A cím talán becsapós lehet, de a most bemutatandó szép Claudia elsősorban a búvárok körében népszerű. Egy jól ismert merülőhelyről van szó a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszának déli részén, ahová manapság a többség szafarihajóval jut el.

Emlékszem, amikor pár éve nagyon pörgött az egyiptomi búvárkodás: hajók álltak sorban a Claudia zátony előtt, és a búvárcsapatok folyamatosan jöttek mentek. Az idén nyáron viszont az idő nagy részében egyedül horgonyzott hajónk a merülőhely felett, senki nem zavart minket, tudtunk nyugodtan merülni, fotózni, nézelődni.

A Claudia önmagában talán nem lenne a legérdekesebb zátony, hacsak nem lenne itt egy sekély, könnyen beúszható, fényjátékos üregrendszer. Kétségkívül a déli szafarik egyik leglátványosabb merülőhelye ez, sokan vannak, akik nem tudják megunni, és rendszeresen visszatérnek. Évekkel ezelőtt én is készítettem itt egy videót, az utóbbi időben viszont inkább fotózgattam merülés közben. Amikor eszembe jutott most a Claudia, úgy döntöttem, előkotrom a régi felvételeket, és gyorsan vágok belőle egy rövidke filmet.

Ám a Claudiához egészen konkrétan személyes élmények is kötnek, méghozzá a legutóbbi nyári túráról. Ebben az évben is egy nagy csapat fotós társaságában indultunk útnak, és eleve úgy terveztük, a Claudián egy egész napot töltünk: reggel kezdjük itt a merüléseket, és egy éjszakait is beiktatunk.

Eleinte volt egy kis áramlás, amit benn az üregben egyáltalán nem lehetett érezni, így aztán nyugodtan, kedvünkre úszkálhattunk a járatokban. Később aztán volt, aki még visszatért a barlangos részre, mások kívül néztek szét, a szerencsések még egy cápát is láttak a távolban, másoknak teknős, napóleonhal jutott- unatkozni itt nem lehetett.

Zárásként jött az éjszakai merülés, ismét némileg felerősödő áramlásban. Pont emiatt nem az én saját, nagyobb gépemet vittem magammal, hanem a barátnőm kisebb kompaktját kértem el. És aztán a saját butaságomnak köszönhetően az üregben azt vettem észre, nincs meg... Mentünk tovább, láttunk spanyol táncost, különleges rákokat, úszkáltunk az este egészen más hangulatú üregekben, én meg bosszankodtam a gép miatt, és tanakodtam, vajon előkerülhet-e még.

A Claudia üregeiben éjszaka néha teknőst látni, mi viszont nem találkoztunk vele, és lassan indulni kellett vissza. Ahogy az üreg egyik bejáratához értünk, valaki lámpájának a fényköre egy különös állatra esett: egy óriási tüskés rája úszott alattunk! Szerencsés találkozás volt, az meg feltette a koronát a merülésre, hogy a rája egyenesen nekiment egy hatalmas teknősnek! A meglepett állat egy darabig közöttünk úszkált, megnézhettük alaposan, aztán eltempózott. Mi felmentünk a felszínre, ahol búsan meséltem a merülésvezetőnek, hogy a fényképezőgépem a barlangban maradt - valószínűleg örökre.

Ő egy kollégájával visszament, én meg kimásztam a vízből, és töprengtem, mit mondjak a barátnőmnek. Végül amikor találkoztunk, megkérdeztem, örül-e, hogy épségben visszajöttem? Rávágta, hogy természetesen igen. Az jó, mondom, de sajnos a géped viszont nem úszta meg a merülést... 

Így aztán a szép élmények ellenére nyomott hangulatban ültünk le vacsorázni, amikor megjelent a merülésvezető: kezében a géppel! Hihetetlen módon megakadt egy szikla mögött a kis kompakt, és sikerült megtalálniuk. Mit ne mondjak, a túra végén szép baksist (borravalót) kaptak a fiúk, az eset pedig megmaradt egy jó sztorinak. Ezek azok a jóféle kalandok, amik a leginkább emlékezetesek egy túráról, pláne ha happy end a végük...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.