A tenger mélyén nyugszanak egy tragikus történet bizonyítékai.
Tíz évbe telt, amíg Grahame Knott sikerrel járt és megtalálta a US Air Force szállítógépét a csatorna mélyén, aminek helyzete fél évszázada ismeretlen volt. Most pedig elindulhat a szisztematikus kutatás a roncsnál, hogy kiderüljön, a repülésben járatlan, a gépet ellopó szerelő hibája miatt zuhant le- vagy esetleg a nyomába eredő vadászgépek lőtték le?
Grahame Knott elmondása szerint egy vagyont költött sörre, amíg a roncsra bukkant. A kutatás ugyanis nem a tengerben kezdődött, hanem az Egyesült Királyság déli partszakaszának kocsmáiban, ahol a sokat látott látott tengerészek meséi és megalapozott történetei közül kellett kiszűrni, mi segíthet a keresésben. A fenéken vontatott hálókba ugyanis sok olyan roncsdarab akad, ami később nyomra vezetheti a roncskutatókat. A halászok számára ez inkább bosszúságot okoz, s jól oda kellett figyelni rájuk, hogy kiderüljön, melyikük akadhatott repülőgépmaradványokat.
Mivel ezekben a vizekben számos roncs nyugszik, ezért egy-egy fém alkatrész csak a hozzáértők számára árulhatja el, pontosan mihez tartozik. Így aztán a halászok sztorijai, aminek még csak tárgyi bizonyítékai sem feltétlenül voltak, sokszor vezethetik tévútra a roncskutatókat. Ám a türelem és az okos kérdezősködés végül segített abban, hogy sikerüljön egy kisebb területre leszűkíteni a kutatást a repülőgép után. Idén márciusban szálltak először úgy vízre Knotték a Deeper Dorset búvárcsapattal, hogy ezen a területen vizsgálódva megtalálják a négymotoros C130 Hercules szállítógépet a tenger fenekén.
A feladat korántsem volt könnyű, hiszen csak a búvárbázis kicsi, 13 méteres hajójával dolgozhattak. Annak fedélzetéről eresztették a vízbe a szonárt, hogy lássák, mi van a víz mélyén. Ám eközben észnél is kellett lenni, mert igen forgalmas hajózási útvonalról volt szó. Persze használhattak volna csúcstechnikával felszerelt roncskutató hajót- de sajnos nem volt napi 30,000 fontjuk annak az igénybevételére. A teljes eszközparkjuk árából két napi hajózást tudtak volna csak finanszírozni, a napi üzemanyagköltséget is közösségi gyűjtésből fedezték.
Az időjárás sem volt mindig barátságos, így csak 21 alkalommal tudtak kihajózni a kis hajóval a nyílt vízre. Majd elérkezett a 2018-ra tervezett utolsó kutatási nap novemberben, amikor végre valami ígéretes rajzolódotott ki a képernyőkön. Knott elmondása szerint nem egy nagy "Heuréka-pillanat" volt, hanem lassan nyert igazolást a tény, hogy megtalálták a repülőt, aminek 1969 május 23-án veszett nyoma. A vízbe eresztett kamera először azt mutatta meg, hogy ami lenn van, alumíniumból készült (az acél ugyanis máshogy korrodál), majd meglátták a vízből kiálló futóművet, a szárnyakat, és végül kirajzolódott a repülőgép. A csapattagok pedig arra gondoltak, talán a pilóta maradványai még ma is ott vannak a fülkében, fél évszázada- a tenger feneke magányos hely.
Paul Meyer minden bizonnyal nem ilyen sorsról álmodott. A US Air Force kötelékében szolgáló repülőgépszerelő még csak 23 éves volt, de már megjárta Vietnamot. 1969-ben egységével Suffolkban állomásozott, a RAF egyik bázisán. A fiatal katona szenvedett a honvágytól, nagyon szerette volna látni feleségét, akit nem sokkal korábban, kevesebb mint két hónappal azelőtt vett el. Alkoholba fojtotta bánatát, és az végképp elkeserítette, hogy áthelyezési kérelmét Virginiába elutasították.
1969 május 22. éjszakáján is komolyan berúgott. Viselkedése miatt kivitték a kocsmából, majd a barakkhoz vitték hogy feküdjön le és aludja ki magát. De Meyer ehelyett nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, az Epstein százados nevet használva megszerezte a 37789 számú C-130 Hercules szállítógép feletti irányítást. Mivel fedélzeti szerelő volt, tudta, mi hol van a gépen, még némi repülési ismerettel is rendelkezett. Felszállt a géppel, nyugatra fordult- és ez lett az utolsó útja. Repülés közben még felhívta a feleségét, akivel néhány szót váltott, és állította, képes lesz hazarepülni.
Ám ekkor már levegőben voltak a szökevény nyomába eredő vadászgépek is. Másfél óra múlva viszont a Hercules eltűnt a radarok képernyőiről, és csak napokkal később sodródott partra egy üres mentőtutaj. Még ma sem vikágos, hogy a gép azért zuhant-e le, mert a gyakorlatlan pilóta nem tudott megbirkózni a gép vezetésével a viharos időben, vagy esetleg a vadászok lőtték le. Erre nem feltétlenül azért lehetett volna szükség, mert így akarták megakadályozni a hazatérést, hanem azért, mert a képzetlen szerelő esetleg lakott területen is lezuhanhatott volna a méretes szállítógéppel, komolyt tragédiát okozva. A roncsot kereső búvár, Knott szerint a roncs vizsgálata majd megválaszolhatja ezt a kérdést.
A Deeper Dorset búvárainak nem ez az első felfedezése. Például ők találták meg az 1874-ben elsüllyedt Aracant, ami egyszer még a híres Cutty Sarkot is lehagyta. Rábukkantak a Miniota nyughelyére is: ez az első világháborús hajó ezüsttel megrakva süllyedt el- Ám a rakteret már kifosztva találták, amiből rájöttek, nem ők voltak ők az első itt, hanem a kincsvadászok. Knott megjegyzi, ők nem vagyont érő kincsekre vadásznak, hanem történetekre, ami egészen más. Éppen ezért tiszteletben tartják a balsorsú roncsokat is, így hiába szerveznek merüléseket kedvtelési búvárok számára, Meyer Herculeséhez nem terveznek túrákat. Az odaveszett szerelő családja ugyanis ma is él, és nem szeretnék, ha a szomorú történetet idéző roncsból egyszerű látványosság lenne.
Tavasszal folytatják a feltáró merüléseket, háromdimenziós modellt is alkotnak majd a roncsról. Persze már most is vannak első elképzeléseik- mivel a gép teste jórészt egyben van, ezért inkább tűnik valószínűnek, hogy a gép vízre szállt, mint hogy lelőtték. Egy nagy sebességgel lezuhanó gép ugyanis minden bizonnyal darabokra szakadt volna. De Knott nem akar találgatni, a merülések majd választ adnak ezekre a kérdésekre. Főleg azért nem akar így elméleteket felállítani, mert a US Air Force korabeli jelentése robbanásról és tűzről szól, ami egészen más jellegű eseményekre utal. Még a repüléstörténészek számára sem tiszta a kép, mert a jelentés csak arról tesz említést, hogy az amerikai elfogóvadász nem járt sikerrel az üldözés közben, ám vannak arra bizonyítékok, hogy angol és francia vadászok is keresték a Herculest.
Knott mindenesetre a történet emberi oldalát is szeretné ismertté tenni. Itt volt egy fiatal katona, aki nem tudok megbirkózni a rá nehezedő nyomással, a családja távolléte miatt érzett magánnyal. Manapság ezt poszttraumás stresszként ismerik, és igyekeznek feltárni, kezelni. A beszámolók szerint Meyer egyébként is különös figura volt, aki a saját feje után ment, és ez vezethetett a tragikus döntéshez, a repülő ellopásához. A szerelő maradványait soha nem találtak meg. Egy vízben sodródó tetemet láttak hetekkel később a tengerben repülős ruhában, de nem emelték a fedélzetre, nem tudni, ő volt-e.
Meyer felesége még ma is él, a nyolcvanas éveiben jár. Őt és Meyer mostohafiát is értesítették a felfedezésről. Bár mostohafia gratulált a búvároknak, azért bevallotta, keserédes pillanat ez a család számára, hiszen felidézte a szomorú történetet. Májusban, a repülőgép lezuhanásának ötvenedik évfordulóján Knott szeretne a víz alatt emléktáblát elhelyezni a roncsnál, és bízik abban hogy a hozzátartozók is el tudnak utazni Angliába a méltó búcsúztatásra.
(Jordániában egyébként tavaly egy pont ugyanilyen Hercules szállítógépet süllyesztettek el a búvárok számára, amit a közelmúltban én magam is meg tudtam nézni.)
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
