A győzelem napját ünneplik a világ sok részén: a második világháború európai szakaszának a végét kötik a német fegyverletétel dátumához. Nyugat-Európában ez május 8-at, Oroszországban május 9-et jelent.

A háború éveiben rengeteg hajó, repülő és más harci eszköz került a tenger fenekére. Nagyon sokan életüket is vesztették ezekben a harcokban, így a mélyben levő roncsok olyanok, mintha óriási acél sírboltok lennének.

Ebben a kis összeállításban néhány fontos hajót illetve fontos helyszínt mutatok be, amelyek a tenger mélyén adnak betekintési lehetőséget a háború csatáiba.

Először a Bismarckról ejtek szót. A hatalmas és akkor nagyon korszerűnek számító német csatahajót 1941-ben óriási tengeri ütközetbe kezdett, aminek során elsüllyesztette az angol flotta büszkeségét, a HMS Hoodot, de a Bismarck is megsérült. A feldühödött britek több tucat hajó bevetésével indultak a németek üldözésére, végül a HMS Ark Royalról felszálló repülők mozgásképtelenné tették. Legénysége maga süllyesztette el a Bismarckot, de rengetegen odavesztek: a 2200 emberből csak 114-et mentettek ki.

A maradványokat 1989-ben Robert Ballard, a híres roncskutató fedezte fel 4791 méteres mélységben. Ez természetesen azt jelenti, hogy búvárkodni itt nem lehet, de a roncsról készült videó feltétlenül érdekes, hiszen a hajó még mindig nagyon látványos.

Az SS Thistlegorm egy felfegyverzett szállítóhajó volt, amit a németek 1941 októberében süllyesztettek el egyiptomi vizeken, a Sínai-félsziget közelében. A 128 méter hosszú hajó fontos utánpótlást szállított, de nem fontossága miatt vált legendássá. Először Cousteau búvárcsapata fedezte fel az ötvenes években, majd évtizedekkel később akadtak rá újra. Jelenleg az Egyiptomba járó roncsbúvárok kedvence a hajó, ahol számtalan hal él, a rakterében pedig máig ott van a szállítmány, autókkal, motorokkal.

A Vörös-tenger szudáni részén másik sokszor merült, híres máspdik világháborús roncs is akad. Az Umbria olasz hajó volt, aminek kapitány 1940-ben meghallva azt, hogy országa hadat üzent az angoloknak, maga döntött a süllyesztésről, ne kerüljön az értékes rakomány az ellenség kezébe. A hajó ugyanis döbbenetes mennyiségű lőszert és bombát vitt magával, a búvárok ma is ezek mellett úsznak a mélyben! Vigyázni kell, mihez ér az ember...

Az U-352 jelű német tengeralattjáró érdekessége az, hogy ez egyike volt azoknak a búvárhajóknak, amelyeket az Egyesült Államok keleti partjára küldtek portyázni. Ám 1942 májusában mélységi bombákkal súlyosan megrongálták Morehead City közelében, és elsüllyedt, a legénység 15 tagja veszett oda. Jelenleg Észak-Karolina egyik ismert merülőhelye, 35 méteres mélységével sok búvár számára elérhető.

A B17 jelű "Repülő erődök" feltűnhettek egész Európa egén óriási kötelékekben, ami általában nagyon rosszat jelentett a célba vett városok számára. A hatalmas bombázók nagyon jól védettek voltak a sok géppuskájukkal, de azért jópárat így is lelőttek a német vadászgépek és a légvédelem. Az egyik remek állapotban megmaradt B17 Korzika közelében merülhető.

A sort még nagyon-nagyon hosszan lehetne folytatni. Zárásként egy olyan helyszínre kalauzolom a roncsok szerelmeseit, ahol számtalan maradványnál lehet búvárkodni. A Chuuk-lagúna (avagy régi nevén Truk-lagúna) a II. világháborúban a japán császári flotta egyik fontos bázisa volt. 1944-ban a háború egyik legfontosabb tengeri ütközetében az amerikaiak 13 hadihajót, 32 szállítóhajót és 275 repülőgépet pusztítottak el, így a lagúna a világ egyik legnagyobb hajótemetőjévé vált. 

A búvárok még ma is a világ sok pontján nyerhetnek bepillantást a második világháború fontos ütközeteibe. A roncsoknál merülni izgalmas, de közben sosem felejthetjük el, ezekben a hajókban, repülőkben egykor fiatal emberek szolgáltak, és vesztették életüket. 

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!