túl van a tervezett élettartama jelentős részén.

Félreértés ne essék: nem akarok senki zsebében turkálni, mindenki annyiért árulgatja a dolgait amennyiért akarja, de be kell látni, egyszerűen ezek a kis műanyag vackok nem az örökkévalóságnak készülnek. (És akkor még mindig hol van az áresésük az analóg dolgokhoz képest, amelyek gyakorlatilag átmentek az "ennyiért már nem adom oda, szobadísznek jó lesz" kategóriába- pedig egyszer több százezres, milliós beruházás volt egy-egy jobb analóg búvárfotós szett.)

Nem azt mondom, hogy ingyen szeretnék egy használható tartalék géphez hozzájutni, erről szó sincs. De amiről tudom, hogy korlátozott ideig tudom majd használni, ha egyáltalán szükség lesz rá, azért csak a számomra reális árat fizetném ki szívem szerint. Persze lehet, hogy az eladók tudják, melyik gépet keresik a búvárfotósok, akik kényszerpályán mozognak, ezért tartják magasan az árat? Oké, ez csak vicc, olyan kevesen foglalkozunk ezzel a hobbival, hogy az átlageladónak eszébe sem jut. De még ha így is lenne, hiába mozgok kényszerpályán a tokkal és a géppel, akkor sem fogok egy használt, ki tudja még meddig jó gépet drágán megvenni, inkább spórolok és veszek egy teljesen új szettet. Bizonyos nagyságrendű pénztől ez ugyanis reális alternatíva.

Nyilván van, aki a szememre veti, hogy a szám nagy, de én eladnék-e a gépet ennyire nyomott áron? Nos, ez nem elméleti kérdés: volt olyan gép, több is, amit az eredeti beszerzési ár harmadáért vagy olcsóbban adtam el, tokkal együtt. Mert ez egy ilyen hobbi. Régi fényképezőgép volt- amikor vettem, még jónak számított a felbontása, ám amikor eladtam, már csak elfogadható volt, és több más téren is fejlődött a technika. Ez volt a reális, és sose bántam meg az eladásokat. Az ugyanis pénzben nem kifejezhető, hogy amíg megvoltak a gépek, mennyi örömöt okozott egy-egy jó kép. Igen, jó volt ránézni a fotókra, és azt mondani, ezt én csináltam, meg tudom mutatni a barátoknak, ismerősöknek, mit láttam a víz alatt. Aztán az én régi gépem még jó lett egy olcsó belépő gépnek egy kezdő búvárfotós számára, én pedig vehettem kicsit jobbat, kicsit többet tudót.

Ha igazán sokat akarnék búvárfotós cuccra költeni, akkor számtalan lehetőség közül választhatnék. De nem ez a cél, hanem egy használható és olcsó tartalék beszerzése. Ha nem megy, akkor nem, ha neadjisten a gépem beázik, akkor majd meggondolom a hogyan továbbot. De előfordulhat, hogy pár hónap múlva a most még magasabban áron kínált régi kompaktokat olcsóbban teszik fel. Nekem van időm, a tokomnak így is, úgy is csökken az értéke, tehát ha önmagában el akarnám adni, fillérekért tudnám. Majd csak akad hozzá való gép is, hozzá való áron, ha szükség lesz rá...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Már írtam róla annak idején, hogy érdekelnek a régi, klasszikus búvárfelszerelések. Külföldön ezeknek még piaca is van, de én nem kereskedni akarok, hanem inkább csak megnézni őket, egyet-kettőt birtokolni, és ha úgy hozza a sors, ki is próbálni.

Meglepő, de nem kevés embernél hányódnak itt-ott régi, számukra már semmilyen értékkel nem bíró búvárfelszerelések, és néha ezekből még el is lehet csípni aukciós vagy apróhirdetéses oldalon. Ezért szinte minden nap rákeresek az újonnan feltett búvárcuccokra, hátha szembejön velem valami. És néha gyorsan le is csapok...

Nagyjából három hete egy ősrégi, duplatömlős hátreduktort szúrtam ki, egy Debrecenhez közeli kistelepülésen hirdették. Ne kérdezd, hogy kerül Mikepércsre egy ősrégi német Barakuda légzőautomata, mert én sem kérdeztem- ott volt, és mellette még jó sok ólom, két régi műszer, meglehetősen jelképesen áron, én pedig át is utaltam az árát. 

A héten végre el tudtam menni a cuccokért. A korukhoz képest igazán rendben volt minden. A háznál lovakat is tartottak, és egy kedves idős asszony adta át a felszereléseket. Ő megjegyezte, hogy nem vagyok túl izgulós, amivel arra utalt, hogy meg is léphettek volna a nagy értékű szajréval és az értük átulalt hihetetlen összeggel. Mosolyogtam, hogy fő a bizalom, és aztán még jobban mosolyogtam itthon, amikor végre alaposabban megnézhettem mindent.

Az ólom nyilván nem romlik meg, de így, kis 30 dekás méretű "patronok" formájában sose láttam még, amiket ráadásul egyesével lehet egy töltényöv-szerű ólomövben elhelyezni. Volt még a szatyorban egy nyomás- és egy mélységmérő, és aminek igazán örültem, egy átalakító, amivel a régi kengyeles reduktort modern palackcsapra is fel lehet szerelni. Ezek után bizony érik egy medencés próba...

Először persze egy picit én tisztítottam meg a légzőautomatát, aztán majd elviszem egy olyan szakihoz, aki elboldogul ilyen retró cuccal. Nyilván nem veszek levegőt olyan felszerelésből, amiben évtizedes kosz lehet... Ha kis pénzért használható állapotba lehet hozni, akkor pedig sor kerül egy próbára is. 

Ennek pedig reményeim szerint megadjuk a módját. Nem csak nekem akadnak régi cuccaim, hanem Bunny cimborámnak is. Összerakunk egy-két teljes felszerelést, nekem is van maszkom, háttámlám, uszonyom, az újjal együtt két retró reduktorom, illetve még egy régi kiegyenlítő gallérom is. Ha valakinek kedve lesz eljönni, menni egy kört az ősi cuccokkal, akkor csatlakozhat: szerintem érdekes élmény lesz 30-40 évvel ezelőtti búvár bőrébe bújni, még ha csak medencében is. Ha eljut eddig a stádiumig a projekt, ígérem, lesz beharangozó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Bár sokan szeretnek vagy szeretnének merülni, nem mindenki tud nagy pénzeket rááldozni a felszerelésekre. A vaterán vagy az aprod.hu-n sokan hirdetnek használtan felszerelést, de nem mindig könnyű eldönteni, érdemes-e megvenni vagy se. Ehhez próbálok pár tippet adni.

Alapszabály szerintem az, hogy a "szinte új" vagy "újszerű" vagy "alig használt" minősítésű felszerelések esetében is csak akkor gondolkodnék a vásárláson, ha az tényleg olcsó. Ránézésre ugyanis eldöntethetlen egy tapasztatlan vásárlónak, hogy az tényleg alig használt-e, nincs-e mégis valami kisebb-nagyobb hibája. Ha kis kedvezménnyel vettük és pár ezrest rá kell költeni, akkor máris majdnem az új áránál tartunk. Ráadásul láttam újszerűnek hirdetni olyan felszerelést, amiről én ránézésre megmondtam, hogy 5 éve kifutott modell: hiába használták keveset, az alkatrészek attól még elöregedhettek. Ne legyenek illúzióink, a mai jórészt műanyag cuccok nem fognak 40-50 éveket kibírni gondos ápolás nélkül, szóval ezeket is meg lehet épp venni- csak legyen jó az ára.

Maszkot nem feltétlenül vennék használtan. Messze nem ez a legnagyobb tétel, legyen az csak jól illeszkedő, ne legyen elöregedve a szilikonrésze, stb. A sznorkel végképp olcsó, ebből is kell venni egy egyszerűt és kész. Uszony... Van pár régi, nagyon időtálló modell, például a Mares Quattro, a Technisub Stratos, a Scubapro Jetfin, amit bátran meg lehet venni használtan is, ha nincs rajta látható törés vagy repedés (a felületi karcnak nincs jelentősége), illetve a csatok és pántok nem használódtak el túlságosan. Hogy mennyire számítanak ezek tartósnak: az első uszonyom egy Mares Quattro volt, ma is azt használom, barátnőm szintén az első ilyen uszonyát használja mindmáig. Egy évtizedről és több száz merülésről beszélünk...

Szóval jó állapotban 10-12 ezer forintos áron biztosan megéri egy Quattro, olcsóbban pedig a Tre vagy a sima Avanti is. A Technisub Stratos nem annyira a szívem csücske uszonyként, de 3-4 ezerért is láttam már, és egy amatőr búvárnak biztos megfelel. Papucsos uszonyt nem használok sose, és a búvárok többsége is inkább pántost választ, szóval ezek hiába olcsóak, előbb-utóbb kell helyettük másik. Ráadásul az árulgatott papucsos uszonyok jelentős része gyenge minőségű, bazárban vett cucc, pici pénzt se nagyon érnek. Szerencsével viszont ki lehet fogni jelentős árkedvezménnyel hasított uszonyt- lehet, hogy az eladónak nem jött be valamiért, de valakinek pont erre van szüksége. Csizmát egyrészt az illeszkedés miatt, másrészt a neoprén elhasználódása miatt csak akkor vennék használtan, ha az új áránál sokkal olcsóbb és láthatóan alig használt.

A búvárruha érdekes kérdés. Sokan nem tudják, de bizony a neoprén állás közben is el tud öregedni. Szóval hiába merültek keveset egy ruhában, 10 évesen akkor sem lesz olyan, mint egy új. Lehet ilyenek között nézelődni, de ugyanúgy fel kell próbálni hogy jó-e a méret, mert a lötyögős ruha ingyen se ér semmit, meg kell nézni, rendben vannak-e a cipzárok, kívül-belül át kell vizsgálni, nincs-e rajta szakadás- ami ma még kicsi, az holnapra lehet nagyobb lyuk. Én egy rövidruháért csak 2-3-4 ezer forintot adnék használtan, egy vékony hosszú overáll állapottól, márkától függően 5-10 ezert érne meg, egy vastagabb maximum 15 ezret. Lehet, hogy eladói szemmel ez nevetségesen olcsónak tűnik mert "én ezért valamikor 47 ezret adtam", de ezek akkor is ennyit érnek. Régi, másnak talán még használható neoprén ruháimat (vastag, 5 ill. 7 mm-es búvárruhákról volt szó) én is 8-10 ezerért adtam el, ennyiért még jók lehettek valakinek pár évre. De egy öreg, kopott, agyonhasznált ruhától nem lehet csodát várni, egyébként se szívesen vennék magamra ilyesmit gondos mosás nélkül.

A szárazruhák kérdésébe most nem mennék bele, mert ez jóval összetettebb. Egy némileg szakadt neoprén ruha meleg vízben még hibátlan lehet, de egy ócska cipzárú, lyukas szárazruha komoly és drága javítást igényelhet, ugyanúgy a mandzsetták is gyakran szorulnak cserére, tehát azt gondolom, annak kell ilyenben gondolkodni, aki már elég rutinos a ruhák közti eligazodáshoz. 

A komputerek ára általában nem szokott nagyon lecsökkenni, és ez mondjuk némileg indokoltabb is, egy megbízható modell 3-4 évesen még mindig kifogástalan lehet, és egy évtized múlva is számíthatunk rá. A régi, masszív Suunto, Uwatec, Mares komputerek között lehet nézelődni, csak mindig érdeklődjünk, elemcsere mikor lesz szükséges, mert néhány modellnél ez súlyos ezresekbe kerül, és ha vétel után egyből mehetünk a szervizbe, akkor olyan, mintha ennyivel drágábban vásároltunk volna. Ám mivel ezek jobban tartják az árukat, lehet, hogy egy jó akcióban alig drágábban vehetünk vadonatúj komputert mint egy használtat, tehát érdemes a boltok kínálatát böngészni.

A mellény az egy érdekes kérdés. Egyrészt meg kell jegyezzem, az utóbbi években az új mellények ára igencsak megemelkedett. Újként vásárolva nagy falat, ráadásul az egyik legnehezebb tétel a poggyászban, ezért sokan bérelnek, teljesen érthető módon. Mások a használt cuccok közt nézelődnek. Megmondom őszintén, amióta a könnyített, vékony pántos, műanyag csatos mellények vannak a piacon jelentős számban, ezekért nem adnék használtan nagy pénzt. Jók, csak könnyen elhasználódnak, szóval ésszel kell köztük válogatni. 

Viszont érdekes, hogy van pár ősrégi, de nagyon robosztus típus, aminek egy-egy példányát 15 ezer forintért is meg lehet venni. Nekem is van egy ilyenem, egy Beuchat Sport, szerintem több mint tíz éves. Használtam én is egy ideig, gyakran adtam kölcsön is. Egyszerű, elpusztíthatatlan, és pont ezért nem fogom 15 ezerért eladni: a most használttal történhet bármi, vagy egy ismerősnek kellhet kölcsön, és akkor még mindig nagyon jó szolgálatot fog tenni. A mellény ugyanis alapból nem egy bonyolult szerkezet: gyakorlatilag egy felfújható zsák. Ha a mellény sehol nem ereszt, ha az inflátora működik, ha a leeresztő szerepekkel nincs baj, akkor évekig jó lesz a legegyszerűbb modell is. Időnként ki kell mosni, és ezekhez persze ólomövet használunk, de aki ezzel megbékél, egy ilyen faék egyszerűségű filléres mellénnyel is elboldogulhat. A másik lehetőség, hogy valaki vett egy új, jó mellényt, de nem jött be neki a cucc, a méret, vagy maga a búvárkodás. Ilyenkor jelentősen olcsóbban lehet venni valóban alig használt mellényt, ez egy megfontolandó alternatíva lehet.

A légzőautomata jelentőségét nem kell hangsúlyozni. A kicsit elvékonyodott ruhában maximum megborzongunk, egy nem túl jó uszonnyal többet lapátolunk, egy öreg mellény szelepe esetleg kicsit ereszthet, de a reduktornál nagyon nem jó a "kicsit hibás". Aki teheti, inkább vegyen újat, aki meg használtan nézelődik, kérje tapasztaltabb barát segítségét. Válasszon olyan típust, aminek megoldott a hazai szervizelése, és ha kicsit is bizonytalan az állapotában, vásárlás után azonnal vigye el szakszervizbe. Ez azért 15-20 ezres tétel, tehát itt is alapszabály, akkor érdemes vásárolni, ha a használt felszerelés ára nagyon nyomott. Vannak árulkodó jelek a használtságról, például a lekopott márkajelzések, vagy az olyan műszer, aminek a kijelzője alig olvasható a rengeteg karctól.

Egy jótanács. Ha hirdetnek egy felszerelést, és ott szerepel a gyártó illetve a modell pontos neve, könnyen rá lehet keresni a gyártó honlapján. Ha ott nincs az a modell, valószínűleg kifutott darabról van szó, tehát a "szinte új" kitétel eleve nem lehet igaz. Ilyenkor lehet még böngészni az interneten, tesztekből kiderülhet, mikor volt a kínálatban a cucc. (Persze vannak felszerelések amikből ugyanazon a néven több generáció is forgalomba került, a képek összevetése segíthet ilyenkor.) Ha netán még kapható az a felszerelés idehaza, akkor a dolgunk egyszerű, mert lehet látni az új árat, és ehhez viszonyítható a használté. Ez nagyjából el is dönti, van-e értelme gondolkodni benne, 25 százaléknál kisebb kedvezmény esetén én biztos nem foglalkoznék semmivel ami használt.

Az is előfordul időnként, hogy oktató vagy iskola árusítja ki használt felszereléseit. Bár ezeket többen használják, esetleg nem is vigyáztak rá annyira, egy magára valamit is adó oktató szervizeli és karbantartja a bérlős felszereléseit, tehát ha jó áron lát valaki ilyet, akkor el lehet rajta gondolkodni.

Ha valaki nagyon bizonytalan a választásban, akkor persze szívesen segítek is neki tanáccsal. Nem vagyok tévedhetetlen, de ezt-azt láttam már a búvárkodásból, és amit megtapasztaltam, azt szívesen meg is osztom.

És még egy megjegyzés a végére: mielőtt valaki fejest ugrana a használtpiacba, először nézzen szét a búvárboltokban, hátha pont olyan van kedvező akciós áron a kínálatban, amire neki épp szüksége van. ..

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A búvárkodásnak mint az emberek kis része által űzött tevékenységnek kialakult a sajátos kis szubkultúrája. Ha pár búvár találkozik, néhány perc után azonnal találnak közös nevezőt, például többek által ismert merülőhelyek, búvárhajók, állatok, felszerelések megvitatásában.

Aki ebbe a körbe bekerül, az például gyorsan megtanulja, hogy búvárszemüveg nincs, csak búvármaszk van. Az átlagbúvár pedig nem oxigénpalackot vesz a hátára, hanem sűrített levegőst. Szóval ha hallunk valakit, aki búvárszemüvegről, oxigénpalackról beszél, arról tudjuk, hogy csak beszél a búvárkodásról, de nem űzi. (Gyakran hallhatunk ilyesmit tévéműsorokban, vagy olvashatunk rosszul fordított könyvekben.)

Felmerülhet a kérdés: van ennek jelentősége? Mielőtt válaszolok, lássunk egy példát. A köznyelvben gyakran használják a búvárszemüveg kifejezést, mi viszont maszkról beszélünk, mert utóbbi magában foglalja a búvár orrát is. Ennek a jelentősége az, hogy így kiegyenlíthető a nyomás a szem előtti légtérben, hiszen az orrból levegőt fújhatunk a maszkba. Szemüvegben nem tehetnénk ezt meg, és aki mondjuk egy úszószemüvegben merül le több méterre, az komoly szemsérülést kockáztathat. Szóval van-e jelentősége annak, hogy megfelelő néven nevezzük a felszerelési tárgyakat? Szerintem igen. (Az oxigénpalack pedig külön téma, bele sem megyek a részletekbe, de a lényeg az, hogy súlyos következménye lenne annak, ha a sűrített levegő helyett oxigénnel indulna el merülni valaki a mélységbe...)

Természetesen attól nem lehet nagy baja az embernek, ha légzőcső vagy sznorkel helyett búvárpipát mond, de az ember le tudja mérni egy esetlegesen ismeretlen merülőtárs képzettségi szintjét már azon is, mennyire viselkedik búvárként. Nem is hinnék a nem búvárok, hogy mennyire egymásra lehet utalva két búvár a víz alatt, és mennyire nem mindegy, hogy egy alkalmi társ megfelelően képzett, rutinos, ügyes, megbízható-e... Aki kapkod, nincs tisztában bizonyos alapfogalmakkal se, arra jobban odafigyel az ember. Majd idővel mindent megtanul, de addig igyekezni kell búvárt faragni belőle oktatónak is, meg a rutinosabb társnak is.

Tehát nem szemüveg, hanem maszk, nem búvárpipa, hanem légzőcső, nem békatalp, hanem uszony. Valahol ott indul a búvárrá válás, amikor ezeket a fogalmakat helyesen használja az ember. De ha valaki nem merül, akkor sem árt, ha tisztában van ezekkel. Nyilván minden tevékenységnek megvan a maga "szótára", én a magam részéről pedig azt sem bánom, ha kiigazítanak azok, akik valami másban járatosak. Ezért bízok benne, hogy lesz aki hasznosnak találja ezt a kis eligazítást a búvárfelszerelések misztikus világában.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Az árvízi búvármunkák kapcsán már írtam a hideg vízről mint nehezítő tényezőről, de a hobbibúvárok számára is kritikus dolog ez, ha előszezonban akarnak merülni.

Nem meglepő módon a kulcs a búvárruha. (Búvárruha még meleg vízben is kell, mert a víz 25-ször jobb hővezető, mint a levegő, gyakorlatilag pillanatok alatt ki lehet hűlni még lubickoláshoz megfelelő hőfokú vízben is, hát még hidegebben!...) A búvárkodásban nem jártasak számára ez csak "gumiruha", és a kezdő búvárok is általában csak egyfélével találkoznak: ez a neoprén anyagból készült nedvesruha. A neoprént magát 1930-ban fedezték fel a DuPont szakemberei, de hogy ki készített ebből először búvárruhát, sokáig vitatott volt. Jelenleg úgy tartják, egy egyetemi kutató, Hugh Bradner volt az, aki William Bascom javaslatára 1951-ben ebből készített ilyen felszerelést, de az első piaci sikert nem ők aratták, hanem Jack O'Neill. 

Óriási nagy változások nem voltak azóta sem, a habosított neoprén anyagú búvárruhák ma is széles körben elterjedtek és kedveltek. Van belőlük vékonyabb és vastagabb, egész testet fedő overáll vagy rövidruha- mindenki ízlése, igényei szerint válogathat. Mivel egy jó ideje már egy külső nylon fedőréteget is kapnak a ruhák, elvileg bármilyen színűek lehetnének (és a nyolcvanas években volt is mindenféle neonszínű csoda), manapság általában a fekete és a sötétkék az uralkodó szín ezen a téren.

A nedvesruhákkal nincs is semmi baj, ha a tipikus 20 fok feletti vízben végrehajtott 40-60 perces merülésekről van szó. Aki fázósabb, az vastagabb, netán két részből álló ruhát választ, a többségnek általában elég sok helyzetre megfelel egy 5 mm vastag overáll. De ha a víz nagyon hideg, vagy elhúzódik a merülés, akkor a nedves ruhában nagyon lehet fázni. Az ok egyszerű, a névből is kitalálható: ez alá a ruha alá beszivárog a víz. A kérdés csak az, hogy ömlik-e vagy szivárog, mert előbbi esetben folyamatosan újabb adag hideg vizet kapunk a ruhába, magyarán majdnem olyan, mintha nem is viselnénk semmit. Ezért kell a nedvesruhának is nagyon jól illeszkedőnek lennie, viszonylag jól záró mandzsettákkal. Némi víz bejut, és nagyon lassan cserélődik, tehát a test nem hűl le nagyon. Ám a fentebb említett esetekben, nagyon hideg vízben ez sem elegendő.

Ezért találták fel már egészen régen az ún. szárazruhákat, amelyek mandzsettái teljesen zártak, és nem jut be a ruhába a víz. Ezek alá úgy szokás beöltözni, mint mondjuk egy hegyi túrára: vastag aláöltözőt, zoknit vesz fel a búvár, és mivel ezek szárazan maradnak merülés közben, kiválóan szigetelnek. Ezekkel lehet elhúzódó munkákat végezni, ilyenben merülnek a mélytengeri vagy barlangi expedíciók búvárai. A probléma csak az, hogy egy minőségi szárazruha sokkal drágább, mint egy nedvesruha, több odafigyelést is igényel, és a rendszeres karbantartás miatt is többet kell rá költeni. Ha pedig a mandzsetta nem jó, a hideg víz bejut a ruhába és eláztatja a száraz aláöltözőt, akkor bizony pokolian kellemetlen helyzetbe kerül a búvár. (Még egy megjegyzés. Gyakran kérdezik a kezdő búvárok, hogy tényleg bele lehet-e pisilni a búvárruhába- nos, igen, ez lehetséges, de inkább csak nedvesruhába érdemes, mert a szárazban a fent említett okokból több mint kellemetlen végeredménye lehet.) Szárazruhából nem csak neoprén van, hanem másféle anyagúak is, és ezeknek az aláöltözés lehetősége miatt nem kell annyira testhezállónak sem lennie, könnyű megismerni az ilyen felszerelésben merülő búvárokat.

Később pedig megjelentek a félszáraznak nevezett ruhák a gyártók kínálatában. A név ne tévesszen meg senkit: az alapelveiket tekintve bizony nedvesruhákról van szó. Ezek alá is beszivárog a víz, csak éppen sokkal kevesebb, mert jobban zárnak a mandzsetták és esetleg száraz cipzárt is kapnak ezek a ruhák. Mindenesetre én ilyet használok, mert egészen hideg vizekben is jól működik, és az ára egy szárazruháét meg sem közelítette- persze ez típusfüggő, ebből is vannak méregdrágák.

A kezdő búvárnak mindenesetre azt kell a fejébe vésnie, hogy bármilyen ruhát is vesz, annak nagyon jól kell illeszkednie. A többségüknek pont elég egy vastagabb neoprén overáll az elején, természetesen csuklyával ha netán hideg vízbe is megy, később úgyis beszerez majd egy vékonyat is, ha megengedhet magának trópusi búvártúrákat. A szárazruha már nem mindenkinek elengedhetetlen, sőt, a többség egyszerűen nem merül annyit hideg vízben, hogy megérje a beruházás. A félszárazon viszont el lehet gondolkodni, feltéve, hogy jó áron jut hozzá az ember,

Mi a jó ár? Egy 5 mm-es neoprén nedvesruhánál 25-50 ezer között érdemes nézelődni, egy jó félszáraz 60-100 ezer között érheti meg, de ha valaki keveset merül hideg vízben, az overáll mellé megvásárolt vagy bérelt rövidruhával is kiválthatja alkalmanként. A szárazruha nagyjából 150 ezertől indul, de nem ritkák a fél millió forintba kerülők sem. Nem kevés pénz- de aki sokat vagy hivatásszerűen merül olyan körülmények között, annak még ez is megérheti.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A mi kis hobbink sem menekülhet a retróhullám elől. De megvallom őszintén, ez esetben szimpatizálok a dologgal, én magam is beszereztem pár régi felszerelést, volt, amit ki is próbáltam. Néhány dologhoz nem nagyon merek nyúlni, van például egy ősrégi Semperit Hans Hass-style uszonyom, de vigyázok rá, nehogy a pántja elszakadjon, mert javíthatatlan- szóval ez sose lesz kipróbálva. Másféle dolgokat viszont már használtam a víz alatt, legutóbb például egy, a múlt század hatvanas éveiben divatos maszkot, egy francia gyártmányú Match-ot próbálgattunk medencében.

Ezekre szokták azt mondani, hogy "na, ebben még volt anyag". Volt bizony... Minden eredeti, a gumi, az üveg, és azt kell mondjam, az illeszkedésével sincs baj. Akkoriban nyilván értelemszerű volt, hogy a legtöbb búvárfelszerelést nagyon hosszú ideig használnak majd, ezért tartós anyagokat választottak. Sejthető, hogy egy mai maszk rendszeres használattal nem fog 50 évet kibírni... Nyilván változtak a maszkok is, vannak korszerűbbek, olyanok, amiből jobb a látás, amiben könnyebb az egyenlítés, de a régiek is megfeleltek az alapcélnak. Jó érzés volt legalább egy kicsit így is belekóstolni a régi idők búvárkodásába.

Megjegyzem, ez külföldön lassacskán divatnak számít. Lelkesen gyűjtik a régi felszereléseket néhányan, közös retrómerüléseket szerveznek, és persze szuperül érzik magukat. A nosztalgia elpusztíthatatlan... De azért jó, ha nem vagyunk naivak. Természetesen régen is volt divat, régen is megújították időről időre a kollekciókat, tehát aki mindig új felszerelésre vágyott, gond nélkül válogathatott hasznos és haszontalan újdonságok közt. Némelyik fejlesztés pedig tényleg nagyon jól bevált, tehát alapvetően nincs azzal baj, ha folyamatosan keresik az új megoldásokat a tervezők.

Ami az én szememben inkább a gondot jelenti, az az, hogy a kínálatból gyakran hiányoznak a kicsit régimódi, de robosztus, sokat kibíró és sokáig használható dolgok. Vékonyított keretes maszkok- szépek, elegánsak, de ha véletlenül valamit rátesznek, vehetjük a következőt. Pillekönnyű műanyag légzőautomata a fém ház helyett- praktikus, könnyebb cipelni, és könnyebben lesz baja is.

Szóval könnyű szkeptikusnak lenni minden újjal szemben, de azért ez sem jó hozzáállás. Csak azért, mert valami más, mint a korábbi modellek, még nem biztos hogy a divatról szól. Az értelmes, jó fejlesztések egyik szép példája a Beuchat (Scubapro) Jet Fin. A hatvanas években tervezték, ám máig használják, sok búvár (fiatalok is!) imádja. És sokuk lekicsinylően szól a most divatos műanyag csodákról, hasított uszonyokról és társaikról. Kénytelen voltam egy régi forrást felidézni: a Jet Fin megjelenése idején a búvároktatók egy része azt mondta, életveszélyes és rossz konstrukció, és nem kéne hülye újdonságokkal veszélybe sodorni a búvárokat. Szerencsére sokan inkább a saját eszükre hallgattak, kipróbálták és döntöttek- és a Jet Fin ma már legenda.

Így hát bármennyire jópofa a retró merülés, bármennyire értékelem a régi cuccok strapabíróságát, azért a búvártúrára mégiscsak az újabb, korszerűbb felszereléseimet viszem, és szívesen megnézek minden új fejlesztést. A búvárüzletnek mindig is része volt az, hogy újdonságokkal kápráztassák el a vevőket, aztán ami nem vált be, az eltűnt a porondról. A víz alatti világ nagyon "őszinte": ami alkalmatlan arra, hogy ebben az idegen közegben használjuk, az hamar leszerepel. Viszont bármikor megjelenhet olyan dolog, ami elsőre elhibázott ötletnek tűnik, mégis beválik. Amit lehet azt kipróbálom, bármilyen bolondos felszerelésnek is gondolom látás alapján. Hátha ezek közül kerül ki az új Jet Fin...

(Persze tegyük hozzá: a lényeg az, hogy merülünk. Akárhol, akármivel, akárhogy- nem számít.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.