Vajon jó ötlet egy csalánozó simogatása?

Belefutottam egy videóba, ahol egy búvár medúzát érint, sőt, inkább simogat. Úgy általában nem nagyon vagyok híve a tengeri élőlények fogdosásának, s ez most sincs másként. 

Persze mit álszentkedjek, a kísértés nagyon nagy. Vagyok annyira szabálykövető, hogy a saját magam és az állatok biztonsága érdekében igyekszek távolságot tartani. Ám nyilván voltak helyzetek, amikor eszembe jutott, olyan közel van az a delfin vagy cetcápa, miért ne érhetnék hozzá egy kicsit, vagy óvatosan kézbe véve jobb pozícióba tehetném fotózáshoz a csikóhalat. 

Aztán ezek nem történtek meg, maximum addig jutottam, hogy például a csikóhalak esetén óvatosan lehajtom előlük a tengeri füvet, ha nagyon belezavarnak a képbe. De ez nem sokat segít- nincs is túl jó, túlságosan látványos csikóhal-portrém! Megvagyok enélkül én is, a világ is, én a közepeseknek is örülök. Aki igazán ügyes, annak pedig semmiféle trükk nem kell, a rossz pozícióban álló témából is tud kihozni szépet.

Azt gondolom, mindenképpen fontos a jó példa. Bármelyik állat reagálhat rosszul a tapizásra, a videóban látható medúza közeli rokonai például igen fájdalmas csípéseket tudnak okozni. Az jó dolog, ha a profi búvár elmondja, mi veszélyes, mi nem, mi az, ami akár meg is érinthető lenne, de én személy szerint inkább nem demonstrálnám. Legközelebb esetleg a rutintalan búvár pont ilyenek miatt kap kedvet ahhoz, hogy hozzáérjen máshoz is, amihez nagyon nem kellene.

Ha a búvár óvatos, vélhetően egy medúzának nem lesz nagy baja, egyébként is kevesen sajnálnák. A történet ilyenkor soha nem csak a medúzáról szól, hanem a tenger élővilágának és az embernek az interakciójáról. Hiszen maga a jelenlétünk is befolyással van mindenre, akkor is, ha semmihez hozzá nem érünk! Nem kell a delfinekbe kapaszkodni, mégis van egyfajta kapcsolatfelvétel a víz alatt, ha felbukkannak.

Szeretném hinni, ezzel nem teszünk rosszat. A határt igazság szerint nem feltétlenül azzal lépjük át, amikor valamit megérintünk, hanem már akkor, amikor lemerülünk a tenger mélyére, az ott élő lények közé. Hiszen nekünk ott semmi dolgunk nincs, csak betolakodók vagyunk...