Big Blue Búvár Blog

Nem csak a szokásos helyeken merülnek cápákkal.

Hamarosan fapadossal lehet utazni a norvégiai Stavanger városba, s ha már az ember előtt megnyílnak a lehetőségek, érdemes szétnézni búvárszemmel is, mit nyújt a környék. Onnan alig 30 kilométerre délre van ugyanis Reve, ami előtt ez a cápás felvétel készült.

Az szimpatikusabbá teheti a túl nagy ragadozóktól rettegő búvárok számára a merülést, hogy errefelé jóval kisebb cápákra kell számítani: a Squalus acanthias legnagyobb példányai sem nőnek nagyobbra másfél méteresnél. Cserébe viszont csapatostól bukkannak fel.

Az némi kellemetlenségnek számít, hogy Skandináviában a víz nem olyan rettentően meleg, de ki az, aki ezzel nincs tisztában? Ha már valaki rászánja magát az utazásra, visz vagy bérel ehhez megfelelő felszerelést is. És ezek után elmondhatja magáról, olyan cápás merülésben vett részt, amilyenben kevés magyar búvár. Az alábbi felvétel elég meggyőző, én szívesen megnézném a cáparajzást saját szememmel...

Mondanom sem kell, már elkezdtem nézegetni, mennyibe kerülnének a repjegyek jövőre. Az árak nem rosszak, ez máris jó kiindulás. Lehet, hogy nem fog megvalósulni a terv, vagy nem a közeljövőben, de érdemes mindig a talonban tartani pár jó búvártúra-ötletet...

Íme a bizonyíték, hogy egy karcolástól senkiből nem lesz cápacsali.

A cápák ragadozók, a tenger igazi nagyvadjai, s ezért óhatatlanul előfordulnak balesetek, amikor emberekre támadnak. Ám sokan még mindig azt hiszik, a cápák kifejezetten vadásznak a strandolókra, noha az ezt sugalló filmek egyhén szólva sem hitelesek.

Persze a cápakutatás tudománya nem éppen új. Pár évtizede, amikor az első könnyűbúvárok elkezdtek kutatási céllal merülni, értelemszerűen a cápákkal is foglalkoztak. Akkortájt mindenki őrültnek hitte a búvárokat, ha kifejezetten cápákkal akartak találkozni, ám Hans Hass, Jacques-Yves Cousteau és a többiek bizonyították, ez nem életveszélyes őrültség. Mára pedig már amatőr búvárok ezrei ugranak fejest hasonló kalandokba.

Egyre többet tudunk a cápákról, az életmódjukról, és ez talán segíthet abban, hogy csökkentsük a cápatámadások számát. Ha tisztában vagyunk vele, hol fordulnak elő nagyobb számban, mi vonzza őket, segít az emberek figyelmeztetésében. 

Azt már kiderítették, hogy hiába hírlik úgy, egyetlen csepp vér is rettentően felizgatja a cápákat, nagyon nem mindegy, milyen vérről van szó. Egy kísérletben például előbb emberi, aztán pedig tonhalvért engedtek a tengerben, s míg az előbbi semmilyen reakciót nem váltott ki, utóbbitól teljesen megőrültek és keresték a prédát.

Most egy búvár a cápáktól hemzsegő Dél-Afrikában egyenesen a víz alatt vágta meg a saját karját, hogy igazolja, ettől nem kerül bajba. S valóban, látható, hogy a körötte levő ragadozók nem lesznek kíváncsibbak rá.

Ettől még nem ajánlom, hogy bárki elvégezze ugyanezt a kísérletet, amit a cápákat nagyon jól ismerő profi bemutat, mert ettől még csúcsragadozókról van szó, és az ilyen mutatványokat elég megnézni. A lényeg az, hogy egy karcolás miatt nem kell pánikolva, sikongatva kiszaladni a vízből, ettől senki nem válik potenciális prédává...

Mindenki csodájára jár Tanya Houppermans képeinek.

Az Egyesült Államok keleti partszakaszán, Észak-Karolina államban a búvárok sok roncsot merülhetnek, s az egyik legfőbb látványosságnak a rendszeresen felbukkanó homoki tigriscápák számítanak.

Az ijesztő külsejű, valójában emberre teljesen ártalmatlan cápák az itteni pezsgő élővilág csúcsragadozói, és szép számban cirkálnak a roncsok közelében. Ezek olyanok a tenger fenekén, mint az oázisok, az egykori hajók maradványai rengeteg kisebb élőlénynek adnak otthont. A cápák szinte pásztorként terelgetik a kicsi halakat.

Tanya multinál dolgozott, és mellette lett szenvedélye a búvárkodás és a víz alatti fotózás. Mondhatni, "amatőr" volt, de ebben a szférában ez nem szokatlan, a magyar búvárfotósok legjobbjai is többnyire hétköznapi munka mellett lettek elismert képalkotók. Azóta Tanya már csak a fotózásra koncentrál, s hogy jó döntést hozott, azt a képek is igazolják.

Mivel Észak-Karolinában merül a legtöbbet, itt is készült a legtöbb fotója. A cápák szeremeseként természetesen elsősorban a ragadozókat fotózza errefelé és a világ más pontjain is, de ez a remekbe szabott képe egy tengeralattjáró roncsáról igazolja, más témáktól sem jön zavarba.

Ami még jobb: néha még kombinálni is tudja a cápás és roncsos témákat, így aztán a magamfajta lelkes búvárnak igencsak kedvet tud csinálni egy észak-karolinai kiruccanáshoz...

Dajkacápákkal úszkált az énekesnő és két gyermeke.

A cápás úszás manapság már igazán nem számít nagyon extrémnek, Mariah Carey is úgy kommentálta a dolgot, hogy nem kell tőlük félni, mert szelídek. 

Kétségtelen, hogy ezek a dajkacápák amikkel a Bahamákon úszkált a sztár és gyerekei, nem számítanak veszélyes fajnak. Bár ha valaki kellően idegesítő, még ezeket is fel tudja bosszantani (egy búvároktató pár éve dajkacápát akart csókolgatni, de az állat nem volt benne a buliban...), ám általában nincs túl nagy kockázata egy ilyen kalandnak.

Az egy másik kérdés, hogy Mariah ügyelt rá, kellően szoros és alakformáló legyen a búvárruhája, és annak cipzárját keblein fel se lehessen húzni- így aztán kérdés, mit is kell nézni a képeken, őt vagy a cápákat?

Az új nyári cápás horror sem éppen egy hiteles dokumentumfilm a búvárkodásról.

47 méter mélyen (47 Meters Down)- már a cím is sokat elárul arról, milyen helyzetbe kerül a cápás merülésre készülő testvérpár. Fiatal, csinos színésznők a sztárjai az új filmnek, aminek sztorija faék egyszerűségű: ketrecbe zárva nézik a ragadozókat a búvárokat, ám a kábel elszakad, s a ketrec meglehetősen mélyre süllyed. A ketrecből éppen ki lehetne jutni, na de ott vannak a vérszomjas cápák, tehát a felszínre úszni esélytelen...

Legalábbis a film ezt sugallja, de ez konkrétan nem igaz. A cápaetetős merülések túlnyomó részénél semmiféle ketrecet nem használnak, mégsem falják fel a búvárokat a cápák. Pedig olyan, kifejezetten nagynak és veszélyesnek számító cápákkal is merülnek a világ bizonyos részein, mint a tigriscápák vagy a bikacápák.

Na de mi van a nagy fehérekkel? Kétségtelen, a velük való merülés virágzó üzletnek számít sokfelé, így Dél-Afrikában, Ausztráliában, Mexikó nyugati felén. Az is igaz, ketreceket használnak, de több helyen engedélyezett rutinos búvárok számára kiúszni abból a cápák közé, és még nem történt ebből baj. Persze lehetnek balesetek, de az tényszerűen nem igaz, hogy amint kilóg valakinek a kisujja a rácsok közül, egyből cápák rontanak rá hogy letépjék. A cápák izgatottsága a számukra vonzó csalinak köszönhető, nem pedig a búvárok látványának.

Ami sokkal problémásabb, az a 47 méteres mélység. Nem tartok búvártanfolyamot itt, elég ha rögzítem a tényt: ilyen mélyen sokkal rövidebb ideig tart ki a palackban levő sűrített levegő. Csak percekről beszélünk, szóval aki inkább a ketrecben kuksolna, az egészen biztosan megfulladna. A szakértők szerint tehát az egész sztorinak semmi értelme, mert a biztos halálnál sokkal jobb az a minimális kockázat, amit a cápák jelentenek a nyílt vízben.

Pláne, hogy a filmben két főhős van, és így nekik van esélyük egymásnak háttal emelkedni, minden irányban szemmel tartani a cápákat. A ragadozóak lehetnek érdeklődőek, kíváncsiak, kik ezek a furán zajos, idétlen lények, de mivel prédára nem hasonlítanak, általában tovább keresik a finom csalit a vízben emberevés helyett. Ezen túlmenően is bőven vannak csacskaságok a horrorban, az eltúlzott nitrogénnarkózis, a riogatás a dekompressziós betegséggel, vagy a 47 méterre halálpontosan ledobott palack- mese habbal az egész, amit csak az talál hihetőnek, aki semmit, de tényleg semmit nem tud a búvárkodásról.

Nyilván nem hitelességet vár el az ember egy nyári rémfilmtől, és ettől még lehet valakinek jó szórakozás a 47 méter mélyen is. A két színésznő, Mandy Moore és Claire Holt csinosak és becsülettel elsikongatnak a játékidő alatt, szóval aki erre vágyik, megkapja a moziban a rettegésadagját. Csak legyünk vele tisztában, hogy ami ott látható, annak a fele sem igaz, sőt. Akit az tart vissza a tengerben búvárkodástól, úszástól, pancsolástól, hogy ilyen helyzetbe kerülhet, nyugodtan felejtse el a félelmeit és az ilyesféle filmeket is...

Hát így néz ki, amikor a valóságban elkezd búvárt kergetni egy cápa.

Az már elég régen közismert, hogy a víz alá merülő emberek közül messze azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik szigonnyal vadásznak. A kilőtt halak vergődése, a szivárgó vér olyan a cápák számára, mint egy felhívás keringőre. 

A most közzé tett felvétel pont ugyanilyen esetről szól: a búvár és társa a felszín közelében úszva veszi észre a cápát, ami eleinte a búvár mellett lógó hal miatt támadhatott, de az ember lábát is megsebezte. 

Mivel ez nem hollywoodi rémfilm, a búvárok ki tudtak evickélni a csónakhoz. El tudom képzelni, milyen rettentően hosszúnak tűnt az a pár perc, amíg biztonságba jutottak. Ám az is kiderül a filmből, hogy szükség volt a társra a segítséghez a vízben, majd az ellátáshoz a hajón. Aki magányosan indul vadászni, minden szempontból túl nagy kockázatot vállal.

A sérült búvár annyit kommentált: az eset végződhetett volna rosszabbul is. Ehhez én sem tudok mást hozzá tenni...

Vajon tényleg a cápavédelem a fontos üzenete annak, hogy egy alulöltözött modell úszkál a ragadozók közt?

Irina Britanova a Maldív-szigeteknél merült alá a dajkacápák közé, és először ruhában, aztán pedig meztelenül pózolt velük. A cél elvileg nemes: ezzel is igazolja, hogy ezek az állatok nem félelmetes emberevők, hiszen lám, a védtelen nőhöz sem érnek hozzá.

Az egy másik kérdés, hogy a modellnek is sikerült némi hírt vernie a produkcióval. Szóval az éremnek másik oldala is van. Ezzel együtt is tény és való, semmi baja nem esett, tehát a "kísérlet" sikeres volt, másrészt pedig készült egy látványos fotósorozat. Végül mindenki jól járt... (A teljes sorozat például itt tekinthető meg.)

Lenyűgöző és felemelő ez a videó a tenger óriásáról.

Most már én is elmondhatom magamról, hogy láttam szemtől szemben cetcápát (nagy élmény, ehhez kétség sem fér!), de az még egy kicsit dobhat az egész találkozáson, ha éjszaka, szinte a semmiből tűnik fel egy ilyen hatalmas hal. Ha pedig számára vonzó csemege is akad a vízben, száját óriásra tátva nyeli a méretéhez képest elenyészően apró eleséget, ám nagy mennyiségben.

A Maldív-szigeteken búvártúrázók az év megfelelő időszakában, kis szerencsével láthatnak cetcápát, így az, hogy felbukkant ez az állat a film készítője előtt, nem megy csodaszámba. Az viszont már a mi szerencsénk, hogy egy értő videós volt jelen, aki remek felvételeket csinált, a rövidke, de ütős filmtől pedig mindenkinek leeshet az álla...

Citromcápát szabadított meg egy búvár egy testébe fúródott horogtól.

A floridai Josh Eccles Jupiter közelében merült, olyan helyen, ahol gyakran bukkannak fel cápák. A búvárok szeretik ezeket a találkozásokat a ragadozókkal, de ezúttal az egyik citromcápa különösen viselkedett. Eccles szerint az állat folyamatosan közel ment hozzá, nekiúszott, ezért a búvár nagy halcsalival kínálta meg, hogy alaposabban megnézhesse.

Akkor vette észre, hogy a cápa hasi részébe egy horog fúródott be, amit aztán sikerült kihúznia. A horog elrozsdásodva akár a cápa életét veszélyeztető fertőzést is okozhatott volna, de így talán a ragadozó megússza a dolgot. 

Utólag persze lehet azzal magyarázni a cápa viselkedését, hogy direkt hívta fel magára a búvárok figyelmét, ugyanis a segítségükben bízott- ez jól hangzik, de könnyen lehet, egyszerűen csak fájdalmakat érzett az állat, ezért reagált furcsán. A cápákat ezeken a merüléseken etetik, aminek köszönhetően egyébként is közel kerülnek a búvárokhoz. De a búvár által megosztott képen látható, mekkora a horog a kezéhez képest, és ha elképzeljük, mit érez az, akinek egy ilyen van folyamatosan a gyomrában, máris érthetővé válik, mitől volt szokatlan a viselkedése.

Ilyen jótanácsok is szerepelnek a WWF új, cápás merültetésről szóló kiadványában.

Bár a címben felvetett gondolat talán furcsának hathat az átlagember számára, ennek a figyelmeztetésnek is megvan a helye a tájékoztatóban. Ma a búvárkodásban a cápákkal való garantált találkozás számít az egyik legjövedelmezőbb üzletnek, de egyre gyakoribb, hogy a nagy bevétel kedvéért sokan nem a legjobb módszereket követik. A WWF, a Project AWARE és a Manta Trust által jegyzett kiadvány célja az, hogy a cápák (illetve közeli rokonaik, a ráják) és a velük merülő emberek számára is a legjobb, legbiztonságosabb eljárások kialakításához adjon tanácsokat.

A cápás merültetés mellett vannak kétségtelen érvek. Egyrészt így az élő cápa lényegesen többet ér, mint a kifogott és megölt, tehát a tenger élővilágának fontos ragadozói kevésbé lesznek az orvhalászok célpontjai. Ma ugyanis az illegális cápauszony-kereskedelem jelenti a legnagyobb fenyegetést. De sajnos az is kiderült már, hogy a cápás merültetés hasznát több helyen pár vállalkozás fölözi le, a helyi közösségnek kevés marad belőle.

Szintén fontos szempont, hogy a cápákkal való találkozás a természetes élőhelyen erősíti a környezettudatos szemléletet, formálja azt, ahogy ezekre az állatokra tekintenek. Jó ellenpontja ez a cápás rémfilmek kitalált történeteinek, tehát az ilyen búvárkalandokról készített képek, videók is értékesek, mert bemutatják a különleges, és emberre nem veszélyes ragadozókat.

Mindez elméletben nagyon szép, de messze nem ugyanolyan jól szervezett a cápás búvárkodás a világ minden részén. Egyrészt a túlságosan koncentrált cápa- vagy rájatetetés teljesen meg tudja változtatni az állatok viselkedését, azok az emberek jelenlétét egyértelműen a táplálékkal azonosítják.

Másrészt sok helyen meglehetősen lazán kezelik annak szabályait, ki és hogyan érhet a cápákhoz. Az, hogy testközelből megnézik a búvárok az élőlényeket, jó dolog, de az állatok fogdosása, bökdösése, vagy extrém esetben a rajtuk való lovagolás veszélyes lehet az emberekre is, a cápákra is. A profik, akik ügyesen bánnak az állatokkal, azt a képet sugallják, bárki utánuk csinálhatja a mutatványaikat, pedig ez nem igaz.

A most megjelent útmutató elsősorban azoknak a vállalkozásoknak szól, akik cápás merültetést szerveznek. Tanácsokat adnak, hogyan lehet minél kevésbé befolyásolni az állatok természetes viselkedését, hogy lehet környezetbarát módon szervezni a búvárkodást, hogy érdemes etetni. Szóba esik a kutatókkal való együttműködés is.

A búvárok számára is adnak tippeket, hogy érdemes merülni, mire érdemes figyelni a víz alatt. No meg arra is kitérnek, egyáltalán milyen programokban érdemes részt venni és hogyan lehet kiválasztani, melyik szolgáltató tevékenysége szolgálja egyszerre a cápák és a vendégek érdekét is.

Az útmutató összeállítói nem titkolják, szeretnének párbeszédet generálni. Az ökoturizmus ma az egyik legtrendibb dolog az idegenforgalomban, amire ezt a címkét rásütik, egyből jobban eladható lesz. A cápás merülést is ide sorolják, de érdemes tisztán látni, mennyire üzlet ez, s mennyire "öko". A tapasztalatok megosztása, a legkorrektebb cégek népszerűsítése előbb-utóbb elhozhatja azt, hogy minél többen fogják a jó gyakorlatot követni- a búvárok és a cápák közös örömére.