A Fekete-tenger bulgáriai partszakaszán dolgozó kutatók meghökkentően sok hajó maradványát fedezték fel.

roncs

Jól el lehet társalogni arról, merre is lehet a víz alatti roncskutatás mekkája. Sokak számára kézenfekvő például Florida, megannyi kincses hajó nyughelye, de abból a korszakból sok hajó nyugodhat még szerte a Karib-térségben. Ott van Észak-Karolina, ahol a híres "Atlanti temető" található.

A Földközi-tenger rengeteg ókori görög, római maradványt rejthet. A Balti-tenger egykor a világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonalai közé tartozott. Kína nagy kikötői környékén is rengeteg érdekesség lehet. Aztán ott vannak a híres tengeri csaták helyszínei, rengeteg felfedezett és talán még nem ismert ronccsal. Ki ne felejtsük a brit szigeteket, hiszen egykor Anglia volt a tengerek ura, ennek megfelelően sok hajó veszett oda az évszázadok alatt.

És ne feledkezzünk el a Fekete-tengerről se! Ezt a régiót talán kevésbé kutatják, pedig az ókortól fontos helyszíne volt a világkereskedelemnek. A Black Sea MAP projekt elsődleges célja nem a roncskutatás volt, a tengerfenék változásait akarták felmérni. Azért izgalmas ez a terület, mert a legutóbbi jégkorszak után a víz magasan belepte az egykor szárazon levő partszakaszokat.

roncs

Ehhez képest csak "ráadás", kellemes meglepetés volt, hogy több, mint 40 hajóroncsra bukkantak rá a felmérés közben. Bár egy régésznek minden maradvány izgalmas, itt akadtak szenzációsnak ígérkező leletek is. Az ottomán és a bizánci korszak előtti hajók bepillantást adhatnak abba, milyen volt a legkorábbi történelmi korszakok kereskedelme. 

Természetesen a víz alá került partszakasz is sokat elmond az egykori áradások okozta változásokról. Meg lehet tudni, milyen gyors és milyen mértékű áradás sújtotta az egykor itt élő embereket. Az ő történetüket pedig pompásan kiegészíti a roncsok vizsgálata.

Meg kell jegyezni, a Fekete-tengerben uralkodó különleges viszonyok nagyszerű állapotban őrizték meg az akár 150 méteres mélységben nyugvó roncsokat. Ide nem merültek le búvárok, a legkorszerűbb három dimenziós modellezési technikával alkottak róluk képet. Ennek a módszernek az a nagy előnye, hogy a tengerfenék bolygatása nélkül tudnak remek képeket készíteni. Szinte megelevenednek a szemünk előtt a roncsok, köszönhetően a fantasztikus állapotuknak illetve a szenzációsan részletes modelleknek.

roncs

A kutatóhajó csúcstechnikájú felszerelésében több távirányítású víz alatti eszköz is van, az egyik egyedülállóan gyors. És persze van rajtuk minden ami szükséges: erős lámpák, nagyfelbontású kamerák és így tovább. Az expedíció során az új robot több mint 1250 kilométernyit tett meg, 1800 méterig ereszkedett és sebességi rekordot is felállított. Ez biztató abból a szempontból, hogy a roncskutatás fent említett izgalmas helyszínein máig nyugvó maradványok megtalálására is nagyobb esélyt adhat ez az új technika.