A kamikaze, azaz isteni szél kifejezést sokan ismerik, a második világháborúban öngyilkos bevetéseket végrehajtó japán pilóták támadásait nevezték így. Ám maga a szó sokkal korábbi eredetű: a történet a 13. század végére nyúlik vissza. Régészek pedig talán pont ennek az eseménynek az emlékeire bukkantak a tenger mélyén.

A Kubiláj kán vezette mongol csapatok két alkalommal is kísérletet tettek Japán meghódítására, 1274-ben illetve 1281-ben. A második alkalommal állítólag döbbenetes nagyságú flottával keltek útra a mongolok, több, mint négyezer hajóval szállították a partra szálló hadsereget Kjúsú szigetre. Ha hinni lehet a korabeli feljegyzéseknek, a történelemben kevés ehhez hasonlítható invázió volt.

Ám a mongol flottát mind a két alkalommal óriási erejű tengeri vihar, tájfun semmisítettte meg, és ezt nevezték el a japánok isteni szélnek- azaz kamikazénak. A történészek szerint nem csak a viharok tehetők felelőssé a hódító hadjárat sikertelenségéért, de az biztos, hogy a természet erői is szerepet játszottak a japán történelem egyik legfontosabb epizódjának végső kimenetelében.

A régészek október elején jelentették be, hogy Takasima sziget közelében jó eséllyel a mongol flotta egyik hajójának maradványát fedezték fel, ami hét évszázada a mélyben nyugszik. A lelőhelyről már több tárgyat a felszínre hoztak, ami alátámasztja a sejtésüket. A roncsot szonárral találták meg, és mivel alig 14 méteres mélységben található, a búvárok is le tudtak hozzá merülni. A térségben már találtak mongol hajómaradványt, bő másfél kilométerre, ez is azt valószínűsíti, hogy a flotta másik tagjára bukkantak.

A hajótestből nagyobb darabok is egyben maradtak, akadt 11 méteres deszka is a mélyben. Fém alkatrészeket is találtak, és olyan ballasztköveket is, aminek elhelyezkedése alapján próbálnak a hajótest további részeinek helyzetére következtetni. A roncs állapota jobb, mint a korábban felfedezetté, de egészen biztosan még nem állíthatják, hogy mongol hajóról van szó, amíg alaposabban fel nem tárják a lelőhelyet, és nem találnak például olyan korabeli kínai porcelánt, mint a másik hajó roncsánál.

Mindenestre a régészek bizakodnak. A komoly szakemberek, akik nem kincsvadászatban utaznak, nem sietnek, nem kapkodnak, nem a lelőhely lerabolása a céljuk, hanem a minél alaposabb feltárás és ennek során mindent megvizsgálnak és dokumentálnak. Ne feledjük, hét évszázad távlatából kell megállapítani, pontosan mit fedeztek fel, ez azért igen komoly feladat. Még az is kiderülhet, tévedtek az első megállapításokkal, de akkor is lehet izgalmas a felfedezés, ha egy másik korból származó, igen régi roncsot találtak, és nem az isteni szél által elsüllyesztett hajót. A tenger fenekén, az üledék alatt még rengeteg izgalmas dolog rejtőzhet, amit egyesével kell kiásni a búvároknak, és teljesen váratlanul kerülhetnek a kezükbe- ez is az egyik szépsége ennek a hivatásnak.