Elképesztő videó készült az álomsziget közelében.

A Balira utazók körében gyakran felmerülő kérdés, mennyire szemetes a híres, sok turistát vonzó sziget. Van, aki szerint nagyon, van, aki szerint nem annyira. A helyzet az, hogy időnként igaza lehet mind a két félnek: napról napra változhat, az eső és a tengeri áramlatok függvényében, hogy mennyi hulladék kerül az emberek szeme elé.

Én láttam a sziget szemetes arcát is. Ami egyáltalán nem vonzó: műanyag hulladék mindenfelé, a begyűjtés és kezelés nem igazán működik. De ebben nincs semmi csoda, hiszen a sziget rettentően zsúfolt, több millió ember él egy aránylag kis területen, és ehhez társul a sok idelátogató. A turizmus ugyanis nagyon csúcsra van járatva. 

Igen, mi utazók is felelősek vagyunk a rengeteg szemét termeléséért, hiszen palackozott vizet iszunk, sok csipszet, csokit eszünk, pedig gyümölcsöt is választhatnánk, amit nem kell becsomagolni. Persze mondhatnánk azt, Balira nem utazunk, de a sziget tényleg gyönyörű, a merülés fantasztikus, tehát megyünk.

És így készülhetnek a szeméttengerről videók, képek, amik elgondolkodtatnak. Nem csak minket, akik legközelebb talán igyekszünk okosabban kezelni a szemetet, hanem a helyieket is, akik rájöhetnek, hogy a szemetes tenger nem vonzza, hanem taszítja a pénzes turistákat. A Manta Point például az egyik leghíresebb hely, minden nap több tucat búvár jár ki ide, de aki belecsobban ebbe a szeméttengerbe, a mantáktól függetlenül is vegyes benyomásokat szerez.

Hiszek benne, hogy lesz ennek megoldása. Kell, hogy legyen! Jó tudni, hogy a le nem bomló, de folyamatosan egyre jobban felaprózódó műanyag hulladékot végül elfogyasztják a hatalmas manták és a kisebb halak is- és ha utóbbiak a tányérunkra kerülnek, akkor mi is. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor sem törődünk azzal, hogy a mennyi szemetet öntünk a tengerbe?

És mindenki elhiheti, a hulladék ott van akkor is, amikor éppen a szerencsés tengeráramlatok miatt nincs a szemünk előtt. Önbecsapás azt hinni, hogy ez a probléma nem létezik- nagyon is égető kérdés! Csak közösen tehetünk ellene- ha legközelebb legyintünk egy eldobott műanyag csomagolásra, jusson eszünkbe ez a videó, és az, hova fog az végül kerülni.