Az Okinawa mellett nyugvó USS Emmons rombolót öngyilkos pilóták süllyesztették el.

roncs

A kamikaze japán szó, jelentése isteni szél. Mint azt sokan tudják, a második világháború végső szakaszában, amikor az amerikai haditengerészet csapásai alatt megroppant japán haderők már nem nagyon tudtak máshoz nyúlni, kétségbeesett (és valljuk be, esztelen) öngyilkos akciókkal próbálták feltartóztatni az ellenséget. A kamikaze pilóták nem túl képzett fiatalok voltak, akik tudatosan zuhantak rá gépükkel az amerikai hadihajókra. A mérleg: rengeteg fiatalon odaveszett katona, és ehhez képest viszonylag kevés eredmény.

De kétségtelen, néhány hajót azért sikerült elsüllyeszteni ezzel a taktikával. Ezek egyike volt a USS Emmons. A hajó építését 1940-ben kezdték, 1941-ben bocsátották vízre. A 106 méter hosszú romboló a háború több színterén is megfordult, az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren is részt vett bevetésekben. 

roncs

1944. novemberében vezényelték át a Csendes-óceáni hadszíntérre. Új feladatot kapott mint aknaszedő romboló, 1945. márciusában az Okinawa szigetét támadó flotta tagja volt. A Tokiótól messze délre eső, de már Japánhoz tartozó sziget elfoglalása stratégiai jelentőségű volt. A part menti vizek megtisztításában vett részt a USS Emmons illetve a Rodman nevű hajó, amikor április 6-án megjelentek a kamikazék. Noha jópárat közülük úgy lőtték le mint az agyaggalambokat, de egyszerűen túl sokan jöttek, és az Emmons fedélzetére öt is rázuhant. A hajó irányíthatatlanná vált, a túlélők elhagyták és másnap elsüllyesztették, hogy ne kerüljön az ellenség kezébe.

A hajóval együtt 60 tengerész veszett oda. Így amikor 2001-ben felfedezték Okinawa mellett 45 méteres mélységben, háborús sírhelyként kezelték. Épp ezért okozott nagy felháborodást, amikor kiderült, 2010. februárban elloptak egy táblát a roncsról- a veteránok mindezt sírrablásként kezelték. A relikviát a haditengerészeti nyomozók 2011. áprilisában szerezték vissza. A roncsnál azóta is merülnek, és rendszeresen vannak az elsüllyesztéséről megemlékező alkalmak, amikor a búvárok a víz alatt róják le a tiszteletüket a hősi halottak előtt.