Mindig voltak úttörők: Clare Boothe Luce politikában, irodalomban is betört a férfiak által uralt világba, ráadásként pedig az egyik első női híresség volt, aki beleszeretett a búvárkodásba.

híresség történelem

Az 1903-ban született Clare Boothe fiatalon kitűnt intelligenciájával, talpraesettségével és szépségével egyaránt. Tele volt ambícióval, 1936-ban színpadra állított The Women című darabja óriási Broadway-siker lett. Második férje, a híres sajtómágnás, Henry Luce volt, aki a Time és a Life kiadójaként ismert- Clare is írt ezekbe, de dolgozott a Vogue és a Vanity Fair számára is.

1942-ben a még mindig fiatal és lenyűgöző, kiváló szónoknak számító, száraz humorú asszony tagja lett a kongresszusnak. Messze nem ő volt az első nő a képviselők közt, ám abban úttörőnek számított, hogy határozottságával komoly tekintélyt harcolt ki magának. Pedig a második világháború éveiről beszélünk!

A harcos antikommunista Clare Boothe Luce a republikánus elnökjelöltek mellett kampányolva használta ki népszerűségét. 1952-ben Dwight Eisenhowert támogatta, rengeteg rendezvényen beszélt, rádióban, tévében is megszólalt. Miután Eisenhowert beiktatták, ő munkája elismeréseként az Egyesült Államok olaszországi nagykövetévé nevezte ki Clare-t. Soha ilyen fontos diplomáciai posztot nem nyert el előtte amerikai nő. Az először szkeptikusan fogadott új követ végül elnyerte az olaszok szimpátiáját, és eredményes éveket töltött el nagykövetként.

híresség történelem

Nyilván felmerül a kérdés, egy búvárkodásról szóló blogon miért írok hosszan róla? Nos, Clare Boothe Luce minden újdonság iránt érdeklődő emberként felfigyelt arra, hogy milyen népszerűvé vált hazájában a sportbúvárkodás. A mi számunkra felfoghatatlan, de 1957-re a kedvtelési könnyűbúvárkodás már 30 millió dolláros üzlet volt a tengerentúlon! Ám elsősorban férfias kedvtelésnek számított. Néhány bátor és ügyes lány is volt az első búvárok között, de a nagyközönség körében ismert nők nem nagyon merültek.

Az íróként, újságíróként, közszereplőként is nevet szerzett Clare Boothe éppen ezért számított úttörőnek, amikor 1957-ben a Bermudákon belevágott a búvárkodásba. Állítólag az hozta meg a kedvét, hogy nagyon beleszeretett a Cousteau-filmekbe. Ne feledjük, az ötvenes éveiben járt, amiről akkoriban sokan úgy hitték, hogy talán már túl idős a merüléshez. Nem volt az, sőt, az első búvártúra után is rendszeresen folytatta a kalandozást a víz alatti világban. Cikkeket írt ezekről az élményekről, mondhatni a búvárkodás nagykövetévé is vált.

híresség történelem

Itt az öreg kontinensen mi nem nagyon ismerjük a tengerentúli búvárüzletág legendáit, de odaát már bő fél évszázada is tudatosan építették a piacot. Ennek nyilván része volt, hogy kihasználták a hírességek népszerűségét, például készültek promófotók búvárcuccban pózoló színészekről. De Clare Boothe nem volt abban a helyzetben, hogy szüksége lett volna erre a fajta a publicitásra, hiszen köztiszteletben álló, sikeres és gazdag nő volt. Egyszerűen csak beleszeretett a búvárkodásba, és szívesen mesélt róla... Nem rossz azért, amikor 55 évesen kerül valaki a Sports Illustrated címlapjára!

híresség történelem

Szóval az ő példája ettől izgalmas még ma is. Nem társadalmi helyzet vagy életkor függvénye, ki szeretheti meg a merülést. A mélység nagyon demokratikus: bárkit befogad, aki tiszteli és betartja a szabályokat.

híresség történelem