Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Ariane roncsa

Tunéziában találták meg a búvárok az első világháborúban odaveszett tengeralattjárót.

felfedezés tengeralattjáró

Különleges és érdekes felfedezést tettek nemrég az észak-afrikai országban: az Ariane nevű búvárhajót egy német tengeralattjáró süllyesztette el 1917-ben. Az egyik helyi búvárklub tagjai tanulókkal indultak merülésre Cap Bon közelében, amikor rátaláltak az izgalmas roncsra. 

A majdnem teljesen egyben maradt hajótesten megfigyelhető a fegyverzet, a periszkóp, a nyílászárók. Az alga belepte az Ariane-t, és számos hal, gerinctelen talált otthonra a roncson. A szakértőkkel konzultáltak a felfedezésről, akik megerősítették, hogy az akkor francia területnek számító Tunézia egyik fontos tengeri bázisán, Bizerte-ben állomásozó tengeralattjárót találhatták meg. Már találtak tengeralattjárót tunéziai vizekben, ám ez az első világháborúból származó nagyon különlegesnek számít, hiszen több, mint egy évszázada nyugszik a tenger mélyén.

A búvárklub részéről nyilatkozó Selim Baccar arról is mesélt, hogy sokat tanultak a Földközi-tengerben dúló háborúk történetéről, és a maga részéről boldog, hogy nem kellett ilyesmit átélnie. Az első világháború idején a német tengeralattjárók blokád alá vették ezt a partvidéket,  hogy megakadályozzák az utánpótlás eljuttatását az észak-afrikai gyarmatokból Franciaországba. Nagyon sok tunéziai is részt vett a harcokban illetve dolgoztak a hadiüzemekben is. 

A francia tengeralattjárók emlékét ápoló szervezet szerint az Ariane a felszínen volt éppen, amikor egy német tengeralattjáró, az UC-22 torpedója végzetes sérülést okozott rajta. A 29 fős legénységből csak 8 embert sikerült kimenteni. A szervezet vezetője, Dominique Salles admirális szerint ritkaság az első világháborúban odaveszett tengeralattjárót felfedezni, mivel akkor sokkal kevésbé pontosan rögzítették a koordinátákat. 

felfedezés tengeralattjáró

A tengeralattjárók az első világháborúban kaptak először kiemelt szerepet a tengeri ütközetekben, ekkor bizonyosodott be a víz alatt lopakodó hadihajók jelentősége. Ám a korai modellek roppant egyszerűek voltak a maiakhoz képest: a franciák hajóin például még mellékhelyiség sem volt. Jórészt a víz felett hajóztak vele, és aztán a támadások során merültek velük alá, miközben a legénységet és minden ellátmányukat bezsúfolták a géptérbe.

A beszámolók szerint a roncs 50 méteren, tehát viszonylagosan nagy, de azért megfelelő képzettséggel elérhető mélységben van.

0 Tovább

A Dusky Sound roncsai

Új-Zéland déli csücskének alig ismert roncsait vizsgálják a búvárrégészek.

felfedezés

A Fiordlandben található Dusky Sound volt a helyszíne Új-Zéland néhány fontos hajótörésének, és most a búvárok és történészek egy csapatának először volt alkalma megvizsgálni néhány roncsot.

Az egyik először megvizsgált maradvány a Walkare kirándulóhajóé, ami 110 évvel ezelőtt süllyedt el. A hajó az emberek százait vitte a Fiordland Nemzeti Park egy távoli sarkába az 1900-as évek elején. Matt Carter búvárrégész szerint csak a víz alatt látva érezhető az, valójában milyen nagy is volt ez a hajó.

A Walkare vesztét az okozta, hogy nekiment egy sziklának a Dusky Sound elhagyása közben. Ám a süllyedést úgy tartják számon sokan, mint a "legvidámabb" hajóbalesetet. A hajót mindenki biztonságban, épségben el tudta hagyni, és a szakácsok még az edényeiket is magukkal vihették, és a közeli Stop-szigeten főztek egy jó ebédet az utasoknak, magyarázta az expedíció vezetője, Willy McKee.

Nyolc búvárrégészből álló csapat ment a távoli Dusky Soundba a múlt hónapban. A Tamatea / Dusky Sound egy igazán fontos hely a vélemyényük szerint. Az emberek többsége nem tud erről, és valószínűleg nem is fog eljutni Új-Zélandnak erre a délre eső csücskére, mondta el McKee.

Egy másik lelőhelyen a csapat Cook kapitány 1773-as expedíciójának egyik megállóját vizsgálta. A Resolution itt horgonyzott ugyanis két alkalommal is. Kurt Bennett búvárrégész arról mesélt, hogy milyen különleges érzés volt felnézni a tenger fenekéről, arra gondolva, bő két évszázada itt volt felette Cook kapitány és hajóka.

A búvárrégészek megvizsgálhatták Új-Zéland első nem maori roncsának maradványát is. Az 1795-ben elsüllyedt Endeavour ugyanazt a nevet kapta, mint Cook híres hajója. Ám ez az Endeavour egyáltalán nem volt jól sikerült hajó. Dusky Soundon keresztül tartott Sydney-be majd Indiába, ám soha nem jutott el oda.

Mint Carter elmondta, itt még senki nem kutatott búvárrégészként, így a szakmai háttér birtokában egészen új felfedezéseket tehettek, és részletesebben leírhatták a maradványokat. Néhány tárgyat is a felszínre hoztak, de jelentős mennyiségű tárgy maradt így is a tenger fenekén. 

0 Tovább

Tengeri tüzép

Újabb ókori roncsot találtak Horvátországban.

felfedezés adria

Kicsit pontosítani kell: a búvárok már tudtak arról, hogy Pag szigete mellett, Novalja közelében vannak építési anyagnak tűnő dolgok a mélyben, csak épp nem nagyon törődtek vele. Talán úgy gondolták, egy tüzéptelepre szánt rakomány esett a tengerbe valamikor.

Nem is tévedtek nagyot- épp csak az időszakot illetően jártak tévúton. Ám ezúttal valaki jobban megnézte, mi hever a tenger fenekén. Cakovecből érkeztek a tűzoltóság búvárai, hogy gyakorló merülést hajtsanak végre, ekkor készült pár fotó is, amikor elúsztak a törmelék és a cserepek felett. Ilyen merüléseken ugyanis gyakorolják azt is, hgyan kell dokumentálni a tengerben talált leleteket.

felfedezés adria

Aztán a képeket el is küldték a szakértőknek, és jött a rácsodlálkozás: mik is ezek pontosan? Bizony ezek nem a ma használatos építőanyagok voltak. Imbrex és tegula- ez az elnevezése annak a két cserépelemnek, amiből az ókorban a tetőket építették. Hamarosan a búvárokhoz csatlakozott Nikola Hrzenjak, aki remek felvételeket készített.

A roncs valószínűleg egy 10-15 méter hosszú hajó volt egykoron, ami a szigetről vitt valahová cserepet. Pagon ugyanis nagy hagyománya volt a cserépkészítésnek. Így lett aztán a véletlennek köszönhetően egy rég ismert helyből új, izgalmas felfedezés.

A teljes fotósorozat a morski.hr oldalán látható.

0 Tovább

A delfines horgony

2300 éves leletet hoztak a felszínre Szicíliában.

A kőből készült horgonyt delfinszimbólum díszíti. A Szicília északnyugati részén, alig 19 méteres mélységben felfedezett ókori leletet emelőballonokkal emeltek ki. A munkát régészek végezték, akik Palermóba szállították azt konzerválásra. 

Egy helyi búvár, Marcello Basile talált rá a horgonyra, és ő figyelmeztette a hatóságokat, hogy a mozdonyt valaki megpróbálta elmozdítani. Nem volt más megoldás, gyorsan a felszínre kellett hozni, mielőtt fosztogatók kezébe került volt a kulturális örökség részét képező horgony. 

A horgony kora alapján az időszámítás előtti 4.-3. században készült, nagyjából Nagy Sándor kora után, a hellenisztikus korban. Ebben az időszakban a Földközi-tenger térségében mindenütt jelentős volt a görög befolyás, és ennek nyomai felfedezhetők a tárgyakon is. A delfin Afrodité Euploia istennő jelképe, aki a tengerészek védőszentjének számított. 

Szicília közelében több értékes leletet fedeztek már fel az ókorban. A helyi búvárok is figyelnek rá, hogy nem akarja-e valaki ezeket ellopni, és a hatóságok pedig korszerű eszközökkel, például mozgásérzékelőkkel, jelzőbójákkal igyekeznek megnehezíteni a tolvajok dolgát. 

0 Tovább

Repülő a folyó mélyén

Véletlenül került elő a második világháborús gép.

roncs felfedezés

A floridai búvárkodás említésekor általában a látványos tengeri merülésekre gondolunk. Ám vannak ott folyók is, például a St Johns River, ahol elvileg szintén lehetne búvárkodni- csak épp nem olyan vonzóak, mint a tenger.

Nagyjából három éve egy horgász kereste meg a helyi Underwater Criminal Investigators (Víz alatti bűnügyi helyszínelők) csapatot, hogy egy szonárképen érdekes sziluettre figyelt fel. A képen egy repülőgépnek tűnő alakzat láttak, így a búvárok le is merültek. A St Johns Riverben viszont gyakorlatilag nulla a látótávolság, így csak tapogatva lehet tájékozódni.

A búvárok először arra számítottak, hogy egy elhagyott drogcsempész repülőt vizsgálhatnak meg, ám az első felszínre hozott leletekből látszott, sokkal régebbi a gép. Az alkatrészeket szakértők vizsgálták, és kiderült, egy F4F típusú, második világháborús vadászrepülő nyugszik a folyó mélyén. Ám arról senki nem tudott, hogy és mikor kerülhetett oda.

roncs felfedezés

A legérdekesebb dolgot a pilótafülkében találták meg: a pilóta kézzel írott feljegyzései voltak ott. Akkoriban nem számítógéppel navigáltak, így nem volt szokatlan, hogy ilyet vitt magával valaki. Ám akkor hökkentek meg igazán a búvárok, amikor épségben maradt ujjlenyomatokat is találtak a papíron: vélhetően a felszállás előtt lett olajos vagy gépzsíros a pilóta keze, és így maradtak meg a nyomok. 

Azt egyelőre nem árulják el a búvárok, pontosan hol is van a roncs. A munkát apránként folytatják, és talán egyszer magát a gépet is kiemelik, hiszen a zavaros vízben amúgy sem látható belőle semmi. A felszínen pedig azon dolgoznak, hogy beazonosítsák, mikor és hogy veszett oda a gép, és ki volt a pilótája.

0 Tovább

Elveszett tengeralattjáró

Málta közelében találtak rá a HMS Urge roncsára.

roncs felfedezés málta

A brit haditengerészet egyik sikeres és ismert tengeralattjárója volt a HMS Urge, ami EP Tomkinson parancsnoksága alatt több ellenséges hajót is elsüllyesztett. Emellett titkos akciókban is részt vett, többek között észrevétlenül juttatott el kommandókat a bevetési helyükre. 

Málta egyike volt a britek fontos földközi-tengeri bázisainak. Stratégiai jelentősége miatt minden áron meg akarták tartani, míg a németek és olaszok folyamatos támadás alatt tartották. Ám elfoglalni nem sikerült, mert a szigeten tartózkodó csapatok keményen védekeztek. Pedig a szigetre ledobott több ezer tonnányi bombát dobtak le, ám az ellenállást nem sikerült megtörni.

Az 1940 és 1942 között zajló ostrom egyik pontján, 1942 áprilisában olyan súlyossá vált a helyzet, hogy a britek elrendelték a hadihajók áttelepülését Alexandria kikötőjébe. A HMS Urge is elindult Észak-Afrikába, 32 fős legénységgel, 11 egyéb tengerésszel és egy újságíróval a fedélzetén, ám soha nem érkezett meg új bázisára.

Nagyon sokáig rejtély volt, mi lett a tengeralattjáró sorsa, aminek úgy veszett nyoma, hogy egyetlen túlélő sem került elő. Sok évvel később egy szonárkép alapján úgy vélték, hogy Líbia közelében nyugszik a roncs, de ezt nem sikerült igazolni. A máltai víz alatti régészeknek viszont most sikerült megtalálni a hajó maradványait a sziget közelében, 108 méteres mélységben.

roncs felfedezés málta

A jórészt épségben maradt, teljesen egyenesen álló hajótest egyértelműen azonosítható a hajóról készült egykori képekkel összevetve. Fotók és videofelvételek is készültek a roncsról. Meg tudták vizsgálni a hajótest sérüléseit, amik egyértelművé teszik, hogy a HMS Urge a Málta köré telepített német aknák egyikére futva veszett oda, ugyanis a hajóorr gyakorlatilag leszakadt. Minden bizonnyal ezért süllyedt el olyan gyorsan a roncs, hogy esélye sem volt a fedélzeten levőknek a menekülésre.

A HMS Urge háborús sírhelynek számít, amit a máltai és nemzetközi törvények is védenek. Így aztán a további kutatások is csak ennek figyelembe vételével zajlanak majd. Az áldozatok családtagjait is értesítik, ugyanis ők eddig nem tudhattak biztosat arról, hol nyugszanak szeretteik.

0 Tovább

40 éves roncskutatás

Végre megtalálták a 18. századi hajó maradványát egy norvég búvárklub tagjai.

felfedezés

A 28 méter hosszú, Juffrau Elisabedt nevű holland kereskedőhajó még 1760-ban veszett oda. Márciusban indult el Amszterdamból, Húsz nappal később érkezett meg Norvégia déli partszakaszára, ám olyan viharos időbe került, hogy a legénysége sorsára hagyta. A hajóról tudtak már régebben, ám egészen idáig keresték Sogne közelében. 

A helyi búvárklub tagjai állítólag már négy évtizede vizsgálódtak a tenger mélyén, hátha egyszer szerencséjük lesz, és az elsüllyedt hajó nyomára bukkantak. Ők voltak tehát a legboldogabbak, amikor végre sikerrel jártak, és megtalálták az érintetlen roncsmaradványokat- olyan érzésük volt, mintha megütötték volna a főnyereményt. Mivel részen betemette az üledék, nem csak a tárgyak, a hajó fa anyagának egy része is épen maradt.

A búvárok mellett a kulturális örökségvédelmi hivatal munkatársai is nagyon lelkesek. Ahogy szokás mondani, valódi időkapszulát találtak, igazi múzeum a Juffrau Elisabedt a víz alatt. Sok izgalmas leletre számítanak a víz alatti régészek, s a búvárklub tagjai számára az jelent plusz örömet, hogy komoly pénzügyi támogatást kaptak a felfedezés után.

0 Tovább

Az HMS Terror titkai

Benéztek a búvárrégészek a híres roncs belsejébe.

Igazi szenzáció volt, amikor ráakadtak a HMS Terror roncsára 2016-ban. A hajó még 1848-ban(!) veszett oda, Sir John Franklin balsikerű sarkvidéki expedíciója során. A jéghideg kanadai vizekben nyugvó hajó maradványának feltárása nagy felfedezéseket ígért.

Gyakran dobálóznak azzal a szóval, hogy "időkapszula". Ez egyszerre misztikus és elegáns fogalom, de néha már elcsépelt, s lássuk be, ha nem vagyunk ott és akkor amikor megtörténik a feltárás, nem is annyira átélhető.

Hogy mégis van értelme ennek a kifejezésnek, arra mutat jó például az alábbi, kanadai búvárrégészek által rögzített videó, ami bemutatja a HMS Terror magára hagyott, másfél évszázad során is kitűnően megőrződött belsejét, a kabinokkal, a berendezéssel, a használati tárgyakkal, borospalackkal- s kísérteties hangulattal...

0 Tovább

Szobor a roncsban

Egy holland vizekben nyugvó, régóta ismert hajóroncsban került elő váratlanul egy lelet.

felfedezés

A Christiaan Huygens nevű, 168 méter hosszú személyszállító hajó még 1927-ben épült Hollandiában. A hajót a második világháború idején a szövetségesek vették igénybe csapatszállításra, sok-sok tengeri mérföldet tettek meg vele a katonák. A harcok végeztével Antwerpenben vizsgálták át, majd Rotterdam felé vette az irányt 1945 nyarán, hogy gyerekeket szállítson külföldre. Ám a hajó aknára futott, és hiába küzdöttek megmentéséért, darabokra szakadva elsüllyedt.

A Westkapelle közelében nyugvó, eredetileg is igen hosszú roncs népszerű merülőhellyé vált, mert az egykori Christiaan Huygenst benépesítette az élővilág. Leon Joosse is azon búvárok közé tartozik, aki gyakran felkeresi az anemonákkal lepett hajót. A több, mint hét évtized elteltével bizonyos részek már összeomlottak, de ha jók a viszonyok, így sok az érdekesség, mert vannak pontok ahol be lehet nézni a hajótestbe.

felfedezés

Az egyik helyen valami csillogóra lett figyelme a búvár az üledékben. Kicsit közelebbről megnézve egy arcot látott: egy szoborra bukkant. Megmutatta merülőtársának, s mind a ketten izgatottan nézték a felfedezést. A búvárnak ekkor döntést kellett hoznia. Tudta jól, hogy nem lenne szabad semmit sem felhoznia a roncsból a törvények szerint, de egyszerűen tartott attól, ha ott marad a lelet, mire bejelenti és a hatóságok vennék szemügyre, valaki más, egy kevésbé törvénytisztelő búvár elviheti a szobrot.

Így aztán Joosse magához vette a kis szobrot, értesítette a hatóságot és maga is utánanézett, mit is talált. A szobor alkotóját gyorsan kiderítette, Lambertus Zijl művéről volt szó. Ő neves holland szobrász, és ez az alkotás az első osztályú éttermet díszítette. Mostantól a hivatalos szervek gondoskodnak a további sorsáról. Egy régész úgy nyilatkozott, hogy tudják, a búvár megszegte a szabályokat, de azzal is tisztában vannak, így biztosan méltó helyre, múzeumba kerülhet a lelet. 

felfedezés

Joosse örül ennek, mert nem tartja magát szuvenírgyűjtő búvárnak. Sőt, már nem is ez az első eset, amikor valamire ő talál rá: egyszer egy ágyú félresikerült kiemelése során veszett nyoma egy résznek, amire ő bukkant rá. És számára az a büszkeség, hogy így a múzeumban teljessé válhatott a tárgy, neki köszönhetően- nem csak ő láthatja, hanem mindenki más is.

0 Tovább

Öt ókori hajóroncs

Újabb görög szigetnél tettek nagy felfedezést a búvárrégészek.

felfedezés

Lassan kezdem azt hinni, Görögországban gyakorlatilag bárhol találhatnak pár izgalmas ókori leletet. Most éppen Levita környékén találtak öt hajóroncsot is, a rakományukkal együtt. 

Az illetékes minisztérium szerint a fontos leletek között még az időszámítás előtt 3. évszázadból származó amforák, edények, tárgyak is vannak. Az amforákban például bort szállítottak annak idején az egész földközi-tengeri térségben. A most fellelt sokféle amfora mesél az egykori élénk kereskedelemről: van közte Kósz és Rodosz szigetéről származó éppen úgy, mint főníciai és karthágói is. 

felfedezés

A kicsi, Amorgosz és Lerosz közötti égei-tengeri sziget vizeiben júniusban lezajlott kutatások során például hatalmas, még a többi leletnél is régebbi horgonyrudat találtak, ami egy óriási hajóé lehetett.

A munka a következő években is folytatódik majd görög vizekben- gyaníthatóan hasonlóan izgalmas eredményekkel.

felfedezés

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog