A búvármúzeumokról

Olvastam egy hírt egy horvátországi búvármúzeumról: a tárlatot, ami Mali Losinj közelében kapott helyet, csak a víz alá merülők látogathatják. Elsősorban a tenger mélyén talált leletek másolatait lehet egészen közelről megcsodálni, a rutinos búvárok számára könnyű, nézelődős merülésre ad lehetőséget a sekély vízben kialakított tárlat.

Ám jegyezzük meg, egyáltalán nem szokatlan az, hogy a víz alatt alakítanak ki egy kiálítóhelyet. Kezdjük a sort egy magyar búvármúzeummal: az esztergom-kertvárosi Palatinus-tóban 2006-ban alakította ki ezt Kollár K. Attila és Kollár Krisztián. Itt elsősorban a búvárkodás hőskorának tárgyi emlékeit nézhetik meg a búvárok, így a Pala mélyén másféle látványosság is vár rájuk az élővilág mellett. Természetesen a halak is rendszeres "látogatói" a múzeumnak.

Izrael földközi-tengeri partszakaszán találhatók az ókori kikötő, Caesarea romjai. Néhány évvel ezelőtt itt is lehetőséget adtak a búvároknak arra, hogy a víz alatt tegyenek "sétát" a maradványok közt, természetesen tájékoztatók is vannak, mint egy rendes múzeumban. Szintén ókori rómok között lehet búvárkodni az egyiptomi Alexandriában illetve Olaszországban, Nápoly közelében a Baiae víz alatti parkban.

A hajózás története iránt érdeklődők számára Florida kínál izgalmas lehetőséget, mert a Florida Keys National Marine Sanctuary területén egy kilenc roncsból álló útvonalat ajánlanak a búvárok figyelmébe. A roncsok mind más korszak jellegzetes hajóit képviselik, természetesen tájékoztató anyagokkal is segítik a búvárokat.

Az egyik legkülönösebb víz alatti múzeumot Mexikóban alakították ki, Cancun közelében. Egy szobrász, Jason deCaires Taylor több száz élethű alkotását helyezték el a tenger fenekén, és a szobrokat szépen lassan benépesíti az élővilág. A cél az volt, hogy új látványosságot alakítson ki a búvárok számára, és így némileg enyhítse a természetes zátonyokra nehezedő nyomást. A Mueso Subacuatico de Arte gyorsan híressé vált, és sokan merülnek itt.

A felsoroltak csak példák arra, hány módon lehet víz alatti múzeumokat kialakítani. Ám meg kell jegyezni, gyakorlatilag minden roncsmerülés olyan, mint egy találkozás a történelemmel, hiszen az elsüllyedt hajók egy háború, egy tragikus baleset vagy bármi más kézzelfogható tárgyi emlékei. Legyen akár a HMS Maori Málta mellett, ami fénykorában a Bismarck üldözői között volt, a Salem Express Egyiptomban, ami a világ egyik legsúlyosabb hajótragédiájának tanúja, vagy a Rainbow Warrior, ami Új-Zéland közelében nyugszik, és jelképe annak, amikor egy kormány semmilyen értéket nem tisztelve akar csapást mérni a civil szervezetekre- mindnek története van.

Sőt, maguk a korallzátonyok is felfoghatók víz alatti múzeumként, egyrészt a halak sokaságát szemlélve élőbb képet kaphatunk az élővilágról, mint a tankönyvekből, másrészt a több ezer év alatt apránként felépült zátony maga a tanúja annak, hogy változik folyamatosan világunk. Akár így is szemlélhetünk mindent, amit a víz alatt látunk, és ha jól figyelünk arra ami körülvesz, minden merülésünk múzeumi látogatássá válhat, ahol kikapcsolódunk, tanulunk és jól érezzük magunkat...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A búvárkodás mint sport

Épp a napokban zajlik a Búvár Világszövetség (Confédération Mondiale des Activités Subaquatiques, azaz CMAS) által szervezett CMAS Games búvár világjátékok Kazanyban, Oroszországban. A magyar sportolók uszonyos- és búvárúszásban illetve tájékozódási búvárkodásban a világ élvonalába tartoznak, de akadnak a programban más versenyszámok is.

A szabadtüdős búvárkodást elsősorban nem a CMAS égisze alatt rendezett versenyeken űzik a sportolók, de értelemszerűen helye van az ilyen világjátékokon is. Ám emellett olyan versenyszámok is vannak, mint a Sport Diving, ami például hagyományos légzőkészülékes búvárok közötti ügyességi versengés, és nálunk gyakorlatilag teljesen ismeretlen. A búvárok víz alatti birkózása, az Aquathlon pedig többségünk számára teljesen idegen sportág. Itt a cél az, hogy a két, légzőkészülék nélküli búvár megküzdjön egymással, és az győz, aki a másik lábáról le tud tépni egy kis szalagot és azzal a felszínre tud emelkedni. Mozgalmas, de a békésen búvárkodó többség számára furcsa sport ez...

A magamfajta kedvtelési búvár pedig értelemszerűen elgondolkodik a különféle víz alatti sportok láttán. Bevallom őszintén, számomra ez a hobbi egyáltalán nem sport, mégpedig azért, mert az átlagos merülésekből teljesen hiányzik a versengés, az összemérhetőség. Semmit nem jelent, hogy valaki 1-2 méterrel mélyebben van, vagy pár perccel tovább tart a merülése. Talán az még lehetne egyfajta verseny, ki lát több érdekeset a felszín alatt, de őszintén szólva csorbítja ezt az, hogy nem eltitkoljuk egymás elől a különlegességeket, hanem inkább megmutatjuk mindenkinek a közelünkben.

A búvárfotós versenyekben már érdekeltebbek vagyunk, de ez egy érdekes keveréke az alkotó tevékenységnek és a könnyed merüléseknek. A fotós búvárkodás épp úgy ideális a többség számára, ha sekély mélységben, kevés úszással zajlik, tehát a víz alatti tevékenység kicsit sem sportra emlékeztető.

Szóval az átlagbúvár számára mindaz, amit a CMAS világjátékán láthat, jópofa érdekesség, de teljesen eltér attól az élménytől, amit a merüléstől vár. Nem akarunk birkózni, nem akarunk időre ügyességi feladatokat végrehajtani, nem akarunk rekordsebességgel úszni. Ezért kezeljük csak idézőjeles sportként a búvárkodást, ezért merülhetnek gyerekek és idősebb emberek is. Persze tisztában vagyunk vele, hogy akadnak nehezebb helyzetek, de aki óvatos és nem bízik magában, egyszerűen kihagyja a húzósabb merüléseket és kész.

Nem tudom, a búvárok idehaza akarnának-e nagy számban ilyen jellegű víz alatti sportokban részt venni, de azt hiszem, a többség inkább csak a halacskákat akarja nézegetni. Mégis, néha egy-egy medencés gyakorlás alkalmával be lehet iktatni pár jópofa ügyességi feladatot, mert ártani nem árthat, ha az emberek gyakorolnak. Aki gyorsan, pontosan képes teljesíteni a kihívást a víz alatt, az egy valós vészhelyzetben is nyugodtabban cselekedhet. Ugyanis ha ilyen fordul elő, hirtelen nagyon is élesbe fordul a "versengés" a levegőforrásért vagy a felszínre jutásért...

További érdekességek, képek, hírek a mélység világából Facebook-oldalunkon!

0 Tovább

Búvárfotózás: utómunka

Az elkészült víz alatti képeinkből kiválogattuk a legjobbakat, de még mindig van egy lépés amit nem hagyhatunk ki: az utómunka.

Manapság szinte fogalommá vált a "fotosoppolás", vagyis a Photoshop nevű szoftver gyakori emlegetése. Tisztázzuk gyorsan, aki a képeit korrekt módon feljavítja, az nem csaló, és ez a szoftver sem elég ahhoz, hogy rosszul komponált, elmosódott képeinkből díjnyertes fotókat varázsoljon. A Photoshop csak egy eszköz, és még csak nem is az egyetlen, amit az amatőr használhat.

Meg kell jegyezni, hogy a Photoshop meglehetősen drága program, és éppen ezért legálisan kevesen használják. De az is tény, a számtalan igazán összetett lehetőségének a töredékét sem szokták kihasználni az amatőrök, ezért egészen nyugodtan lehet helyette más, ingyenes alternatívát keresni.

Általános képnézegető és nagyon egyszerű képmódosító szoftvernek ott van például az IrfanView. Lehet a képeket vágni, átméretezni, állítani a kontrasztot, némileg a színeket. Ezek gyakran elegendőek egy gyors utómunkához. Lényegesen nagyobb tudású és szintén ingyenes a GIMP, amivel a hozzáértők egészen komoly utómunkát is elvégezhetnek. Fizetős, de a PhotoShopnál olcsóbb és nagyon jól használható a Lightroom vagy a Paint Shop Pro.

Kezdjük azzal, mi az, amit feltétlenül érdemes megcsinálni a képünkkel! A legtöbb esetben szükség van kisebb-nagyobb vágásra. Ez lehet csak egészen apró korrekció, amikor véletlenül picit belógó, oda nem illő dolgot vágunk le a kép szélén, de az is előfordul, hogy csak a kép egy kis részére van szükségünk, és nagyobbat vágunk. Mindig az eredeti képből kiindulva dolgozzunk, ne méretezzük át előtte! Így egy 6-10 megapixeles képből erős vágás után is maradhat 2-3 megapixeles kép, ami még jól használható. A vágás előtt enyhe forgatást is alkalmazhatunk, ha úgy érezzük, a kép valamelyik irányba "dől", bár ez a víz alatt nem mindig olyan egyértelmű mint a felszínen, ahol a horizonthoz lehet igazodni. Ügyeljünk rá, hogy a képen végül csak a főtéma maradjon, abból viszont ne vágjunk le semmit. Néha bizonyos részleteket is csak vágással tudunk kihangsúlyozni, például egy hal feje van a képen, de minket csak a szeme érdekel, akkor vágjuk ki azt.

A képen utólag érdemes kontrasztot állítani, általában ugyanis a kompaktos felvételek kicsit tompák. Lehet a fehéregyensúlyt is korrigálni, így lehet a kékes képekre több színt csempészni. De ezzel bánjunk óvatosan! Sokan követik el azt a hibát, hogy túlságosan pirossá teszik a képet, ami legalább annyira rossz, mint a túl kék. Egyébként ha nem volt külső megvilágítás és mélyebben voltunk, szinte képtelenség visszahozni a pirosas színeket, ne is erőlköldjünk. A kép ilyenkor esetleg hatásosabbá tehető azzal, hogy fekete-fehérré konvertáljuk, a roncsok gyakran lesznek így drámaibbak, látványosabbak.

Érdemes kiismerni az általunk használt szoftver lehetőségeit, a különféle színcsatornák állításának módjait, a színezést, a szűrőket, utóbbiak közül például hasznos lehet az élesítés (itt se essünk túlzásba, bár ez nagyjából minden utómunkára elmondható). Azt mondják, ha a kép alapvetően nincs elrontva, 5-10 perc alatt lehet belőle szebbet csinálni, egy kis vágással, kontraszt állítással, színegyensúly módosítással és élesítéssel. Érdemes meg esetleg a becsillanásokat kiretusálni.

Amikor minden képen órákat kell dolgozni, hogy legalább egy picit vállalható fotó legyen belőle, akkor bizony a víz alatt dolgoztunk rosszul. Ahogy fentebb írtam, semmilyen csodaszoftver nincs, amivel utólag "varázsolhatnánk"- gyakoroljuk és tanuljuk a búvárfotózást addig, amíg jó eredményeket nem kapunk már odalenn.

Mielőtt közzé tesszük a fotót, ne feledjük átméretezni. A közösségi oldalakon, fórumokon 800-1000 pixelnél nagyobb képeket megosztani értelmetlen, és ilyen kis méret esetén nem nagyon kell attól tartani, hogy valaki "lenyúlja" fantasztikus fotóinkat. A kép sarkában el lehet helyezni a készítő nevét, de ne legyenek illúzióink, amit feltöltünk, azt viszontláthatjuk máshol, akár a nevünk levágásval. Kár ezért a kép közepére nagy vízjeleket tenni, csak a saját fotóinkat rontjuk vele. Aki annyira fél, hogy valaki szörnyű dologra használja a fotóit, ne ossza meg őket, de nekünk, amatőröknek alapvetően öröm, ha sokan dicsérik a fotóinkat, tehát bátran mutassuk meg, mit sikerült összehozni a víz alatt. Amikor valaki olyan magas szintre jut, hogy képei dollárezreket érnek, akkor majd töprenghet más megoldáson, de ilyen búvárfotósból az egész világon kevés van. A lényeg, hogy az aránylag kis méretben feltett képeinket úgyse tudják újságokban lehozni, tehát nagy veszteség nem érhet.

Ha nyomtatni szeretnénk a fotóinkból, akkor viszont a létező legnagyobb felbontásút használjuk fel hozzá- na ez az, amit soha, sehova ne töltsünk fel, csak őrizzük meg az archívumban, és ebből készítsük a megosztott kisebb méretű verziókat. Látni fogjuk, papíron minden kicsit máshogy néz ki, erre az utómunka során is lehet figyelni, de mivel egyre kevésbé nyomtatunk fotókat, ez általában ma már nem olyan fontos szempont.

Végül essék szó arról, mi az, amit teljesen etikátlannak szoktak tartani az utómunkában. Nos, elsősorban az inkorrekt, ha a képen eredetileg nem szereplő részleteket helyezünk el, vagy ha kiretusálunk oda nem illő dolgokat. Ha nem volt búvár a cápa mellett, ne is illeszünk be oda, ha ott volt egy korall a teknős előtt, hagyjuk is ott. Efféle képekkel igazán magunkat csapjuk be, a mai fotódömpingben nehéz ilyen módon manipulált képekkel villogni, a legtöbbször ezt ki is szúrják. Bosszankodhatunk utólag, hogy milyen jó lett volna egy modell képre, de ne így oldjuk meg, hanem legközelebb hasonló helyzetben a víz alatt jusson eszünkbe, és kérjünk meg valakit hogy modellkedjen nekünk. Erre hosszú távon sokkal büszkébbek lehetünk majd, mint a manipulált fotóra...

(Az első az eredeti felvétel, a második a vágott és némileg módosított kép.)

Szeretnél többet tudni a búvárfotózásról? Nézz be Facebook-oldalunkra!

0 Tovább

Búvárfotózás: képelemzés

Vettünk gépet, el is készítettük első felvételeinket, majd ezeket a számítógépünkre letöltve nekiláthatunk a képek elemzéséhez. Ezt a lépést ne hagyjuk ki, nagyon fontos, ha valóban tovább akarunk fejlődni!

Az első fontos dolog az, hogy nagyon lényeges nekünk magunknak őszintén, kritikusan végignézni a képeinket. Ami nem elég jó, az nem elég jó, slussz, nem kell keresni a mentségeket a kicsit életlen, kicsit elmosódott képekre, vagy amiből kilóg a főtéma. Inkább koncentráljunk arra, mi miért lehet rossz.

Először is az élesség. Már korábban írtam, hogy gyakori a képek bemozdulása, ha a zársebesség lassú. Ezt könnyen ellenőrizhetjük, a képnézegetők többségében van lehetőség az ún. EXIF információk megtekintésére, ez gyakorlatilag a kép készítésének adatait tartalmazza. Megnézhetjük a zársebességet, a rekeszt, az érzékenységet többek között. Ha itt a zársebesség (shutter) mellett 1/60-nál nagyobb értéket (1/30, 1/15, 1/8, stb.) láthatunk, akkor ez jó eséllyel magyarázatot is ad az életlenségre.

Az is előfordul, hogy az automata fókusz nem dolgozott jól, és a kis kijelzőn még használhatónak tűnő fotó a valóságban életlen. Nincs jobb szó ezeknek a képeknek a kezelésére: kuka. Pont az ilyen okok miatt egy témáról lehetőleg több képet készítsünk ugyanabból a szögből, mert könnyen lehet, hogy jelentős különbségek lesznek. Ha éles is a kép, nem mindegy, hol. A főtémának kell annak lennie, nem pedig az előtérbe belógó korallnak, vagy a hátul heverő kőnek. Alapszabály az is, hogy a szemnek kell élesnek lennie, ha valamilyen élőlényt fotózunk. Csak azokat a képeket tartsuk meg, amiken a főtéma éles (állatnál a szeme), nem mozdultak be, nincs levágva fontos része a főtémának.

A témáknál szót kell ejtsek arról, hogy úgyse fogadja meg senki a tanácsot, hogy az aránylag lassú kompaktokkal ne fotózzon gyorsan mozgó halakat- mindenki próbálkozik, én sem voltam és vagyok kivétel. A végeredményt látva pedig igazolhatjuk az alapszabályt, hogy bizony ez ezekkel a gépekkel nem működik: hacsak nincs nagy mázlik, épp elforduló vagy képből kiúszó halakból lehet egy "szép" kollekciónk.

Gyakran láthatjuk hóeséshez hasonló becsillanások sokaságát a fotókon. Ennek oka az, hogy a vaku fénye a felkavart vagy eleve ott levő lebegő részecskéken megcsillan. Ha a víz zavaros, csak nagyon közeli témát érdemes vakuval fotózni, és persze sokat jelent az is, ha mi magunk nem kavarjuk fel az aljzatot. Ha mégis óvatlanok voltunk, érdemes más témát keresni, mert ilyen körülmények közt nehéz jó képeket csinálni.

Búvár fotósAmennyiben a kép utólag nagyon színtelennek tűnik, szinte biztos, hogy egyszerűen túl távolról fotóztuk, és a vaku hatástalan maradt, vagy pedig nem állítottunk fehéregyensúlyt. Egy kicsit lehet ezen javítani utómunkában, de a reménytelenül kékes képeken az sem segít. Ahogy írtam korábban: közelebb, közelebb, közelebb! Ha a kép kiégett vagy túl sötét, akkor elrontottuk a manuális rekesz és zársebesség beállítást, vagy a gép nem volt képes a szélsőséges körülmények között dolgozni. Egy kis rutinnal hamar kitapasztaljuk, milyen fényviszonyok között kár elkezdeni fotózni, pl. roncsok belsejében vaku nélkül nem sokra megyünk.

A kompozíciós hibák is gyorsan kiderülnek, ha rossz helyen van a téma, felülről fotóztuk, zavaros a háttér, stb. Ha a kép éles, el lehet tenni emlékbe, de ami nem néz ki jól, az akkor sem jó kép, ha kedves a szívünknek... Érdemes jobb fotósok képeiből tanulni, a facebookon rengeteg búvárfotós csoport van, de nálunk is tartanak víz alatti fotós képzéseket. Aki már biztonsággal merül, pár fotós merülésen is túl van, sokat tanulhat az ilyenekből.

Egyébként sem szabad megsértődni a javító szándékú kritikáktól. Nem az segít, aki ész nélkül dicsér mindent, hanem az, aki rámutat a hibákra. Értékeljük azt, ha egy rutinos fotós rászánja az időt a képeink elemzésére, kritizálására, még akkor is, ha eleinte kevés sikerélményben lesz részünk. Mindenki így kezdi...

Szeretnél látványos víz alatti fotókat látni? Nézz szét Facebook-oldalunkon!

0 Tovább

Ön- és közveszélyes merülés

A búvárbalesetek világa nálunk meglehetősen szürke zóna. Elég sok éve figyelem a hazai búvárhíreket, időnként eljut hozzám információ balesetekről (sajnos halálesetekről is), de elenyésző azon esetek száma, amiről valóban értékes beszámolót kaphatunk, akár a sérülttől, akár jelen levő tanútól.

Ezért aztán a magam részéről nem is szeretem nevesíteni az ilyen beszélgetéseket, mert előbb-utóbb kiderül, hogy aki mesél, az mégsem volt ott, mégsem egészen azt csinálta mint amit mondott, vagy fordítva, még enyhítette is a történeteket hogy ne keverjen bajba senkit. Ritka az, hogy olyan ember meséli el a történéseket, akiben tényleg minden szempontból megbízom, a pletykákat viszont mindig fenntartással kezelem. Külföldön az ilyen kivizsgálások nyilvánosak, a megállapítások elolvashatók, az elemzésekből tanulhat mindenki. A BSAC nevű angol búvárszövetség például minden évben hosszú baleseti jelentést tesz közzé. (Itt megtalálható az összes, tanulságosak.)

De most nem konkrét esetekről szeretnék beszélni, hanem valami egészen más, általános témáról, és ez a felelősség. Először is arról, hogy a már korábban ecsetelt üzletszerűvé válás miatt általánossá vált, hogy egy hivatásos búvár díjazás ellenében vezeti a merülést mások számára. Sokan valahogy nem gondolják át a hivatásos tanfolyam előtt, ez több egy formális kinevezésnél: ez felelősséggel jár. Itt emberek életéért felel a vezető, akik ráadásul egyben fizetős szolgáltatást vesznek igénybe. Ez így együtt több annál, hogy baj esetén vállat vonok: "én csak mentem elöl, honnan tudhattam volna hogy hátul valaki bénázik..."Búvár Zenobia roncs Ciprus

Még az amatőr is átérezheti ennek a felelősségét, amikor rutinos búvárként elvállalja, hogy merülőtársa(i) számára vezeti a merülést, mert jobb a helyismerete, jobban navigál. Hirtelen az élménymerülés egy nem fizetett melóvá alakul át, mert a tisztességes ember (nem az a lényeg, hogy profi, hogy ezer kártyával rendelkező oktató, hanem egyszerűen csak másokra odafigyelő EMBER) ideje nagy részében azt nézi, minden rendben van-e a vele merülőkkel, jól érzik-e magukat, amit talál, nekik is megmutatja és így tovább. Aki hivatásszerűen búvárkodik, annak ugyanúgy a munkája része kell hogy legyen az odafigyelés. Nem mehet elöl állandóan a fotógépe keresőjét bámulva, mert ő azzal keresi a pénzét, hogy a többieknek legyen jó a merülése, nem pedig neki magának! És pusztán azért, hogy "többet nyújtson", nem szabad a vezetett búvárok tudásszintjéhez képest kockázatos mélységbe vagy helyre menni. Ha a vezető mégis megtenné, nem csak magára veszélyes, hanem mindenki másra aki őt követi. Aki úgy gondolja, a pénzéért neki több jár mint amire képes, keressen más bázist és más vezetőt...

És ezért van az, hogy a hivatásos végzettséggel rendelkezők jó része is éles különbséget tesz aközött, amikor dolgozik, vagy amikor saját kedvére búvárkodik. Utóbbi esetén ő is "csak" egy kedvtelési búvár, nézegeti a színes halacskákat, fotózgat, és nem igazán foglalkozik azzal, a többi vízben levő búvár mit csinál. Nem is az ő dolga ilyenkor... Majd a hivatásos gondoskodik mindenkiről, akár a "szabadnapos" hivatásosról is, természetesen az értelmes kereteken belül. Direkt hülyeségre nehéz készülni...

Ám valamit ne felejtsenek el a túlnyomó többségben levő nem hivatásos búvárok: teljesen mindegy, milyen jogi felelőssége van a vezetőnek, az Open Water búvártól felfele elvileg mind rendelkezünk azzal a tudással, hogy önállóan döntsünk bizonyos helyzetekben. A hivatásos vezető is hibázhat, ő is elronthat valamit, netán kiderülhet róla, hogy képzetlen vagy úgy általában hülye. Ne ringassuk magunkat illúzióba, mindenkinek lehet rossz napja. De azért, mert ő valamit elront, nem kell bolond módjára követni, "mert az ő dolga és az ő felelőssége". A vezető nem mindenható, nem szabad kizárólag rá hagyatkozni, nem dobhatjuk le megunkról minden önálló döntés terhét azzal az indokkal hogy "fizettünk, majd ő minden bajt megold, ez a dolga!" Mi magunk is felelősek vagyunk a saját merülésünkért!

Ha tehát eligazításon közlik, mi a maximális mélység, de a vezető valamiért jóval mélyebbre megy, és az őt követő kedvtelési búvár a saját számára azt nem ítéli meg biztonságosnak, lehet a vezetőt fentebbről is követni. Teljesen mindegy, hogy a vezető megkérdezi a palackban levegő mennyiségét mindenkitől időnként, a búvárnak magának is rendszeresen ellenőriznie kell azt, ha erősen lecsökken, jelezni kell a vezetőnek, ha ez nem sikerül, fel kell emelkedni. Nem kell azért megfulladni, mert majd így jól megbüntetik a felelőtlen vezetőt, hadd tanuljon belőle... Ugyanígy az igazán önálló búvárnak van saját komputere, mélységmérője, pontosan tudja hol van, és maga szabályozza a süllyedését, emelkedését adott, számára ismert körülmények közt. Képesnek kell rá lennie! Ha nem az, akkor nem önálló búvár, hanem egy ember, aki érdemtelenül kapott búvárigazolványt. Búvár roncs Zenobia

Szóval az én konklúzióm az (leszögezem, nem hivatásos búvár vagyok, csak egy aránylag rutinos amatőr, és elsősorban ebből a szemszögből nézem a dolgokat), hogy minden, a merülésben résztvevő búvárnak tisztában kell lennie azzal, meddig terjed a felelőssége a víz alatt. A hivatásosnak, aki munkát végez, annak nem csak a saját, hanem a szolgáltatását igénybe vevő búvárok biztonságára is ügyelni kell. A kedvtelési búvár elsősorban saját magáért felelős, de tényleg felelős! Hiába van ott egy vezető, ha az közveszélyes döntést hoz, akkor bizony az őt követők kezében van minden eszköz a döntés felülbírálatára. Senkit nem lehet akarata ellenére mélyre vontatni, vagy berángatni egy barlangba, vagy víz alatt tartani szinte üres palackkal. Szóval mi magunk is tehetünk arról, hogy ne legyünk önveszélyes búvárok, amikor akár a víz alatt is nemet mondunk egy kockázatos, felelőtlen ötletre. Ezt legalább olyan gyorsan meg kell tanulni a kezdőnek, mint a maszkürítést...

(És azt már meg se kéne említeni, hogy az végképp marhaság, amikor a hivatásos által biztonságosan vezetett merülés során dönt úgy az amatőr, hogy ész nélkül egyszer csak elkezd másfele úszkálni, roncsba bemászni, nagy mélységbe ereszkedni... Erre egy profi se készülhet fel, és baj esetén még a hivatásos vezetőnek is csak korlátozottak a lehetőségei a mentésre.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Búvárfotózás: az első kattintások

Ott hagytam abba a múltkor, hogy választottunk magunknak egy szimpatikus kompaktot. Mindent átolvasott a szerencsés vásárló, gondosan zsírozza az O-gyűrűt, érdemes ilyenkor merülés előtt egy vödör édesvízben tesztelni, tényleg nem jönnek-e buborékok a tokból. Jó tudni, pár csepp édesvíz nem feltétlenül tesz tönkre egy gépet, ki lehet szárítani. A sós tengervíz viszont kíméletlen... A vízbe ugrásra több taktika van, ha van a hajón segítő, először a búvár megy a vízbe, és óvatosan átveszi a kamerát. Ha nem, igyekezni kell úgy megfogni, hogy ne ütődhessen a gép semminek.

Kezdjük a régi vesszőparipámmal! Ugye már jól megy a merülés? Ugye nem okoz gondot a lebegés? Ne törj, ne rombolj semmit egy kép kedvéért, inkább fotózz távolról, vagy kérd el a csapatban levő rutinosabb fotósok képeit. Tényleg! Te is bánni fogod, ha visszanézel magad mögé és egy letört korallt látsz.

Szóval akkor pár alapszabály. A kompakt gépeknek meglehetősen lassú az elektronikája, mire fókuszál és exponál, mindenképpen eltelik egy kis idő. Emiatt gyorsan mozgó halakat csak mázlival lehet úgy lefotózni, hogy normálisan nézzen ki, ne mozduljon bele. Keressünk statikusabb témát. Persze ha felbukkan egy delfin, úgyis meg fogjuk örökíteni, de ne csak a keresőt bámuljuk, élvezzük ki saját szemünkkel a nagy találkozást!

A következő fontos alapszabály, hogy hátulról és felülről fotózni szinte sose érdemes. Vannak esetek amikor el lehet térni a szabálytól, de ez elég ritka, és az még igen messze van az első kattintásoktól, amíg a kezdő búvárfotós formabontó lehet. Tehát igyekezzünk a témát szemből megközelíteni, és egy kicsit ereszkedjünk lejjebb, hogy egy mélységben legyünk. Figyeljünk oda, mi van alattunk! Ha élőlények, korallok, akkor keressünk más, jobban megközelíthető témát.

Fontos, hogy menjünk közelebb a témához, használjuk a zoomot is ha kell. Egy nagy szikla tetején ülő kis hal távolról fotózva olyan apró részlet lesz, hogy a nézők többsége fel se ismeri. Tehát közelebb, közelebb, közelebb- ha értelmes módon meg lehet közelíteni. Uszonyt maximum a homokra tegyük le, de nagyon óvatosan, mert saját magunknak fogjuk felkavarni az aljzatot. A közelítés megoldható a kar kinyújtásával is, úgy esetleg az állatot sem riasztjuk el.

Végül pedig próbáljunk úgy helyezkedni, hogy a téma mögött ne zavaros háttér legyen, hanem egységes, homogén, amitől jól elválik az, amit le akarunk fotózni. Ez a legegyszerűbben a kék tengerrel valósítható meg, ami előtt jól érvényesülnek a piros-narancs színek például. 

Tehát alapszabály: szemből fotózzunk, egy szintről, lehetőleg minél közelebbről, a háttér legyen homogén és keressünk nem túl gyorsan mozgó témát.

És ekkor már lehetnek szép kék képeink, netán bemozdultak... Mi is a baj? A víz maga. A mélységgel fokozatosan tűnnek el a színek, először a pirosak, a narancsok, majd a sárgák... Már kis mélységben is kell a vakuzás vagy a fehéregyensúly-állítás. Itt jön be a képbe az, hogy vannak-e manuális üzemmódok a kompaktunkban! Ha van, akkor utóbbit is tudjuk szabályozni a mélységnek megfelelően. Sokan visznek ezért magukkal egy darab fehér műanyagot. A vakuk pedig a kompaktokban igen kis teljesítményűek, tehát csak közelről érnek valamit- megint ott tartunk, hogy közel kell férkőzni a témához. Egyébként a fény elnyelődése nem csak mélységben, hanem távolságban is igaz: ha 10 méteren nincs piros, egy 5 méterre levő témáig is oda 5, vissza 5 métert tesz meg a vaku fénye, tehát még a legjobb gépekkel is közelről készülnek a szép színes fotók.

De ettől még mindig lehetnek életlen fotóink. Nem csak a színek tűnnek el mélyebben, hanem egyáltalán a fény is kevesebb. Az automata üzemmódok küszködnek, de ha a zársebesség nem elég gyors, akkor biztos nem lesz jó a kép. A víz alatt nem tudunk soha olyan stabilan állni, 1/60 alatt szinte esélytelen jó fotót csinálni egy kompakttal. Ismét visszaugrunk a manuális állításokhoz: ha van ilyen a gépen, teljesen a mi kezünkben van az irányítás. Teljesen manuális üzemmódban állítsunk 1/125 körül zársebességet és próbálgassuk a rekeszt, az érzékenység viszont ne legyen több ISO200-nál. (Akiknek ezek a fogalmak ismeretlenek, keressenek egy alap fotós weboldalt vagy könyvet, nem ördöngösség ez egyáltalán.) Ha a gépen van záridő előválasztás üzemmód, akkor szintén 1/125 vagy 1/250 értékkel kell próbálkozni, és az automatika igyekszik a megfelelő rekeszt beállítani.

Témaként eleinte választhatjuk búvártársainkat. Színeket a kis vaku miatt akkor láthatunk, ha portréfelvételeket készítünk róluk vakuval, vagy kis mélységben a fehéregyensúlyt állítjuk. Ha a búvárt állatok vagy korallok mellett akarjuk lefotózni, ügyeljünk arra, hogy a modell se tegyen kárt semmiben. Ha meg akar fogni valamit, hozzá akar érni a korallhoz, jelezzük hogy inkább ne, és ilyen képet ne is készítsünk. Bárhol tennénk közzé, nagyon sok kritikát fogunk kapni az ilyen fotókért, jogosan.

Téma lehet például egy szép csiga, nem túl gyorsak, ám szép színesek. Ha nagyon közelről fotózunk (makrózunk), figyeljünk rá, hogy milyen minimális távolságból tud fókuszálni gépünk! Lassan mozogva közel lehet menni rákokhoz, polipokhoz, gébekhez, csak persze ezeket a jellemzően aljzaton élő állatokat először meg is kell találni. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy tanuljunk az élővilágról, mert sokkal könnyebb dolgunk lesz fotósként is, ha megismerjük az állatokat és tudunk a viselkedésükről valamennyit.

És ezek után jön a képek kíméletlen elemzése. Ami nem jó, az akkor sem jó, ha kedves a szívünknek. Eltehetjük emlékbe, de aki fejlődni akar, az folyamatosan tanul: a búvárkodásról, az élővilágról, a fotózásról, az elrontott fotókból, a rutinosabb fotósoktól. Aki annak tudatában indul neki a búvárfotózásnak, hogy ez egy hosszú fejlődési folyamatnak még csak a kezdete, az nem fog csalódni, és egyszer igazán büszke lehet majd a képeire.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Búvárfelszerelések másodkézből

Bár sokan szeretnek vagy szeretnének merülni, nem mindenki tud nagy pénzeket rááldozni a felszerelésekre. A vaterán vagy az aprod.hu-n sokan hirdetnek használtan felszerelést, de nem mindig könnyű eldönteni, érdemes-e megvenni vagy se. Ehhez próbálok pár tippet adni.

Alapszabály szerintem az, hogy a "szinte új" vagy "újszerű" vagy "alig használt" minősítésű felszerelések esetében is csak akkor gondolkodnék a vásárláson, ha az tényleg olcsó. Ránézésre ugyanis eldöntethetlen egy tapasztatlan vásárlónak, hogy az tényleg alig használt-e, nincs-e mégis valami kisebb-nagyobb hibája. Ha kis kedvezménnyel vettük és pár ezrest rá kell költeni, akkor máris majdnem az új áránál tartunk. Ráadásul láttam újszerűnek hirdetni olyan felszerelést, amiről én ránézésre megmondtam, hogy 5 éve kifutott modell: hiába használták keveset, az alkatrészek attól még elöregedhettek. Ne legyenek illúzióink, a mai jórészt műanyag cuccok nem fognak 40-50 éveket kibírni gondos ápolás nélkül, szóval ezeket is meg lehet épp venni- csak legyen jó az ára.

Maszkot nem feltétlenül vennék használtan. Messze nem ez a legnagyobb tétel, legyen az csak jól illeszkedő, ne legyen elöregedve a szilikonrésze, stb. A sznorkel végképp olcsó, ebből is kell venni egy egyszerűt és kész. Uszony... Van pár régi, nagyon időtálló modell, például a Mares Quattro, a Technisub Stratos, a Scubapro Jetfin, amit bátran meg lehet venni használtan is, ha nincs rajta látható törés vagy repedés (a felületi karcnak nincs jelentősége), illetve a csatok és pántok nem használódtak el túlságosan. Hogy mennyire számítanak ezek tartósnak: az első uszonyom egy Mares Quattro volt, ma is azt használom, barátnőm szintén az első ilyen uszonyát használja mindmáig. Egy évtizedről és több száz merülésről beszélünk...

Szóval jó állapotban 10-12 ezer forintos áron biztosan megéri egy Quattro, olcsóbban pedig a Tre vagy a sima Avanti is. A Technisub Stratos nem annyira a szívem csücske uszonyként, de 3-4 ezerért is láttam már, és egy amatőr búvárnak biztos megfelel. Papucsos uszonyt nem használok sose, és a búvárok többsége is inkább pántost választ, szóval ezek hiába olcsóak, előbb-utóbb kell helyettük másik. Ráadásul az árulgatott papucsos uszonyok jelentős része gyenge minőségű, bazárban vett cucc, pici pénzt se nagyon érnek. Szerencsével viszont ki lehet fogni jelentős árkedvezménnyel hasított uszonyt- lehet, hogy az eladónak nem jött be valamiért, de valakinek pont erre van szüksége. Csizmát egyrészt az illeszkedés miatt, másrészt a neoprén elhasználódása miatt csak akkor vennék használtan, ha az új áránál sokkal olcsóbb és láthatóan alig használt.

A búvárruha érdekes kérdés. Sokan nem tudják, de bizony a neoprén állás közben is el tud öregedni. Szóval hiába merültek keveset egy ruhában, 10 évesen akkor sem lesz olyan, mint egy új. Lehet ilyenek között nézelődni, de ugyanúgy fel kell próbálni hogy jó-e a méret, mert a lötyögős ruha ingyen se ér semmit, meg kell nézni, rendben vannak-e a cipzárok, kívül-belül át kell vizsgálni, nincs-e rajta szakadás- ami ma még kicsi, az holnapra lehet nagyobb lyuk. Én egy rövidruháért csak 2-3-4 ezer forintot adnék használtan, egy vékony hosszú overáll állapottól, márkától függően 5-10 ezert érne meg, egy vastagabb maximum 15 ezret. Lehet, hogy eladói szemmel ez nevetségesen olcsónak tűnik mert "én ezért valamikor 47 ezret adtam", de ezek akkor is ennyit érnek. Régi, másnak talán még használható neoprén ruháimat (vastag, 5 ill. 7 mm-es búvárruhákról volt szó) én is 8-10 ezerért adtam el, ennyiért még jók lehettek valakinek pár évre. De egy öreg, kopott, agyonhasznált ruhától nem lehet csodát várni, egyébként se szívesen vennék magamra ilyesmit gondos mosás nélkül.

A szárazruhák kérdésébe most nem mennék bele, mert ez jóval összetettebb. Egy némileg szakadt neoprén ruha meleg vízben még hibátlan lehet, de egy ócska cipzárú, lyukas szárazruha komoly és drága javítást igényelhet, ugyanúgy a mandzsetták is gyakran szorulnak cserére, tehát azt gondolom, annak kell ilyenben gondolkodni, aki már elég rutinos a ruhák közti eligazodáshoz. 

A komputerek ára általában nem szokott nagyon lecsökkenni, és ez mondjuk némileg indokoltabb is, egy megbízható modell 3-4 évesen még mindig kifogástalan lehet, és egy évtized múlva is számíthatunk rá. A régi, masszív Suunto, Uwatec, Mares komputerek között lehet nézelődni, csak mindig érdeklődjünk, elemcsere mikor lesz szükséges, mert néhány modellnél ez súlyos ezresekbe kerül, és ha vétel után egyből mehetünk a szervizbe, akkor olyan, mintha ennyivel drágábban vásároltunk volna. Ám mivel ezek jobban tartják az árukat, lehet, hogy egy jó akcióban alig drágábban vehetünk vadonatúj komputert mint egy használtat, tehát érdemes a boltok kínálatát böngészni.

A mellény az egy érdekes kérdés. Egyrészt meg kell jegyezzem, az utóbbi években az új mellények ára igencsak megemelkedett. Újként vásárolva nagy falat, ráadásul az egyik legnehezebb tétel a poggyászban, ezért sokan bérelnek, teljesen érthető módon. Mások a használt cuccok közt nézelődnek. Megmondom őszintén, amióta a könnyített, vékony pántos, műanyag csatos mellények vannak a piacon jelentős számban, ezekért nem adnék használtan nagy pénzt. Jók, csak könnyen elhasználódnak, szóval ésszel kell köztük válogatni. 

Viszont érdekes, hogy van pár ősrégi, de nagyon robosztus típus, aminek egy-egy példányát 15 ezer forintért is meg lehet venni. Nekem is van egy ilyenem, egy Beuchat Sport, szerintem több mint tíz éves. Használtam én is egy ideig, gyakran adtam kölcsön is. Egyszerű, elpusztíthatatlan, és pont ezért nem fogom 15 ezerért eladni: a most használttal történhet bármi, vagy egy ismerősnek kellhet kölcsön, és akkor még mindig nagyon jó szolgálatot fog tenni. A mellény ugyanis alapból nem egy bonyolult szerkezet: gyakorlatilag egy felfújható zsák. Ha a mellény sehol nem ereszt, ha az inflátora működik, ha a leeresztő szerepekkel nincs baj, akkor évekig jó lesz a legegyszerűbb modell is. Időnként ki kell mosni, és ezekhez persze ólomövet használunk, de aki ezzel megbékél, egy ilyen faék egyszerűségű filléres mellénnyel is elboldogulhat. A másik lehetőség, hogy valaki vett egy új, jó mellényt, de nem jött be neki a cucc, a méret, vagy maga a búvárkodás. Ilyenkor jelentősen olcsóbban lehet venni valóban alig használt mellényt, ez egy megfontolandó alternatíva lehet.

A légzőautomata jelentőségét nem kell hangsúlyozni. A kicsit elvékonyodott ruhában maximum megborzongunk, egy nem túl jó uszonnyal többet lapátolunk, egy öreg mellény szelepe esetleg kicsit ereszthet, de a reduktornál nagyon nem jó a "kicsit hibás". Aki teheti, inkább vegyen újat, aki meg használtan nézelődik, kérje tapasztaltabb barát segítségét. Válasszon olyan típust, aminek megoldott a hazai szervizelése, és ha kicsit is bizonytalan az állapotában, vásárlás után azonnal vigye el szakszervizbe. Ez azért 15-20 ezres tétel, tehát itt is alapszabály, akkor érdemes vásárolni, ha a használt felszerelés ára nagyon nyomott. Vannak árulkodó jelek a használtságról, például a lekopott márkajelzések, vagy az olyan műszer, aminek a kijelzője alig olvasható a rengeteg karctól.

Egy jótanács. Ha hirdetnek egy felszerelést, és ott szerepel a gyártó illetve a modell pontos neve, könnyen rá lehet keresni a gyártó honlapján. Ha ott nincs az a modell, valószínűleg kifutott darabról van szó, tehát a "szinte új" kitétel eleve nem lehet igaz. Ilyenkor lehet még böngészni az interneten, tesztekből kiderülhet, mikor volt a kínálatban a cucc. (Persze vannak felszerelések amikből ugyanazon a néven több generáció is forgalomba került, a képek összevetése segíthet ilyenkor.) Ha netán még kapható az a felszerelés idehaza, akkor a dolgunk egyszerű, mert lehet látni az új árat, és ehhez viszonyítható a használté. Ez nagyjából el is dönti, van-e értelme gondolkodni benne, 25 százaléknál kisebb kedvezmény esetén én biztos nem foglalkoznék semmivel ami használt.

Az is előfordul időnként, hogy oktató vagy iskola árusítja ki használt felszereléseit. Bár ezeket többen használják, esetleg nem is vigyáztak rá annyira, egy magára valamit is adó oktató szervizeli és karbantartja a bérlős felszereléseit, tehát ha jó áron lát valaki ilyet, akkor el lehet rajta gondolkodni.

Ha valaki nagyon bizonytalan a választásban, akkor persze szívesen segítek is neki tanáccsal. Nem vagyok tévedhetetlen, de ezt-azt láttam már a búvárkodásból, és amit megtapasztaltam, azt szívesen meg is osztom.

És még egy megjegyzés a végére: mielőtt valaki fejest ugrana a használtpiacba, először nézzen szét a búvárboltokban, hátha pont olyan van kedvező akciós áron a kínálatban, amire neki épp szüksége van. ..

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Az Adria északtól délig

Nyár van, aktuális a téma, térjünk ki tehát részletesebben arra, hol érdemes víz alá menni az Adriai-tengerben.

Az alap az, nyáridőben bármennyire melegszik fel a felszín közelében a víz, Horvátországban augusztusban is némileg hűvösre kell számítani mélyebben. Lehet élvezni a búvárkodást, de fel kell rá készülni! Már írtam régebben is, de ezt én mindig, amikor csak lehet kihangsúlyozom: sál, sapka, kesztyű- azaz vastag neoprénruha, aláöltöző, csuklya, kesztyű több, mint ajánlott a merüléshez. A sznorizáshoz meg egy leégés ellen védő póló mindenképpen szükséges, de egy vékony rövid neoprénruha is jó szolgáltatot tehet.

Szintén az elején le kell szögezni, hogy az Adrián nagyon sok búvárbázist lehet találni, tehát elvileg bárhol foglalunk szállást, pár kilométeren belül lennie kell valakinek aki merüléseket szervez. Ám különbségek azért akadnak, ezekre igyekszek egy kicsit rávilágítani.

Kezdjük a virtuális túrát Szlovéniában: rövidke partszakasz, egy-két érdekesebb pont, kifejezett búvártúrát aligha terveznék Piranba vagy Portorozba. A déli szomszédságban az Isztria annál több figyelmet érdemel búvárszemmel, hiszen sok, igen híres roncs van ezen a környéken. Ám egyrészt mélyen vannak jellemzően, és 30 méter alá roncsot merülni az menjen, aki rendelkezik kellő rutinnal. A látás általában itt a legrosszabb a vízben, a kihajózások gyakran az egész napot igénybe veszik, és itt a legdrágább a búvárkodás. Roncsmániásoknak így is megérheti, másoknak talán szerencsébb Horvátország délebbi részeit megcélozni.

A Kvarner-öbölben van Krk sziget, ennek közelében sok jó merülőhely van, a bázisok némelyike a szomszédos Cres sziget mellé is szervez merülést, de vannak parti helyek, még roncs is, átlagos árakon. Gyakori az egész napos kihajózás, és nekünk szerencsés, hogy Krk és Punat városokban magyar búvárbázis is van, akik mindenben tudnak segíteni.

Ha a tengerparti úton autózunk délre, akkor szinte lépten-nyomon búvárbázist hirdető táblákat láthatunk, még magyarokat is találunk Senj közelében. Elvileg itt is lehet próbálkozni, de ezen a részen én inkább a szigeteken vagyok ismerős, elsősorban Pagon, valamint valamelyest Rabon. Előbbi északi részén, Stara Novalja faluban van talán a legpezsgőbb búvárélet, mert itt olyan közel vannak a legjobb merülőhelyek, hogy gyors csónakkal pár perc alatt elérhetők. Sokan szeretik ezt a fajta búvárkodást, mert csak rövid időre vannak távol a családtól. Itt már korrektek az árak, magyar búvárbázis is van a környéken.

Pag déli részével szemben a szárazföldön szintén van magyar búvárbázis Karlobagban, és aki ide tervezi a nyaralást, annak nem kell kompoznia. Sokan vannak úgy, hogy ennél délebbre nem mennek egy hosszú hétvége kedvéért, mert ahogy haladunk tovább Zadar majd Biograd felé, már hosszabb autózásokra kell számítani. Az említett Biograd mellett Pakostane, Murter és a többi környékbeli hely nem kevés bázisnak ad otthont, ahonnan általában egész napos hajós túrákat indítanak, igen gyakran a Kornati Nemzeti Parkba. Ez pedig jelentősen megdrágítja a merüléseket, cserébe elvileg némileg védettebb, gazdagabb élővilágú helyeken lehet merülni.

Sibenik már Dalmácia szívében van, innen délre általában melegebb a tengervíz, és nagyon sok a szép merülőhely is. Ebből a városból komppal érhető el Kaprije apró szigete, ahol honfitársaink szerveznek merülést. Rogoznica környékén is élénk a búvárélet, a szomszédos Razanjban magyar búvárbázis működik, és a legtöbb hely rövid hajózással elérhető. Nagyon szép városok vannak ezen a környéken, például Primosten vagy Trogir A Dél-Dalmáciában található szigetek közül híresek Brac, Korcula, Hvar szép falai, üregei, Vis sziget pedig Horvátország déli részének roncs-fellegvára: tucatnyi elsüllyedt hajó és repülő maradványa nyugszik itt a mélyben. 

A rövidke bosnyák partszakasz után folytatódik a horvát tengerpart, aminek itteni leghíresebb városa Dubrovnik. Természetesen errefelé is akad búvárbázis, a legtöbbször Cavtatot emlegetik jó kiindulópontként, de ez a rész azért már jó messze esik Magyarországtól, kevesebb honfitársunk jár erre.

Montenegróra is igaz ugyanez, hosszú autózás vár az ide igyekvőkre. A kis országnak számtalan megkapó hangulatú városkája van, nagyon szép tájakat lehet felfedezni a hegyekben, de érdekes módon a tengerparton rövid a szezon, csak a nyári csúcsszezonban működik az összes búvárbázis. Egy-két roncs mellett üregek vannak a víz alatt, a tapasztalataim szerint viszont az élővilág nem gazdagabb, mint Dalmáciában. 

Szóval hová érdemes menni ha valaki többet szeretne merülni? Szerintem a csúcssezonban az Isztria kifejezetten drága, inkább utószezonban céloznám be. Aki szeret hajózni, aki számára egy egész nap a tengeren kellemes kirándulás, az például Krk-ön vagy Biograd-Murter környékén aligha fog csalódni a lehetőségekben. Ha fontos az, hogy minél gyorsabb a tengerpartra érjünk, Krk az egyik leggyorsabban elérhető pont. Amennyiben hajlandóak vagyunk többet autózni a melegebb víz, és kicsit talán barátságosabb hangulatú falvak kedvéért, én Dalmácia felé venném az irányt, ahol nagyon szép a tengerpart és jók a merülések is.

Aki nem akar hajózni, annak szűkebb választékot kínálnak a bázisok: a nem tengerparti, egész napos hajóutakat szervezőknek igen gyakran nincs saját parti merülőhelye, tehát inkább közvetlen a víz partján levő bázisokat keressük, akik talán merültetnek a saját partszakaszon. Ám a bázisok túlnyomó többsége alapvetően hajós merüléseket ajánl a vendégeinek.

Hosszú hétvégét Splitnél délebbre biztos nem terveznék a hosszú utazási idő miatt, amin az autópályák rövidítenek ugyan, de ettől még rendesen kell nyomni a pedált. Aki a felszínen keresi a legtöbb látnivalót és csak egy-két merülésben gondolkodik, akkor például az isztrai városokkal jól jár, Pula, Rovinj, Porec és a többi település megér több napot is.

Aki családdal utazik, azoknak egy helyet kiemelni lehetetlen, mert a legtöbb részen tudják, a kisgyerekesek sekély, lassan mélyülő strandokat keresnek, ezért ma már szinte mindenhol lehet ilyet találni. Homokosból nincs túl sok, de én búvárszemmel ezeket nem is nagyon keresem, mert merülni, sznorizni itt felesleges, szóval ha valaki kifejezetten ezek iránt érdeklődik, akkor abban nem tudok segíteni...

Az mindenesetre látszik, az Adria igazán változatos nyaralási lehetőséget kínál mindenki számára, bátran lehet újabb és újabb helyeket felfedezni északtól délig, mert tényleg óriásiak a különbségek. Én azt javasolnám, ha valaki volt már az egyik részen, legközelebb fedezzen fel egy másik partszakaszt, új szigetet, és valószínűleg nem fog csalódni.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

3 Tovább

A búvártanfolyamok evolúciója

A cím kicsit becsapós. Az elején lelövöm a poént: a búvárképzés alapjai pont nem változtak túl sokat az eltelt évtizedek alatt, és ezt egy videóval szeretném bizonyítani.

Okoskodtam már a tanfolyamokról, arról, hogyan és miért érdemes elkezdeni ezt az egészet, de keveset írtam arról, tulajdonképpen mit is tanítanak meg az embernek. Az oktatók kenyerét most sem akarom elvenni, ezért inkább általánosságban térek ki a dolgokra.

Először is van egy elméleti alapozás. Ebben nyilván nincs semmi meglepő, a tanfolyam szóról úgyis mindenkinek egy osztályterem jut az eszébe, egy oktató, tankönyv meg hasonlók. A búvárkodásnál pont így van ez, beülnek az emberek egy terembe ahol egy megfelelő képesítéssel rendelkező búvároktató mesél a búvárkodásról. Vannak fizikai alapismeretek, amiket nem lehet kihagyni, aztán van élettan, tanulhat a búvárjelölt a tengerről, a tenger élőlényeiről, a veszélyekről és természetesen a felszerelésekről is.

Közbe kell szúrjam azt, hogy a kedvtelési búvárkodás elsőként igazán az Egyesült Államokban vált tömegessé. Ott alakult ki maga a búvárüzletág is, és a legtöbb képzési rendszer gyökerei is ott vannak. Ezzel nincs gond, a tengerentúlon mindig is ügyesek voltak a marketingben, és a tömör, kicsit szájbarágós, de minden lényegeset megtanító képzések kifejlesztésében. Ám ha a fenti elméleti anyagot megnézzük, beláthatjuk, alig lehet különbség a régi és az új tankönyvekben szereplő információkban, hiszen a fizikai törvények nem változtak, a búvárélettanról ismereteink bővültek, de döbbenetes változások szintén nem voltak, a tenger ugyanúgy hullámzik, ugyanolyan állatok élnek benne, és még az is stimmel, hogy ma is hagyományos uszonyt és maszkot, palackot és nyílt rendszerű légzőautomatát használ a többség.

Ezek után nyilván nem meglepő, hogy a víz alatti gyakorlatozás se más különösebben. A medencézés elsősorban nem az élvezetről szól: a lényege az, hogy biztonságos körülmények között lehessen gyakorolni a búvárkodás közben esetlegesen előforduló vészhelyzetek kezelését. Ebben sincs sok újdonság, például leverheti valaki a búvár maszkját, esetleg elfogyhat a levegő- régen is, ma is effélék fordulhatnak elő. Erre készülnek fel a mai búvárjelöltek, és erről szólt régen is a képzés.

Aki nem hiszi, járjon utána: ebben a filmben megnézhetjük, hogy népszerűsítették fél évszázada a képzett oktató által tartott búvártanfolyamokat. Megvolt az oka, miért születtek ilyen filmek, hiszen annak idején valószínűleg gyakran előfordult, hogy valaki vett magának búvárfelszerelést, elment merülni, de semmiféle képzettséggel nem rendelkezve az életét kockáztatta.

Ma már igazán szerencsének mondhatjuk magunkat, mert válogathatunk a rengeteg búvártanfolyam közül. A merülés nem bonyolult dolog, de pár alapszabályt be kell tartani, pár dologra fel kell készülni. A fenti videó illusztrálja, már a kezdet kezdetén ezekről az alapokról szólt sportbúvárok képzése, és az, hogy ma is ilyeneket tanulunk, jelzi, az élet is azt igazolta hogy szükség van ezekre a tanfolyamokra. Ha valakiben felmerül a gondolat, milyen jó lenne merülni, de meg kéne spórolni a tanulást, inkább hagyja a fenébe a búvárkodást. Aki ennyi időt és pénzt nem szán erre a hobbira, az valószínűleg igazán nem is akar merülni, és ezzel nincs is semmi probléma.

Hogy is fogalmaznak a filmben? "Yes, diving is for you. But before you dive, learn your limitations. Be sure to get certified diver training instruction." Azaz bárki merülhet- de mielőtt belekezdenél, tanuld meg a tudnivalókat egy tanfolyamon. Ma pont ugyanazt tudnám mondani mindenkinek, akit érdekel a víz alatti világ felfedezése...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Kamerával a mélyben

Felmerülnek időnként kérdések arról, hogy tudja megörökíteni egy lelkes amatőr a víz alatt látottakat, ezért úgy gondoltam, hasznos lehet egy kisokos a vízhatlan gépekről egy aránylag gyakorlott hobbifotós összegzésében.

Először egy szomorú tényt le kell szögezni: teljesen mindegy, milyen géppel merül alá a kezdő, az első próbálkozások eredménye szinte biztosan gyenge lesz. Ezen nem kell elkeseredni, más közegben mozgunk, más viszonyokhoz kell alkalmazkodni, és jó eséllyel még a gépet is alig ismerjük. Így aztán csodát nem szabad várni, de pár alap dologról azért mégis szót ejtenék- úgyis mindenki fotózni szeretne.

Először is arról kell beszélni, hogy a felszínen maszkban úszó sznorkelező, azaz légzőkészülék nélküli búvár csak lefele fotózhat, és értelemszerűen legalább 2-3 méterrel van a felszín alatt a látnivaló. Ha lebukik, csak másodpercei vannak a komponálásra és exponálásra, nincs ideje megvárni amíg a búvár megjelenése miatt megriadt halak újra közelebb jönnek, tehát csak emlékfotók születhetnek. Ha az úszó le sem bukik, a képeken leginkább távoli, kissé elmosódott és nagyon kékes jeleneteket lát majd, hiszen a vízben először a vörös szín tűnik el a mélységgel. Mit lehet ilyenkor fotózni mégis? Például a közelünkben úszó családtagról készíthetünk maszkos portrét, esetleg ha nagyon nagy szerencsénk van, és a felszín közelébe jön egy teknős vagy egy delfin, akkor még mázlival sikerülhet használható képünk. Egyébként én nem erőltetném túl a fotózást sznorkelezés közben, inkább ott helyben gyönyörködnék a látványban, mint hogy állandóan a kis kijelzőt bámuljam.

Aki teljesen kezdőként fizet be egy próbamerülésre, annak nem kell erőltetni a fotózást. A készülékes merülésben minden új, épp elég arra a rengeteg cuccra figyelni, tehát úgysem alkalmasak a körülmények arra, hogy a víz alatti fotózásban tapasztalatlan ember képes legyen jó képet csinálni. Gyakran van a bázisoknak saját fotósa, inkább vegyünk tőlük egy-két képet. De még a tanfolyamot végzett, kártyával rendelkező rutintalan búvároknak sem igazán kell fotózással foglalkozni, amíg a merülésben gyakorlottabbak nem lesznek. Bármelyik búvárfotós megmondja, a jó kép készítésének alapja a megbízható búvártudás. Aki nem tud lebegni, akinek még túl nagy a levegőfogyasztása, aki nem tájékozódik olyan jól a mélyben, annak nem kell fényképezőgépet a kezébe vennie. Gondoljunk bele, aki még kissé ügyetlenül mozog, pont azokat a korallokat rúgja meg, töri le, amikben egy perccel előtte még gyönyörködött. Egyetlen kép sem éri meg a környezetrombolást! Minden túrán van pár lelkes fotós, akik megosztják a képeiket a Facebook-on, tehát nem marad emlékfotó nélkül a kezdő sem.

Szóval már pár merülés van a hátunk mögött, és még mindig fotózni szeretnénk- akkor hogyan tovább? Néhol még lehet vásárolni az egyszer használatos filmes analóg gépeket, de bármilyen olcsónak látszanak, ezeket megvenni szinte mindig pénzkidobás. A kis keresőben komponálni szinte lehetetlen, nincs vaku a világításhoz, a képek elmosódottak lesznek és még az előhívásért is fizetni kell. Ráadásként csak pár méterig vízállóak. Felejtős. (Ugyanennyire nehézkes, és ma már nem különösebben ajánlható a többi analóg gép se, még ha nem is eldobhatóak hanem komolyabb készülékek. Eljárt felettük az idő, a polcon szépen mutatnak, de annyi kényelmetlenséggel jár a használatuk, hogy úgyis hamar lecseréli őket a búvárfotós.)

Vannak vízállónak mondott fényképezőgépek (pl. Olympus Tough sorozat). Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy általában 3-5-10 méterig vízhatlanok, készülékes merülés közben pedig könnyen mélyebbre csúszhatunk, ha pedig beáztatjuk a gépeket (és nem ezek a legolcsóbb kompaktok, pont a vízállóság miatt), a tengervíz azonnal tönkreteszi őket. Sznorkelezni jók, vagy arra, hogy a hajó fedélzetéről aggodalom nélkül fotózzunk akár felcsapó hullámok közt is, de merülni nem ideális ez a modell. 

A következő lépcsőfok az, amikor egy akár 40 méterig vízálló tokba zárjuk a fényképezőgépünket, amivel a kedvtelési búvár minden szokványos mélységben elboldogul. Most nem térek ki a drágább cserélhető objektíves gépszettekre, ahol az eleve drága géphez drága objektíveket, drága tokot, drága kiegészítőket és drága külső vakukat kell még vásárolni. Milliós nagyságrendről beszélünk! Lehet ilyennel kezdeni, ha az ember egyből minőséget akar, de ehhez úgyis kell egy profi segítsége, mert a rossz választás óriási anyagi bukás. Akit ilyen érdekel, menjen el egy búvárfotós tanfolyamra, ismerkedjen meg azokkal a hazai szakemberekkel, akik nem csak az oktatásban, de a választásban és beszerzésben is tudnak segíteni.

Az átlag búvárfotós inkább egy kompaktot tokoz be. Van egy alapszabály: előbb tokot választunk, és csak aztán gépet! Ugyanis nincs minden géptípushoz tok, tehát esetleg megvesszük a nekünk nagyon szimpatikus, szép kompaktunkat- és rájöhetünk, víz alatti nem fogjuk tudni használni. Van pár gyártó, aminek modelljeihez nagyon gyakran készítenek gyári búvártokot is, ilyen például az Olympus, a Panasonic vagy a Canon, először ezek közt érdemes szétnézni, emellett vannak tokgyártók mint az Ikelite, ami elég sokféle gyártó modelljeihez készít tokot.

A tok lehetőleg ne legyen túl nagy (az "általános" tokok túlméretezettebbek, a pici kompaktunkat jó nagy tokkal kell hurcolni), ez a gyári tokok többségére jellemző. A kezelőszervek legyenek kézreállók, és tudjunk rajta minden egyes funkciót a víz alatt is elérni. A tok tegye lehetővé a belső vaku használatát is, ha külső vakut nem akarunk venni az elején. A legnagyobb veszély az, hogy az O-gyűrű nem megfelelő kezelése miatt beázik a tok és tönkremegy a fényképezőgép. Legyen tehát ennek az ápolása egyértelmű, figyeljünk rá oda, de aki nagyon biztosra akar menni, az olyan kompaktot tokoz be, ami eleve vízálló pár méterig (van ilyen Olympus gép, amihez tokot is gyártanak).

Mi a fontos a választásnál? A felbontás nem annyira, hiszen ritkán osztunk meg 1 megapixelnél nagyobb képeket. Hogy 6 vagy 12 megapixelesből méretezzük át, szinte mindegy. Fontos az objektív látószöge: minél rövidebb a gyújtótávolság, annál nagyobb a látószög, így közelebb mehetünk a nagyobb témákhoz, és annál inkább képesek leszünk egy roncs nagyobb részletét lefotózni. De az is fontos, mennyire mehetünk közel az apró témákhoz, mennyi a makrózásnál a minimális távolság. Szerintem nagyon fontos az is, hogy legyenek manuális állítási lehetőségek (záridő, blende, fehéregyensúly, érzékenység, stb.) Eleinte mindenki valamelyik automata üzemmódot használja, de aztán hamar kiderülnek ennek korlátai- ha viszont manuális állítási lehetőség eleve nincs is, akkor a géppel egy idő után csak kínlódni fog a komolyabban fotózni vágyó amatőr.

Ezek után felmerül, érdemes-e használt gépet venni. Azt hiszem, jelentős árkedvezménnyel igen. Ha valaki 25-30 ezerért megcsíp egy pár éves korrekt kompaktot egy tokkal, még évekig használhatja. Az akku lehet éppen elöregedett, de külföldről nagyon sok géphez lehet utángyártott akkut vásárolni, vagy ami ceruzaelemmel működik, ahhoz vehetünk pár új tölthető elemet és kész. Persze az elektronika ne legyen hibás vagy a lencse sérült, de egyébként el lehet velük boldogulni. A felbontás esetleg kisebb, de mint írtam fentebb, ez nem annyira számít, és manuális állítási lehetősége ugyanúgy lehet egy régebbi gépnek- sőt. Tokozott kompakttal, belső vakuval leginkább közeli témákat lehet megörökíteni, tehát makrófotózáshoz, portrékhoz lehet jó egy ilyen gép, és erre már az évekkel ezelőtti modellek is bőven alkalmasak voltak- fontosabb a fotós ügyessége, mint a gép milyensége. Ami igazán különbséget tesz régi és új között, az az, hogy az újabb gépek többsége sokkal nagyobb felbontású és szebb videót készít- ha valakinek ez fontos, inkább ne a használt gépek közt nézelődjön. Másik kérdés, hogy felszíni használatra is kell-e gép, tehát mindent tudnia kell, vagy csak víz alá visszük időnként, mert akkor csak a speciális képességeire kell figyelni, odafenn meg használunk egy másik, arra alkalmasabb gépet.

A folytatásban kitérek rá, hogy is kellene elkezdeni fotózni, ha már megvan a gép.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (221),cápa (142),video (133),búvár (126),fotó (67),baleset (66),híresség (51),környezetvédelem (51),alapok (45),film (43),adria (41),egyiptom (36),barlang (34),szabadtüdős (33),utazás (30),felszerelés (27),retró (27),régész (26),történelem (26),delfin (26),egzotikus (26),magyar (22),sellő (20),teknős (19),munka (19),bálna (19),édesvíz (17),usa (17),videó (15),tanfolyam (14),karib (14),bánya (12),Cápa (12),üzlet (12),kutatás (12),mélytenger (11),polip (10),ausztrália (9),támadás (9),kincs (9),fóka (9),doku (9),manta (9),medence (8),szobor (7),sport (7),szemét (7),tengeralattjáró (7),szafari2014 (7),málta (6),ciprus (6),rekord (6),tél (6),Bali (6),verseny (6),rák (6),cousteau (6),humor (6),szafari18 (6),tudomány (5),florida (5),ausztria (5),ázsia (5),csikóhal (5),rája (5),tintahal (4),hidegvíz (4),szafari2016 (4),múzeum (4),repülő (4),mexikó (4),olaszország (4),jordánia (3),Egyiptom (3),víz alatti (3),orosz (3),skandinávia (3),találkozás (3),karácsony (3),krokodil (2),könyezetvédelem (2),spanyolország (2),hal (2),görög (2),muréna (2),európa (2),csiga (2),magyarország (2),medúza (2),éjszaka (2),bali (1),horvátország (1),bomba (1),balti (1),Florida (1),celeb (1),repülőgép (1),feketetenger (1),hollandia (1),írország (1),egyesült királyság (1),izland (1),könyv (1),bulgária (1),románia (1),korall (1),dubaj (1),Búvár (1),thaifold (1),görögország (1),technológia (1),szörny (1),tenger (1),uk (1),norvégia (1)

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog