Az Ontario-tó mélyén talán régi hajómaradvány remek képet ad a korszak hajózásáról.

A Nagy tavakban eddig felfedezett roncsok közül a második legöregebb a Washington nevű vitorlásé, ami több, mint két évszázada süllyedt el. A kanadai tulajdonban levő hajót Oswego közelében fedezték fel a roncsvadászok, akik távirányítású eszközzel készítettek felvételeket a mélyben nyugvó hajóról.

A kiváló állapotú roncsból egyértelműen sikerült megállapítani, pontosan melyik hajóról van szó. A Washington 1798-ban épült az Erie-tónál, Pennsylvania államban. Utasokat és árukat szállított, majd kanadai kereskedőknek adták el, akik 1802-ben átszállították az Ontario-tóra. 

Az 53 láb, azaz nagyjából 16 méter hosszú, szlup vitorlázatú hajó 1803 novemberében áruval megrakodva indult Kingstonból Niagarába, ám egy heves vihar a tenger fenekére küldte. A fedélzeten tartózkodó öt ember egyike sem élte túl a katasztrófát. A korabeli feljegyzések szerint a hajó néhány alkatrészét és ezt-azt a rakományból másnap találták meg Oswego partszakaszán. 

Ez a hajótípus igazi ritkaság, mert az egyárbócos vitorlásokat gyorsan felváltották a nagyobb hajók. Ráadásul azért is érdekes, mert kereskedelmi hajóból nem találtak még ilyen régit. A korabeli hajókról nem nagyon maradtak fenn tervrajzok, ám a Washington olyan állapotban van, hogy nagyon sokat megtudhatnak a régészek a 18. század végének hajóépítéséről, kereskedelméről. (Csak érdekességként szúrom be, a hajó elsüllyedésekor épp I. Ferenc uralkodott magyar királyként...)

Érdekesség, hogy a tavakban megtalált legöregebb roncs a HMS Ontario, ami 1798-ban süllyedt el, és ennek 2008-as felfedezésekor is közreműködött a mostani csapat egyik tagja, Jim Kennard.