Víz alatt találtak egy izgalmas leletet izraeli régészek.

Amikor a közelmúltban Izraelben jártam és búvárkodtam, eszembe jutott, érdekes lehet a földközi-tengeri partszakasz is, ahol ókori romok vannak. Meglepő, de az intenzív kutatás és a sok merülés ellenére még mostanában is fedeznek fel nagy leleteket.

A szó szoros értelmében nagy leletekről beszélünk: egy vihar fedett fel egy feliratozott követ Tel Dor közelében, alig másfél méteres mélységben. A kőtömb 85 centiméteres, meglehetősen nehéz darab, hiszen 600 kiló tömegű, és hogy ne takarja be az üledék újból, a búvárrégészek a kiemelése mellett döntöttek.

A tisztítás után fordították le a római eredetű feliratot, ami Júdea múltjába enged egy kis bepillantást. A történelmi Júdea régiót meghódító rómaiak kormányzókat neveztek ki a tartomány élére, és a felirat szerint Gargilius Antiquus volt ebben az időben a római kormányzó. A felirat jelentőségének megértéséhez jó viszonyítási alap, hogy eddig csak egy júdeai kormányzó nevével találkoztak feliratokon: 1961-ben Pontius Pilatus időszakából származó követ találtak. A kőtömb talán egy szobor talapzata lehetett, ami magát a kormányzót ábrázolhatta.

Gargilius Antiquus a Bar Kohba-felkelés előtt lehetett Júdea kormányzója. A zsidók három éven át tartó harcát 135-ben verték le, A provincíák rendszerét újjászervezték, ekkor született meg Syria Palaestina tartomány, Júdea és Galilea összevonásával. Mivel Júdea neve igen ritkán jelenik meg a római kori feliratokon, ezért lettek izgatottak a régészek a lelet láttán. Az, hogy Antiquus neve fennmaradt, azt jelezheti, jelentős személyiség volt akkoriban.

Nagy szerencse, hogy a kő egyáltalán fennmaradt, nem építették be, nem semmisítették meg, nem vésték le róla a nevet- és a tenger mélyén sem sérült meg vagy szakadt darabokra. A leletet közelmúltban a Haifai Egyetem könyvtárában mutatták be, és a régészek tovább kutathatnak Tel Dor közelében a tenger mélyén, hátha rejtőzik még az üledék alatt pár izgalmas dolog.