Tegnap folytatódtak a Zenobiás búvárkalandok - de még hogy! Megnéztük a kapitány benn maradt kocsiját, egy Hungarocamion teherautót, és a merülés végén felbukkant egy különleges állat is. 

Kezdve az elején a sztorit, először nem a nagy roncshoz mentünk, hanem egy mellette nyugvó jóval kisebbhez. Az Alexandria máshol biztos jó merülésnek számítana, Cipruson inkább csak egy kis változatosság a Zenobia mellett. Nem volt rossz itt búvárkodni, de összevetni a nagy ronccsal teljesen felesleges. Megnéztük, tetszett, de tudtuk jól, ide nem akarunk visszajönni. 

A nap második felére tartogattuk az újabb látogatást a Zenobia kamionokkal teli rakterébe. A középső szinten semmiféle külső fény nincs, csak úszunk a hangárszerűen hatalmas belső térben. Itt még egy kicsit komolyabban vesszük a biztonsági szabályokat, ennyire zárt térben nem lehet viccelni. Az oldalára fordult hajótestben más értelmet kap a fenn és a lenn: ami most falnak tűnik, az régen tető és padló volt. A kamionok egymásra zuhantak, lámpáink fényében hol egy abroncs, hol egy kormány tűnik elő. 

Aztán váratlanul megüti a szemem egy ismerős felirat: Hungarocamion Budapest! Tényleg igaz, hogy a hajó magyar kamiont is vitt. Vajon beszámoltak a hazai lapok akkor a süllyedésről? Utána kellene nézni. És azon is eltöprenghetek, milyen jó munkát végeztek annak idején a festéskor, ha a tengervíz se tette olvashatatlanná a feliratot ennyi idő alatt ... 

A következő fontos megálló egy személyautó, a kapitány saját Ladája is a hullámsírban végezte. Ránézésre egész tűrhető állapotban van, pedig három és fél évtizede van a mélyben. 

A hatalmas raktérből szűk nyíláson át kúsztunk ki. Nagy élmény volt már így is a merülés, de még nem volt vége... Váratlanul nagyon mutogatni kezdett a többi búvár, sprintelni kezdtünk feléjük, és egy hatalmas tengeri teknőssel találtuk magunkat szembe. Gyorsan fotózni, videózni kezdtünk, tartottunk tőle, hogy villámgyorsan faképnél hagy minket. De nem így történt, egészen addig a közelben maradt, amíg a víz alatt voltunk. 

A hajón persze mind elégedetten tárgyaltuk ki a látottakat. Őt merülés, és még mindig nem láttunk mindent a Zenobia roncsából, végül olyan meglepetésben volt részünk, amire egyáltalán nem számítottunk. Továbbra is úgy fest, el vagyunk itt kényeztetve...