Rozsdazátony

Jól illusztrálja a tenger ostromának erejét egy Vörös-tengeren megfeneklett hajó története.

Azok, akik az egyiptomi Sharm el-Sheik nyaralóhelyre utaznak, akár a partról is láthatják a Louilla nevű hajó roncsát. A Gordon Reefen megakadt hajótest gyakorlatilag acélzátonnyá vált, mozdítatlanul hever az igazi korallzátony tetején. A búvárok körében jól ismert a Gordon Reef, ami a felszín alatt pompás élővilágáról ismert, míg odafenn a rozsdásodó maradvány fémjelzi.

Természetesen az egykori teherhajó története nem úgy indult, hogy sok évnyi hűséges szolgálat után egy zátony tetején köt ki. 1952-ben bocsátották vízre Svédországban, Antonina néven. A korszerűnek számító, 107 méteres hajó 14,5 fél csomós sebességre volt képes. 1965-ben adták el, onnantól keletnémet zászló alatt hajózott és át is nevezték. Új gazdái a romantikusan hangzó Zschopau nevet választották neki.

Ám milyen a hajósors, 1978-ben újból gazdát cserélt, és a Blue Mediterranean Shipping Company emberei a Louilla nevet pingálták rá. Ám több névváltozásra már nem volt módja, mert 1981. szeptember 29-én a Tiran-szorosban zátonyra futott. Aqabából tartott Szuezbe, amikor a baleset bekövetkezett, és a legénység minden erőfeszítése ellenére sem sikerült levontatni a Gordon Reefről. 

Akkor még szinte teljesen épnek tűnt a hajótest, de a látszat csalt, mozdíthatatlan és menthetetlen volt a Louilla. Talán a zátony védelme miatt nem darabolták fel a helyszínen, így szépen lassan elkezdett megkopni a festése, ahogy a tenger hullámai ostromolták.

Aztán fokozatosan megindult a korrodálás. Először a vízben levő részek rozsdásodtak, egyre nagyobb lyukak tátongtak a hajó testén, majd darabok szakadtak le. 

Hamarosan elkezdett megrogyni a hajótest, és ugyan pár része felismerhető még három évtized elteltével is a Louillának, tapasztalatlan szem már nem tudja megállapítani, hogyan festett ez a hajó fénykorában.

A Vörös-tengernek ezen a részén búvárkodók persze egészen közelről megnézhetnék a roncsot, de valljuk be, többnyire a felszín alatt nyugvó maradványok érdekelnek, ahol merülni is lehet. Ez inkább csak a mementója annak, hogyan pusztul el a tengeren egy büszke acélhajó, amiből fokozatosan lesz rozsdazátony, amíg végképp el nem tűnik a hullámok mélyén.

Az idén erre járva jött egyik barátunk ötlete, ugyan adjunk esélyt ennek a hajónak, hátha jó fotótéma lehet. Hiába van jelentős része a felszínen, a víz alatt is vannak még részei, tehát a búvárfotósok vízhatlan tokba zárták kameráikat, és a sekély vízben sétálva próbálták megörökíteni a roncsot. 

Tökölyi Csaba barátomat kértem meg, hogy küldjön át pár képet azok közül, amiket ezen a napon készített. A Louilla talán még drámaibban fest ezeken a képeken, ahol látszik, hogy fekszík a zátonyon, és bizony még a víz alatt is ott rozsdásodnak bizonyos részei. Meglepő, de a masszív lánc, hiába van a tenger mélyén három évtizede, még kiválóan látszik, miközben a hajó oldalfalai lassan teljesen eltűnnek. Nagy kérdés, hogy az erősen megdőlt felépítmény és a híd meddig marad meg így. Szerintem egy-két éven belül beleborulhat a vízbe- egyenesen a korallzátonyra.

Nem tudom, mikor fog végleg összeomlani a Louilla, nem vagyok a téma szakértője. Noha egy ideig biztosan láthatják még az erre járók, de előbb-utóbb úgyis az eltűnés lesz a sorsa. A tenger türelmesen végzi munkáját, és semmi nem sietteti: úgyis a víz az erősebb, bármennyire masszívra épít valamit az ember.

A víz alatti sorozat további fotóihoz klikk: Tökölyi Csaba (http://outlet.csabatokolyi.com/)

0 Tovább

Egy ritkán merült egyiptomi roncs

Meglepő, de még a Vörös-tenger egyiptomi szakaszán is akadnak könnyen elérhető, mégis alig ismert roncsok. Egyszerűen vannak tipikus útvonalak tipikus merülőhelyekkel, és amik ezekbe nem férnek bele, mintha nem is léteznének.

Jó példa erre az SS Turkia nevű hajó maradványa. A hajót 1910-ben bocsátották vízre Angliában, és Livorno néven állították szolgálatba. A 91 méter hosszú teherszállító többek között az Adrián is gyakori vendég volt, Trieszt kikötőjében megfordult, így aztán mondhatjuk, a magyar búvárokat ebből a szempontból is érdekelhetné, hiszen gyakran járt a "szomszédban". Később aztán gazdát cserélt, görögök birtokába került, ekkor kapta a Turkia nevet.

1941 májusában New Yorkból indult el utolsó útjára, Pireusz felé. Ám a kormányzat által megrendelt robbanóanyagok, gumiabroncsok, járművek és fegyverek soha nem értek el Görögországba. Felmerülhet a kérdés, mit keresett a Vörös-tengeren a hajó, hiszen a legrövidebb út a Földközi-tengeren át vezetett volna- nos, a háború már javában dúlt Európában, és a Gibraltári-szoros lezárása miatt Afrika megkerülésével a Szuezi-csatornán át kellett volna eljutnia úti céljáig.

Az elsüllyedéséhez viszont a háborúnak nem volt köze: a beszámolók szerint május közepén tűz ütött ki a raktérben, és a legénység a sorsára hagyta a Turkiát. A szállított robbanószerek pedig a tenger fenekére juttatták a hajót, ami sekély vízben, gyakorlatilag egyben maradva nyugodott háborítatlanul évtizedekig.

Egy angol búvár, Peter Collings volt az, aki ráakadt a roncsra 2006-ban. Ő azt tűzte ki célként, hogy az egyiptomi vizekben nyugvó, de még meg nem talált hajók maradványaiból mind többet felkutasson, és amikor olvasott a Turkia sorsáról, egyből nekilátott az informálódásnak. A Szuezi-öböl északi részére még véletlenül sem kalandoznak el a búvárhajók, így igényelt némi szervezést az expedíció. A helyben dolgozó halászok, akik általában számon tartják, hol akad el a mélyben a hálójuk, tippet tudtak adni, merre érdemes keresni, és a búvárok sikerrel is jártak.

A hajó merülése egyszerű, mert a legmélyebb pontja is csak 24 méteres mélységben van, de már 10 méteren elérhető a felső része. Hatalmas halrajok élnek körülötte, sok lágykorall nő rajta, a raktérben máig ott vannak a szállított dolgok, be lehet úszni a nagy terekbe, és az áramlás sem jellemző- szóval szinte minden együtt van ahhoz, hogy népszerű merülőhely legyen. Bár a látótávolság a Szuezi-öbölben gyengébb, mint délebbre, azért még ez is elfogadható lenne.

A probléma az, hogy ez a pont már tényleg kiesik a szafarihajók útvonalából. Ráadásul igen forgalmas hajózási útvonal van a közelben, nem sokan vállalják azokat a nehézségeket és a hosszú hajóutat, ami az eléréséhez szükséges. Így aztán valószínűleg a jövőben is csak az Egyiptomban merülő búvárok töredéke nézheti meg saját szemével a Turkia maradványait. A többieknek maradnak a képek és a videók...

0 Tovább

Minden jó, ha delfin a vége

Egész héten át az egyiptomi búvár szafari eseményeiről tudósítottam, nyilván többnyire a pozitív dolgokra koncentrálva. Nem titok senki előtt, hogy egy hosszabb utazásnak mindig lehetnek árnyoldalai, de a lényeg a végső mérleg.

Ezen a héten viszont tényleg minden jól sikerült. Jókat merültünk, szépeket láttunk, kegyes volt hozzánk az időjárás, jó volt a hajó és a kaja... De az ember mindig telhetetlen. Egyszerűen vártunk még valami slusszpoént a túra végére.

Adtunk egy esélyt egy Shaab El Erg nevű helynek. Az angol neve többet mond: Dolphin House. Itt él egy delfincsapat, de azért kell szerencse hozzá, hogy még is mutassák magukat nekünk. Pedig ha nem jönnek, a hely nagy-nagy csalódás, mert halott, leharcolt korallok vannak mindenütt. 40 percen át unatkoztunk a víz alatt, mígnem felbukkantak a delfinek és pár percen át velünk is maradtak.

Ilyenkor aztán persze mindenki boldog, nagy élménnyel zártuk a merüléseket. De még másnap is ott voltunk a zátonynál, és bíztunk benne, pár percet talán úszhatunk a delfinekkel. Ebből aztán az lett, hogy egy órán át sznoriztunk velük, folyamatosan ott köröztek, néha tőlünk karnyújtásnyira úsztak a felszínre. Mi megnéztük őket, ők pedig minket.

Mit is mondhatnék? Kell-e bármit? Fantasztikus hét volt, és most már biztos, az év egyik legjobb döntése volt Egyiptomba jönni. Nem ez volt az utolsó vörös-tengeri szafarink, ebben biztos vagyok...

0 Tovább

A Thistlegorm vonzásában

Egy igazi roncslegendát is merülhettünk a héten. A Thistlegorm már Cousteau első híres filmjében, A csend világában is komoly szerepet kap, és azóta is megmozgatja a búvárok fantáziáját.

Az 1941-ben elsüllyesztett angol szállítóhajó rakománya számtalan víz alatti fotón bukkan fel. A motorok, teherautók, vasúti kocsik, tankok, no meg a rengeteg fegyver és lövedék még ma is a mélyben nyugszik és roppant látványossá teszik a merüléseket. A raktér ráadásul könnyen elérhető és a roncs sincs túl mélyen. A magányosan álló hajó körül megannyi hal is el, nem csak rozsdás vasakat látunk odalent.

Akkor nincs is itt semmi gond a búvárkodással, gondolhatnánk. De a helyzet ennél kissé bonyolultabb. A Thistlegorm a nyílt vízben nyugszik, semmi nem fogja fel az erős tengeri áramlatokat. Emiatt gyakran csak kötél mellett lehet le- és felmenni. A mélyben is oda kell figyelni rá, honnan jön a víz, és persze vigyázni kell a belső terekben, ne akarjon el a búvár. Ha a szél felkorbácsolja a hullámokat, akkor a hosszú hajóút éppen úgy rázós lesz, mint a merülés utáni kimászás. Ráadásul a népszerűsége miatt szinte biztosan lesz még itt pár másik hajó.

Ám minden nehézség ellenére megéri a merülés. Ritka az a búvár, aki nem élvezi ezt a kalandot, mert a maradványok, a rakomány, az élővilág mind-mind izgalmas. És mindenből hasznot lehet húzni: sok búvár jött szembe, mindnél volt lámpa, így aztán fényárban úsztak a rakterek, lelkesen fotózhattam. Előre tudtuk, hogy a Thistlegorm túránk egyik csúcspontja lesz, és nem is kellett csalódnunk.

0 Tovább

A tenger nem válogat

Tegnap reggel a Ras Mohammed nemzeti parkban merültünk. Van itt egy pár igen híres hely, egyikük a Jolanda nevű hajó roncsa. 

A maradványok jelentős része már lecsúszott a meredeken zuhanó falon. Ám a hajóról elnevezett zátonyon még akadnak dolgok, így a Jolanda rakományának egy része is: szanitereket szállított. 

A tenger pedig kicsit sem válogatós, benépesítette a vécécsészéket is. Fura kontraszt egy ilyen színes, látványos zátonyon a porcelánon megtelepedő korallokat- bár meglátásom szerint a roncs fém testét jobban kedvelik. 

Még egy merülést terveztünk itt, ami viszont igazán akciódúsra sikeredett. Egy helyen felbukkant egy titán íjhal. Ez a gyors, erős hal roppant agresszíven védi ivadékait, bárkinek nekitámad, aki közelít. Na ez a példány mindenkit megkergetett, aki csak a környéken járt. Nekem az uszonyomba harapott, azt ráncigálta, másoknak direkt az arcába úszott. Csak úgy tepertünk előle... 

Aztán kicsivel odébb két hatalmas tüskés ráját fedeztünk fel. Amikor közelebb értünk, elegánsan odébb tempóztak. Aztán váratlanul elkezdte őket támadni két méretes tüskés makréla. A ráják gyorsan el is menekültek, én meg csak lestem, sose láttam hasonlót. 

Szóval nem kizárólag békés élmény a búvárkodás, hanem igazi full HD, szuper 3D természetfilm, aminek soha nincs ismétlése... 

0 Tovább

Nyár, Egyiptom, búvárkodás

A szafari félidejében vagyunk, most már eltöprenghetek rajta, mi újság a Vörös-tengeren.

Manapság utazás előtt mind olyanok vagyunk mint az óvatos ember, aki még a hideg levest is megfújja. Túl sok rossz hír jut el hozzánk, gyengül a forint, tartunk a repüléstől és így tovább. Pedig utazni jó, utazni szeretünk, ezért aztán egy idő után felretesszük az aggodalmakat. 

A tavaly nyári egyiptomi tüntetések barátaim útjának tettek keresztbe. Valljuk be, máshogy tervez az ember, ha az út amire hónapokon át készül, egyik pillanatról a másikra meghiúsul. Bár nem voltam érintett, mégis elgondolkodtató volt az ügy. Ráadásul az ország is kezd megdrágulni, de... A Vörös-tenger az egyik legnagyobb kedvenc, nem olyan könnyen mondunk le róla.

Így aztán most is összejött a régi csapat, és belevágtunk a szervezésbe. Az esetleges drágulás nem tett boldogabbá, de összegezve Egyiptom még így is olcsóbb trópusi tengeri úti cél mint bármi más. Ez a realitás... A forint gyengesége pedig minden mást is megdrágított.  Csodák nincsenek, a búvárkodás nem olcsó kedvtelés. 

Még tucatnyi  egyiptomi út tapasztalatával felvértezve is tud apróbb meglepetésekkel szolgálni az ország. A belépéskor a határőr olyan bélyegző hiányát kérte számon, amit mi nem is kaphattunk, aztán mégis átengedtek. Sose fogom megérteni a helyi bürokráciát, de szerencsére nem is találkoztunk ezzel a későbbiekben. 

A hajót szerencsére már jól ismerjük, nem először utazunk a Cassiopeia fedélzetén. Most sem csalódtunk, de a kihajózás után már elsősorban az érdekelt,, mi vár ránk a víz alatt.

Bármennyire jól ismerjük a Vörös-tengert, amikor először beugrunk a 28 fokos vízbe, és feltűnik a korallzátony, máris eszünkbe sem jut, hogy ne tudna új élményeket adni. Három búvárkodással töltött nap után bátran mondhatom, élvezzük az felszín alatti órákat. Színes korallok és sok-sok hal várt ránk, delfinek bukkantak fel, teknősöket láttunk, polipokat, rákokat, murénákat figyelhettünk meg karnyújtásnyi távolságból. Merültünk nappal és éjszaka, sekély helyeken és aramlásos falaknál, korallzátonyoknál és roncsokban. Unatkoznunk pedig nem kellett. És még két izgalmas nap vár ránk!... 

Mit is mondhatnék? Bármi is jön, Egyiptom már nem okozott csalódás, legalábbis búvár szemmel. Aztán lehet ez még jobb is, csak legyen még egy kis szerencsénk... És oly távolinak, alaptalannak tűnik most a hezitálás, mint kis hazánk maga a viharos,  monszunesős nyárral. Otthon is történhet váratlan, és delfinekkel biztos nem futunk össze... 

0 Tovább

Egy teknős reggelije

A hajnali merülésre való felkelés mindig nehéz ügy. Reggel hatkor ébresztenek a hajón,  olyan gyakran fordul meg a fejemben, maradhatnék az ágyban is. De aztán általában erőt veszek magamon, mert a reggeli időpont ideális a legszebb nyílt tengeri zátonyokhoz. 

Ma hajnalban a Jackson Reef volt a célpont, ami színes élővilágú hely, gyakran felbukkanó teknősökkel. Ez persze csak esély,  sose tudhatjuk, mit találunk. Ám ezúttal szerencsénk volt,  egy koralltömb alatt ott tanyázott egy termetes teknős. 

Az ilyen idős, 60-70 centis példányok már nem túlságosan ijedősek. Ez is békésen ette a lágykorallokat, míg mi perceken át néztük őkelmét. Mindig letépett egy nagyobb darabot a korallból, és komótosan rágcsálta. Nyugodtan lehetett fotózni hosszú időn át,  mert ezt a veterán teknőst már nem zavarták a búvárok. Bizonyára tudja jól, a kalimpáló, buborékeregető, villogtató lények nem bírják túl sokáig a víz alatt. 

És valóban, a levegő korlátozott mennyiségben állt a rendelkezésünkre, hamarosan vissza is tértünk a hajóra. Ott pedig már várt a reggeli- bevallom, amikor láttam enni a teknőst, már a mélyben éreztem, éhes vagyok. De ilyen élmény után még a reggeli is jobban esett... 

0 Tovább

Éjszaka a Vörös-tenger mélyén

Lehorgonyoztunk egy csendes öbölben, ahol a hely alkalmasnak látszott éjszakai merülésre is. Általában védett, nem túl mély helyeket választunk, ahol egy kis eltévedés esetén sincs nagy baj.

A hajónk alatt volt egy kis roncs, az a fajta, ami nem túlságosan nagy és egyáltalán nem jelentős, még a nevét sem tudja senki. Manapság már alig ismerhető fel az egykori hajó, olyan szinten szét van esve. De a tenger számára a felszíni dicsőség mit sem számít. Az már csak a múlt, a jelen viszont arról szól, mennyi minden telepedett meg a maradványokon.

Először délutáni órákban mentünk vízbe, akkor sem volt rossz, de tudtuk, éjszaka egy kicsit minden más lesz. A korallokban élő aprócska rákok például az éjszakai órákban sokkal jobban megfigyelhetők. Rózsaszín és piros kis jószágok ezek, amelyek izegnek-mozognak, ahogy megvilágítjuk őket. A tűzhalak is aktívabbá válnak, de ami a legszebb, az a roncs fölött felbukkanó hatalmas halraj, ami elnyúló, élő szalagként lebeg a sötét vízben. A színük csak akkor látható, amikor rájuk világítunk. Mivel tudtam, ilyen fényviszonyok közt kár is próbálkozni, csak a szememmel követtem őket.

Éjszaka egyszerű a búvár dolga: ha valahol egy percek óta vakuval villogtató fotóst lát, ott biztos van valami. Egyikük apró murenát talált, megnéztük, aztán pár méterrel odébb, a roncs közepén felbukkant a "nagypapa", egy hatalmas, sötét színű példány. Bár a lámpa erős volt, csak a fejét tudtam megvilágítani. Karnyújtásnyira aztán egy krokodilhalat vettünk észre, aki mellett óriási kőhal hasalt. Épp készültem fotózni, amikor elúszott egy búvárcsapat mellettünk. A sok érdekes dologra rá se néztek, viszont roppant alaposan felkavarták a homokot, így aztán már mi se láttunk semmit. Ilyenkor mindig átfut az agyamon, korallmező felett is olyan óvatlanok?

Ám odalent hosszan bosszankodni felesleges, ezer érdekesség vár még. A fénykévék egy-egy koralltömböt világítanak meg, ám a lámpát fogó búvár alig látszik. Egészen más így, ebben a sejtelmes derengésben látni a zátony egy kis darabját. Úszunk egyik fénykörtől a másikig, hol ezt, hol azt látunk. A merülés végén eszembe jutnak a délutáni delfinek. Valaki azt mondta, milyen jó lenne, ha éjszaka jönnének, míg a víz alatt vagyunk. Ebben a sötétben viszont elsőre biztos pokolian ijesztő lenne egy csapatnyi hatalmas állat, ahogy villámgyorsan elénk úsznak a semmiből.

Bármennyire szeretjük őket, azért kihagynám az élményt. A víz nappal se a mi közegünk, éjszaka pedig főleg nem az. Pont eléggé kalandos az éjszakai búvárkodás nélkülük is, ők pedig jöjjenek csak nappal, ha meg akarnak örvendeztetni minket...

0 Tovább

Az első delfin

Vasárnap óta Egyiptomban vagyunk, egy hétig szafarizunk a tengeren. A víz ilyenkor 27-28 fokos, és ha szerencsénk van, sokmindent láthatunk. Mi valószínűleg mázlisták vagyunk, mert már az első napokban volt mit megcsodálni. 

A sok színes korallhoz is hozzá lehet szokni, az ember egy idő után már valami nagyra vágyik. És aztán felbukkant egy polip, pár muréna, nagy skorpióhal, szóval az első két merülés is jól telt. Naplemente előtt pedig beúszott pár delfin az öbölbe. A hajónktól 5-10 méterre mentek el, mi megnéztük őket, ők minket... Jó kis kedvcsináló volt az éjszakai merülés előtt. 

0 Tovább

A tenger ajándéka

A váratlan meglepetések miatt (is) szeretjük a búvárkodást: például ha felbukkan egy csapat delfin...

Amikor merülni megyünk, bárhová a világban, vannak bizonyos jó előre eltervezett dolgok. Nem árt tisztában lenni az alapvető viszonyokkal (hány fokos épp akkor a víz, jellemzően szelesebb vagy esősebb-e az évszak), no meg tájékozódunk a legjobb helyekről. Hiába nem voltam még sose egy-egy helyen, amikor a repülőre szállok az indulás napján, már tisztában vagyok vele, vannak-e szép zátonyok, melyikek a leghíresebb roncsok, várható-e valamilyen különleges élőlény.

Bármilyen meglepő, tényleg létezik olyan, hogy bizonyos hónapokban bizonyos helyeken bizonyos állatok nagyobb eséllyel fordulnak elő, máskor viszont gyakorlatilag teljesen esélytelen ezekkel találkozni. Ám meglehet, hogy ami az egyik élőlény szempontjából nem szerencsés szezon, más állatoknál pont jó.

Ám titkon mind abban reménykedünk, hogy mázlink lesz, és pont mi leszünk azok, akik teljesen váratlanul valami szuper élménybe futunk bele. Nekem is volt ilyenben részem, és bevallom, ezekre a merülésekre évek múltán is jól emlékszem. Kicsit erről is szól a búvárkodás: néha nem pont azt kapjuk, amit vártunk, néha viszont jóval többet is.

Görög ismerőseim, akik odahaza gyakran és sokat merülnek, Egyiptomba utaztak mostanában. Általam jól ismert helyeken búvárkodtak, a Giannis D nevű hajó roncsánál én is többször jártam már. Szép nagy vasdarab, de nem túl régen süllyedt el, tehát viszonylag egyben van, viszont kevésbé nőtték be a korallok. Általában jókat szoktunk itt merülni, van pár tipikus fotótéma is.

Ők is jól érezték magukat, és kis csónakjukon épp a nagy hajóhoz tartottak, amin a hét folyamán laktak. Ám egyszer csak a csónakot kormányzó egyiptomi szólt nekik, felbukkant előttük egy delfincsapat, és ha szeretnének velük úszni, ugorjanak be a vízbe csak úgy maszkkal, légzőcsővel. A delfinek pedig ott maradtak velük, a búvárok jól megnézhették őket- a kíváncsi delfinek pedig a vízbe merészkedő embereket. Lehet, nekik éppen olyan kellemes, emlékezetes percek voltak?...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog