A kőkemény kiképzésen átesett katonai búvárokkal szemben alapelvárás, hogy izmaiknak köszönhetően is nagy távolságokat legyenek képesek megtenni a víz alatt. Ám egy új fejlesztésnek köszönhetően egy kis plusz segítséghez juthatnak.

A harci bevetések során a víz alatt közeledő kommandósok rejtve maradnak, ám ehhez kellően messziről kell indulni. Természetesen egy kiképzett búvár hosszú időn át tud hatékonyan úszni, ám ha gépi erő is rendelkezésre áll, kevésbé fáradnak ki amíg elérnek a célig.

A Patriot3 által kifejlesztett Jetboots nevű szerkezetet rendszeresítette az amerikai haditengerészet. A kicsi, lábra csatolható hajtóműben akár a víz alatt is lehet akkumulátort cserélni, és jó utazósebességgel tudja mozgatni a búvárt. Az irányváltoztatás is egyszerű, a felsőtestet kell hozzá mozgatni. A hagyományos vontatóknál kisebb, és azokkal szemben a kezek szabadon mozgatóhatóak, ez is előny lehet.

Átlagbúvár persze ritkán használna ilyesmit, bár néha azért jól jönne, ha a konkrét érdekesség kicsit messzebb van attól a ponttól, ahol vízbe mentünk. De azért uszonyozni is jó- ha már olyan sokan sportként tartják számon a búvárkodást, mozogjunk is egy kicsit.