A Fülöp-szigetek egyik kis halászfaluja a tengeri óriásoknak köszönheti jólétét.

Oslob falu nem számított soha jelentős településnek. A Cebu sziget déli felén élő helyiek halászatból tengődtek már nagyon régóta, de ez soha nem volt könnyű kenyér. Ráadásul pár évtizede igazi rablógazdálkodás vette kezdetét, amikor gyakorlatilag barbár módon lehalászták a zátonyokat. Gyerekek hajtották a víz alatt a hálóba a halakat, a magányos halászoknak nem sok fogás maradt. Napi 1-2 dollárból próbáltak megélni- ahogy tudtak. Viskókban laktak, gyerekeik taníttatása pedig csak álom volt.

A Fülöp-szigeteken is kifogták időnként a hatalmas cetcápákat, mert ezek uszonyára Kínában volt kereslet. Oslob környékén viszont nem bántották a plankontevő, ártalmatlan óriásokat, igyekeztek velük együtt élni. Az errefele gyakran előforduló állatokat apróhalas csalival vitték távolabb a hálóktól, így azoknak nem esett baja.

2011-ben vette észre egy erre vetődő turista, hogyan terelik a cetcápákat a helyi halászok. Némi pénzért cserébe a közelükbe vitték őket, és ez adta az ötletet: egy egész iparágot építettek fel erre az oslobiak. Mára ez egy nagyon jövedelmező üzlet lett, az utóbbi években 750,000 látogatót fogadtak, akik a pár perces úszásért cserébe összesen több millió dollárt fizettek. Én is voltam olyan szerencsés hogy eljuthattam oda, úszhattam és búvárkodhattam velük, elképesztő élmény.

Ám az is tény, ezt a cetcápás mutatványt támadások is érik. Vannak, akik szerint ez rossz hatással van a cetcápákra, megváltoztatja a táplálkozási szokásaikat, és sérülésveszéllyel is jár, hogy sok csónak van a közelben, no meg ott van a rengeteg ember is a vízben. Ezért aztán akadnak, akik nemet mondanak erre a gyakorlatra- a hatóságok aztán vizsgálatot indítottak, és nem meglepő módon mindent rendben találtak. 

A bevételekből ugyanis adó formájában az állam is részesül. De a legnagyobb rész a helyi családoknál csapódik le, nem pedig külföldi pénzügyi befektetőknél, ami külön pozitívum. A régen is a tengertől függő emberek mostanra sokkal jobban élnek, gyerekeik is iskolába járhatnak. És persze mondani sem kell, a lehető legszigorúbban védik a cetcápákat is, hiszen belőlük élnek. Mert bárki bármit mond, a cetcápáknak nem az etetés a legrosszabb kilátás, hanem az, ha kifogják őket hogy levághassák az uszonyukat levesalapanyagnak. Egy közelmúltban készült tanulmány, ami az Ocean & Coastal Management szaklapban jelent meg, pont a cetcápás turizmus pozitív hatásait emeli ki.

A személyes véleményem az, hogy roppant könnyű egy gazdag nyugati országból okoskodni, hogy bánjanak a természeti erőforrásaikkal egy szegényebb országban, milyen módon ne használják ki az állatokat. Azt hiszem lenne megdöbbenés, ha Oslobból üzennének New Yorkba és Berlinbe, hogy azonnal zárják be az állatkerteket, és engedjenek minden állatot szabadon. Azt is tudom, mennyire vennék komolyan a felszólítást.

Ezek a cetcápák élnek- tudom, mert láttam őket és úsztam velük. Persze megváltozik az életmódjuk, de hatással volt rájuk a halászat is, méghozzá évezredek óta. Mindig is együtt kellett élni embereknek és állatoknak. Ráadásul bármennyire fontosnak gondolom a természet védelmét, azt gondolom, az emberek élete is számít, és roppant álságos a jólétből megmondani az oslobiaknak, hogy nyomorogjanak inkább a mi nemes elveink kedvéért.

Az pedig már csak hab a tortán, hány olyan ember lehet, akit a cetcápákkal való úszás élménye győzött meg arról, hogy ezeket a tengeri óriásokat is védeni kell?...